𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙡 𝙎𝙢𝙞𝙡𝙚

61. - figyelmeztetés

Ajánlatos hallgatni közben: i cant handle change

Meg kell valljam, hogy elég nehéz volt fenntartanom azt a látszatot, hogy minden okés és teljesen rendben vagyok. Bent már tomboltam és alig vártam, hogy hazaérjek és kisírhassam magam. Nem én reagáltam túl... Kurvára nem. Flörtölt random lányokkal és...

- Gyerünk már, szedd össze magad te hitvány szar – néztem a tükörben a megtört énemet. Megcsókolt két lányt. Kettőt is. Előttem. Egy méter választott el minket. Láttam. Az. Egészet. Még most sem hiszem el – Bazdmeg, Yoongi – akárhányszor elterveztem, hogy kimegyek a mosdóból, mindig könnyek gyűltek a szemembe és gyorsan kellett letörölnöm azokat. Ha pirosak lesznek a szemeim, észreveszik, hogy sírtam. Azt nem lehet. Nem törhetek meg mások előtt. Soha többet... Én csak annyira görcsösen féltem ettől az egésztől, hogy végleg bekövetkezik, és most megtörtént. Annyira éreztem, hogy megint magamnak köszönhetően baszom el az egészet. Soha nem szabadott volna olyan közel engednem magamhoz Őt. Egy hatalmas hiba volt.

Én pedig képtelen vagyok tanulni a hibáimból. De akkor miért hiányzik még mindig?

- Szedd már össze magad! – morogtam továbbra is. Vettem egy nagy levegőt és kiegyenesedtem. Megtettem az első lépéseim az ajtó irányába, de egy kellemetlen ember nyitott be rajta. Nagyon jó napom van.

- Szia, Yoongi! – mosolygott felém kedvesen, ami csak a látszat volt. A szeme teljesen mást mutatott.

- Woojin – biccentettem felé. Mellette mentem el és már annyira elhittem, hogy végre fellélegezhetek, de nem így volt. A vállamnál fogva visszatartott. Felemeltem a szemöldökeim és úgy néztem bele a hazug pislákolóiba.

- Szerintem te nem akarsz még annyira menni – nevetett fel. Ahol fogott, onnan lökött visszább a helyiségbe. Majdnem elestem, de szerencsére lábon maradtam.

- Mit szeretnél? – néztem rá kemény tekintettel.

- Tudod – sóhajtott fel – Úgy érzem, hogy Jung fél valamitől. És ez a valami te vagy. Képtelen elengedni magát, aminek te vagy az okozója.

- Ez miért lenne az én problémám? – tettem karba a kezem.

- Látom én a szerelmes rezdüléseid, Min – forgatta a szemeit – Tartsd magadat tőle távol. Úgy mindenkinek jobb lesz – nézett rám már végre őszintén, de határozott és mérges szemekkel. Elmosolyodtam és közelebb léptem hozzá. Egészen addig mentem, míg csak pár centi választott el minket.

- És ha nem?

- Azt te nem akarod tudni – válaszolt megkeményített arccal – Amúgy eléggé csábító vagy – mosolyodott el és nyalt végig az ajkain. Mostmár haragosan figyeltem őt és apró mozdolatait. Közelebb hajolt a fülemhez és belesuttogott – Vigyázz magadra, Min. Vigyázz csak...