𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙡 𝙎𝙢𝙞𝙡𝙚

22. - night owls

Ajánlatos hallgatni közben: couple of kids

Yoongi szemszöge:

Lehunyott szemekkel feküdtem a nappaliban lévő kihúzhatós kanapén. Eléggé lefáradtam, de ennek ellenére is kattogott mindig valamin az agyam. Hiába tudtam volna valószínűleg egyből elaludni, ahogy lehunyom a szemem, a gondolatok ezt nem engedték. Ha tehettem volna, rengetegszer váltottam volna pózt, de fájtam mindenhol, így ezt elvetettem. Féltem, lassacskán rettegtem. Féltem Adamtől és Lilithtől, mert basszameg, megkedveltem őket. Féltem, hogy hogyan fogják mondani, milyen hangsúllyal és szavakkal. Esetlen durvák és kemények lesznek velem? Vagy szigorúak és magabiztosak? Az is lehet, hogy csak az egyikük dönt így, míg a másik fél esetleg megkedvelt engem és ő pedig szomorú lesz, mint én. Mi lesz Taehyunggal? Esetleg ő adta az ötletet nekik? Vagy ő is ugyanúgy kész lesz, mikor beülök utoljára a kocsiba és el kell köszönnünk?

Ha ez nem lett volna elég, ott volt Hoseok.

Nem tudom, hogy mit akart elérni az új viselkedésével, de határozottan elért valamit. Ahhoz képest, hogy korábban igen azon volt, hogy lefeküdjön velem, most más volt. Mintha félretette volna ezt az énjét és leginkább kedves volt velem. Ott volt, mikor majdnem összetörtek ezek a gondolatok, de ő megölelt. Megölelt és ez olyan biztonságérzetet meg persze nyugodtságot biztosított nekem, mint még régebben történt... Próbáltam utálni a perverz megjegyzései után, de lehetetlen volt számomra. Sokszor el is felejtettem, hogy ilyen oldala is van. Az is lehet, hogy ez egy újabb taktika. Egy taktika a megdöntésemhez. Ez pedig ha így van, akkor csalódni fogok benne, biztos vagyok ebben.

- Szia – köszönt halkan, rekedt hanggal. Mivel a szemem már hozzászokott a sötéthez, ki tudtam venni az alakját a lépcső aljában – Gondolom nem keltettelek fel...

- Nem – köszörültem meg a torkom. Egy pillantást vetettem az órára, de ezután ijedten néztem a szemben ácsorgó fiúra. Kettő óra van – Mit szeretnél? – térek a tárgyra és ülök fel. Határozott léptekkel érkezett meg elém és leült mellém a garnitúrára. Felhúztam a lábaim, azokra támasztottam az állam. Így néztük egymást fáradt szemekkel.

- Beszélgetni – feleli normál hangerővel – Biztosan be fog lilulni – ér hirtelen a szemem körüli részhez és végigsimít rajta. Valamiért le kell hunynom a szemem, mert nem bírnék ránézni. Hiába fáj az a terület ahol végigsimít, ez eltörpül a megnyugvás és a melegség(?) érzete mellett – Elönt a bűntudat, ahogy rád nézek – ejti vissza maga mellé a kezét, én pedig ebben a pillanatban nyitom ki a pislákolóim.

- Miért?

- Miattam vertek össze. Miattam nézel ki így – sóhajtott – Ha nem piszkállak tovább és csak megindultam volna haza, ez az egész meg sem történt volna – jobb kezével megpiszkálja a homlokát. Neki is felrepedt az ajka, de ő leginkább a teste többi részén szenvedett. A fejét nagyjából védte, de mivel rövid ujjúban volt, láttam azokat a már most liluló hatalmas foltokat.

- Úgy ahogy mondod – biccentek, mire kapok egy értetlen pillantást – Most valószínűleg otthon ülnék és pakolnék. Reggel pedig már nem is lennék abban a házban... – a végét már csak elharaptam, mivel az a tipikus gombóc kezdett keletkezni a torkomban – Szóval... Ne legyen bűntudatod. Nem történt velem komolyabb baj, kicsit megsérültem – mosolyogva megrázta a fejét. Tekintetünk megint találkozott és úgy látszott, hogy egymásba fonódik. Én néztem őt, ő pedig engem. A korábbi gondolataim eszembejutottak, így egyből megszakítottam a szemontaktust.

- Valami baj van? – tette puha kezeit a vállamra. Sokkolva lettem egy picit. Mi van, ha tényleg be fog igazolódni? Ha megzsarol a titkaimmal, és... És adjam oda neki magam. Én ezt rohadtul nem akartam. A fájdalom ellenére is elfordultam tőle, majd a lábaim a hideg padlóra helyeztem. Eltipegtem a konyháig, ahol elővettem egy pohatat a szárítóról. Engedtem bele vizet, amit egyből le is húztam – Yoongi...

- Hm?

- Történt valami? – lépett hozzám közelebb és egyre inkább éreztem magam kényelmetlenül. Elfordítottam a fejem és csak azért sem néztem rá, de ő ezt nem tűrte meg. Az állam(!!!) alá fogott és úgy irányította a fejemet egyenesen szemben vele. Megint szemeztünk egymással. Próbáltam kiolvasni azokból így félhomályban, hogy van-e valami ilyesmi szándéka velem, de nem találtam bennük semmit. Egyre gyakrabban merültem el azokban a mesésen szép barna szemekben. Észrevettem, hogy a kezei még mindig az állam fogják, ezért arrébb löktem azokat – Yoongi, biztosan van valami...

- Nem akarom, hogy csak dugásra menjen ki az egész! – szaladok oda a pulthoz és szorítani kezdem a lapot. Annyira szorítom, hogy elfehérednek az ujjaim. Háttal állok neki, mégis tudom, hogy kecses léptekkel érkezik meg mellém.

- Mikor megismertelek, akkor igen, erre ment ki. Utána sok idegig csak emiatt voltam veled. De... Úgy érzem, hogy meg akarlak ismerni – elnyílt ajkakkal figyeltem őt. Meglepett – Szeretnék a barátod lenni. Legalább annyira, mint az a hülye Jungkook vagy Namjoon.

- M-miért?

- Nem tudom. Csak ezt most így gondolom. Szóval? – mosolygott felém, nekem meg nyelnem kellett egyet. Reménnyel teli szemeibe néztem és kiböktem a válaszom...