𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙡 𝙎𝙢𝙞𝙡𝙚

28.- na beszéljünk!

Ajánlatos hallgatni közben: next to me

Yoongi szemszöge:

- Hazaértem! - kiáltottam el magam, amint beértem a házba. Levettem a cipőm és megindultam bejjebb, amikor a konyhából egy mosolygós Adam lépett ki. Egyből eszembe is jutott, hogy miért nem akarok itt lenni. Szívem szerint azonnal megfordultam volna és kirohantam volna a nagy világból, csak ne legyek itt. Nyeltem egyet, és magamra erőltettem egy mosolyt.

- Szia!

- Helló! - intettem is mellé egyet, hogy hitelesebb legyen. Ugye így hiteles?

- Milyen volt az iszogatás? - egyből fal fehêrré váltam. Honnan tud róla? Taehyungnak külön mondtam, hogy ne beszéljen velük.

- J-jó - bólintottam bizonytalanul - Honnan tudsz róla?

- Kb hajnali háromkor felhívtál...

- Jaj ne - temettem az arcomat a kezeimbe.

- Boldog új évet kívántál, majd elkezdted mondogatni, hogy voltál Norvégiában és megkergettek a kutyák. De amúgy nem vagy bebaszva, és minden oké. Ezután Tae belopta a telefonod és rohanni kezdett vele, te üldözted. Ez nem tartott sokáig, mert Taehyung megszédült, elesett. Majd csak azt hallottuk, hogy hányni kezd. Szóval, gondolom biztosan jó volt - a végén felnevetett, nekem pedig sírni meg röhögni támadt kedvem. Mindkettőt egyszerre.

- Úristen...

- De nem volt annyira vészes - csóválta a fejét - Yoongi. Le tudnál ülni a nappaliba? Én is mindjárt megyek, küldök Lilithnek egy üzenetet, hogy itthon vagy már - az a halvány mosoly még mindig ott csücsült az ajkain. Nyeltem egy hatalmasat és bólintottam. Bebotorkáltam a helyiségbe és ledobtam magam a kanapéra. Magam elé bámultam. Kurva jó vagy, Min Yoongi! A szüleid halálának évfordulóján bebaszol és megutáltatod magad a nevelőszüleiddel, plusz Hoseokkal. Hoseok. Ha nem dobja fel az ötletet, hogy igyunk, most talán minden rendben lenne. Haragszom rá. Elég lett volna megvígasztalnia vagy valami ilyen faszság, de nem... Tartsunk bebaszós partit!

- Istenem... - dörzsöltem tenyereimet a kanapéba, mert nagyon izzadni kezdtek.

- Nah, itt is vagyok! - huppant le velem szemben Adam - Mondani szeretnék valami-

- Nem kell, tudom. Oké, nem voltam a legjobb gyerek, lehettem volna jobb. Teljesen az én hibám. Lehet, hogy Taehyungot bántottam meg, fogalmam sincs, de sajnálom. Szóval megyek fel pakolni és felőlem indulhatu-

- Te miről beszélsz? - szakította félbe a beszédem. Értetlenül néztem bele barna szemeibe - Nincs semmi ilyesmiről szó.

- Nincs? - ráncoltam a homlokom a szemöldökömmel együtt.

- Nincs. Szóval... Jae-shi mondta, hogy kicsit kemény volt a múltad. A szüleid - itt keletkezett egy gombóc a torkomban - majd az azután átélt dolgok. Kicsit göröngyös utad volt, de eljutottál eddig. Ezért intett minket arra, hogy lassan haladjunk veled, mert eléggé bizalmatlan lettél az emberekkel kapcsolatban.

- Hm - bólintottam egy nagyot.

- Szóval - köhintett egyet - Szeretném, ha megbíznál bennünk. Nem fogunk visszavinni még akkor sem, ha valami borzalmas dolgot követsz el. Örökbefogadtunk és én... Szóval én úgy tekintek rád, mintha a fiam lennél. Tudom, hogy ez nem így van, de én... Én szeretlek... Nah érted. Rossz vagyok az ilyenekben - nevette el magát - Szóval... Túl sokszor használom a szóvalt?

- Nem - mosolyodtam el.

- Huh, oké - mosolygott vissza - Szóval... Azt szeretném kérdezni, hogy nem bánnád-e, ha fel is vállalnánk. Ha azt kérdezik ki gondviselőd, minket mondanál. Ha azt kérdeznék, hogy te ki vagy, büszkén jelenteném ki, hogy a fogadott fiam...

- Úristen... - a tenyerembe temettem az arcom. Nem akartam elhinni. Adam most komolyan beszél? Pedig fel voltam készülve a legrosszabbra is, és most... Most... Éreztem a kezemen, hogy sírni kezdek.

- Nah, azért ennyire nem volt rossz beszéd - nevetett fel a nevelőszülőm és magához ölelt. Annyira hihetetlen volt az egész. Akkor ez a ház az otthonom, és ők lettek a pót szüleim... Tudom, hogy az igaziakat nem lehet helyettesíteni, de ilyet nem akarok. Nekem tökéletes Adam és Lilith, akik - így visszanézve - annyi szeretetet adtak nekem, mint még az elmúlt években senki nem tudott...

❝- Én tudom, hogy meg fogod találni a boldogságot! - suttogta nekem.

- Bár én is tudnám - nevettem, amin ő is kuncogott, de utána visszaváltott az előző hangnemre.

- De, komolyan beszélek. Yoongi, lesz egy szerető családod, lesznek igaz barátaid és lesz egy szerelmed. Majd nevetve gondolsz vissza erre, mikor ezt mondtam, de akkor már tudni fogod, hogy igazam volt. Tudom, hogy meg fogod találni a boldogságot, mivel te vagy az, aki a legjobban...❞

Hát, Wonpil. Igazad volt. Már csak a szerelem hiányzik, de ez most nem is olyan fontos. Igen. Mosolyogva gondolok vissza a szavaidra.

Köszönöm, Wonpil.