𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙡 𝙎𝙢𝙞𝙡𝙚

66. - Taehyung pt.2

Ajánlatos hallgatni közben: best of me

Másnap elég korán keltem. Ez annak is köszönhető volt, hogy nem sokat aludtam. Reggel felhívott Jin csakúgy és érdeklődött felőlem. 'Semmi érdekes. Minden oké. Otthon pihengetek és sorozatozok. Igen, jól vagyok' állt ezekből a beszélgetés a részemről. Egyedül Yoonginak mondtam el, hogy egy kicsit elcseszett lett minden, ezért fel is hívtam hajnalban. Kiderült, hogy náluk is baszakszik valami Hobival, de nem igen akarta elmondani pontosan. Én pedig csak ismételgettem a gondomat, ezzel is csak nagyobb fájdalmat okozva. Már a végére azt mondogatta, hogy átjön, mivel nem okés az egész, hogy már konkrétan sírok. Nem tudom mikor sírtam utoljára... Szóval, nehéz estém volt, ezért nyúzottan is keltem. A sminkemhez kellett nyúlnom, hogy alapozóval elrejtsem a karikáim. Egy laza sötétkék inget vettem fel, hozzá pedig fehér farmert. Letipegtem a földszintre és kivettem egy Monstert a hűtőből. Az volt az egyetlen biztos pontom. Felvettem egy napszemcsit és kocsiba pattantam. Az úton elfogyasztottam az energiaitalt. Ahogy közeledtem és közeledtem, egyre inkább féltem. Liftezett a gyomrom és izzadt a tenyerem. Amint leparkoltam a járművet a kormányra dőltem. Tényleg akarom ezt? Nem próbálhatnám meg elengedni az egészet egyedül? A válasz Nem volt, mivel tudtam, hogy képtelen lennék így rá. Még egy rúgás kellett belém, hogy felfogjam ennek a 'kapcsolatnak' a végét. Nagyot sóhajtva és minden erőmet összeszedve pattantam ki a kocsimból és közelítettem meg a jól ismert házat. Az ajtófélfának dőltem, és csengettem. Már remegett a lábam is és csak azt voltam képes nézni, mégis felkaptam a fejem, amint az ajtó kinyílt. Egy fáradt Jungkook nyitott ajtót. Óvatosan elmosolyodtam, ahogy láttam a borzos haját, az álmos szemeit...

- Jó reggelt! Bocsi, ha felkeltettelek - nevettem fel. Ezt tudtam a legjobban tettetni.

- Semmi baj - mosolyodott el - Fáradj be - sétált el az ajtóból egyenesen a konyhába, én pedig követtem - A szüleim nincsenek otthon. Nyugodtan elengedheted magad - jelentette ki hatalmas természetességgel. Leültem a kanapéra és úgy vártam a megfelelő pillanatot. Ő a pulthoz dőlt és karbatette a kezét. Nagy levegőt vettem és kimondtam a végítéletem:

- Szerintem beszélnünk kell - dőltem előre és támaszkodtam meg a combjaimon.

- Éreztem, hogy okod van arra, hogy ideállíts - húzta el a száját - Kivele.

- Mit gondolsz a kettőnk kapcsolatáról? - kérdésem után csöndtől kongott az egész ház. Ő csak nézett és nézett. Tudtam, hogy nem lesz könnyű menet számomra, de hogy ennyire...? Próbáltam tartani vele a szemkontaktust több kevesebb sikerrel. Végül ellökte magát a pulttól és sétálni kezdett fel s alá.

- Nem azt beszéltük, hogy vége? - kérdezte halálosan komolyan.

- Nekem nem volt egyértelmű. És ahogy látom még a barátságunk rovására is ment...

- Abban igazad van - biccentett - Az engem is zavart...

- Bővebben? - szorult össze a torkomm

- Bővebben mi? - kérdezett vissza idegesen.

- Ne csak félmondatokban beszélj!

- Nem beszélek félmondatokban.

- És ne csak ismételd amit mondok - álltam fel.

- Én nem-

- Mondd - szakítottam félbe - Szerettél engem valaha? - kérdeztem már könnyes szemekkel. Meglepődve nézett vissza rám. A torkom kiszáradt és egyre inkább kezdett keletkezni az a gombóc a torkomban - Tudod - szipogtam - én máshogy éltem meg ezt. Lehet, hogy csak te a vágyaidat élted ki és csak és kizárólag szex volt az egész, de nekem nem! - és ekkor éreztem, ahogy végigszántott az első könnycsepp - Ahogy rám néztél azon az estén, ahogy hozzám szóltál akkor, ahogy hozzám értél abban a pillanatban... - akadtam meg - Egyáltalán nem azt éreztem, hogy csak kiéljük magunkat! Nem... Én érzelmeket is láttam benne...

- Tae-

- Tudom, csak kihasználtál, nem kell mondani - nevettem fel - De itt fáj, tudod? - néztem egyenesen a szemébe és szorítottam a mellkasom bal oldalához a kezem. Közelebb sétáltam hozzá - Napról-napra minél több időt töltöttünk egymással, én úgy lettem egyre inkább érzelmes...

- Taehyu-

- Most ne - sírtam fel. Egyfolytában törölgettem a könnyeim, de mindhiába. Most törtek fel az érzelmeim és rohamoztak meg egymás után - Ezt az egészet egyáltalán nem így képzeltem el - csóváltam a fejem - Annyira, de annyira sajnálom, oké? - itt zavarodottan és értetlenül nézett - Én annyira próbálkoztam, de tényleg! - lettem egyre hangosabb - Sajnálom, de egyre jobban beléd szerettem - amint ezt kimondtam, megint csönd lett. Volt valami ismeretlen érzelem a szemeiben, amit nem tudtam azonosítani. Próbáltam abbahagyni a sírást, de nem ment - Én fenn akarom tartani a látszatot, hogy minden rendben, de most nem tudom - fordultam el.

- Taehyung - szólalt meg sokkal több színű hanggal, mint az előbb. Most nem volt rideg és üres - Én is sajnálom - bökte ki - Volt egy lány, aki megtetszett, de nem tudtam szeretni. Fogalmam sincs miért - mondta elkeseredve - Nem volt meg az az érzésem, ami hozzád kötött - lepődötten fordultam felé - Én csak... Én csak nem tudok rád barátként tekinteni jóh?

- Akkor? - sétáltam hozzá közelebb. Egyre gyorsabban dobogott a szívem.

- Ne most beszéljük meg - fordította el a fejét tőlem.

- Most van itt az ideje - értem oda. Az álla alá nyúltam és magam felé fordítottam a buksiját. Csak reménykedni tudtam a válaszában - Szóval?

- Tae - szólt hozzám halkabban.

- Szóval? - döntöttem a fejem hozzá még közelebb.

- Tae kérlek...

- Igen?

- Csókolj meg.