𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙡 𝙎𝙢𝙞𝙡𝙚

20. - ismeretlen környezet

Ajánlatos hallgatni közben: never not

- Huh! – sietett gyorsan egy ülő helyre Hoseok és leült rá. Én is leültem egyre és a térdeimre támaszkodva próbáltam normalizálni a légzésem – Biztosan leráztuk őket.

- Remélem – kezdtem el bólogatni. Egy buszmegállóban találtunk biztonságra. Teljesen eláztunk, szerintem egyedül a telefonom úszhatta meg a zsebemben a szárazságot – Kik voltak ők, Hobi?

- Hobi? – nézett rám meglepetten – Ez valami becenév akarna lenni?

- Ez pontosan az. De! Ne próbálj kibújni az előző kérdésem alól! – ezen csak felnevetett. Én felegyenesedtem és a hátamat az üvegnek támasztottam. Nem tudom miért, de megint a vállamra dőlt. Most nem zavart.

- Elsőben történt – kezdett bele halkan – Megtetszett egy csaj és össze is jöttünk.  Arra viszont nem számítottam, hogy neki eleve volt egy barátja és úgy kavart velem. Azóta neheztel rám a srác, hiába már három éve történt – sóhajtott fel.

- Többször is össze akart verni? – fordultam felé, hogy belenézhessek a szemeibe. Nem ellenezte a szemkontaktust így ő is rámnézett.

- Igen, előfordult. De akkor csak egyedül, vagy egy haverjával jött. Most meg azért többen voltak... – erre bólintottam és el akartam fordítani a fejem, de a kezével megállított zavartan néztem rá, hogy most mit is akar – Köszönöm. Ha te nem jöttél volna segíteni, biztosan összevernek jobban – hálálkodott halkan, én pedig csak elmosolyodtam. Megráztam a fejem, mintha ezzel csak azt jelezném: semmiség – Kaptál egy monoklit. Felszakadt a bőr a szemed alatt. Az ajkadnál és az orrodnál is van sérülés...

- Kösz, hogy ezeket így elmondod. Amúgyis tudom, mivel csak érzem még az arcom – forgatom meg a szemeim, de csak azt hallom, hogy felnevet.

- Nem azért! Le kéne kezelni őket – az egyik szemöldököm az égbe emeltem – Gyere el hozzánk. Leápollak. Meg ha szeretnél, tusolhatsz is.

- Nekem nincsenek most itt ruhá-

- Majd kapsz az enyémből. Nah, gyere! Állj fel, mert itt a busz! – mosolygott rám, én pedig nehézkesen felálltam.

▁ ▂ ▄ ▅ ▆ ▇ ██ ▇ ▆ ▅ ▄ ▂ ▁

- Itt is volnánk! Gyere be nyugodtan – sétált be a szobájába. Nekik is modern berendezésű, kocka házuk volt. Szép és nagyon otthonos. A szobájába vezetett fel, mivel állítása szerint ott volt az elsősegély csomag. Kínosan éreztem magam, mert még mindig csöpögött rólam a víz, és ezáltal szinte minden olyan lett a házban. Elhúzva a számat ültem le az íróasztali székére, ahova mutatta nekem. Az ágya alól kihalászta a ládikát és felpattintotta a tetejét. Megláttam a kezében a fertőtlenítőt és a vattapamacsot. Vágtam egy grimaszt, ahogy belegondoltam mennyire fog csípni. Ő megint nevetett és közben megrázta a fejét – Ha nem lázadsz, hamar túlleszünk rajta.

- Tervben sem volt!

- Láttam a szemeden! – odahúzott egy másik széket is. Megkezdte a sebeim fertőtlenítését és néha megint grimaszba torzult az arcom – Ez a seb kicsit mély...

- Tudom – vágtam rá. Kíváncsi szemekkel méregetett. Csak nézett engem és próbált rávenni, hátha elmondom neki... Ahogy barna szemeivel próbálkozott, az enyéim pedig megkeményedtek. Nem érzem helyesnek, hogy elmondjam neki. Nem is ismerem, honnan tudjam, hogy nem fog visszaélni vele? Tae a legjobb barátom és még nála sem állok készen.

- Oké – sóhajtott – Most feleslegesen ápoltalak le... Menj el tusolni, csurom vizes vagy – állt fel és lépett oda a szekrényhez.

- Akkor nem nyúlok az arcomhoz – mentem utána és figyeltem, hogy mit csinál. Kikapott a polcról egy fehér pólót, egy melegítőt és egy alsót.

- Remélem jók. Törölközőt a fürdőben lévő fehér szekrényben találsz.

- Köszönöm – biccentettem – A szüleid itthon van-

- Apa üzleti úton van. Következő hónapban jön csak haza – adta tudtomra. Hümmögtem egyet és elmentem letusolni.

Amint levettem a pólóm is, ami még valamennyire száraz volt, elszörnyedve néztem a tükörbe. A fejem borzalmasan nézett ki, a mellkasom tele volt piros foltokkal, amik biztosan be fognak lilulni. Szinte minden mozdulat fájdalommal töltött el. Egy sóhaj után beálltam a zuhanyzóba majd megengedtem a vizet. A hideg után jól esett a bőrömnek a meleg.

Sosem gondolkodtam el, néhány fontos dolgon. Az utolsó két évben egyre inkább éreztem magam üresnek, nem volt időm ezeken elidőzni, de... Vajon anyáék mit szólhatnak hozzám? Szöges ellentéte vagyok annak az énemnek, akit megismertek. Bunkó és sokszor tiszteletlen vagyok. Cigizek és nagyon sokat káromkodok. Nem vagyok az a kedves, félénk kisfiú, aki ott zokogott az autópályán. Fura, hogy mennyit képes változni az ember. Még ezalatt a három hét alatt is rengeteg dolog történt velem. Jó, azt meg kell mondjam, hogy nincs egy unalmas életem, mivel elég változatos... Kiléptem a kabinból és aránylag megtörölköztem. Felkapkodtam magamra a ruhákat. Még megdörzsöltem a törcsivel a hajam, majd léptem is ki a helyiségből. A szemközti ajtó pont ugyanekkor nyitódott ki és egy vizes tincsű Hoseok lépett ki rajta. Mikor először meglátott meglepődött, de utána mosolyogni kezdett.

- Jó volt tusolni? – biccentettem – Értem... Hát, a telefonodra egyfolytában érkeztek az értesítések. Lehet válaszolnod kéne – itt lefagytam és szaladni kezdtem a készülékemhez. Feloldottam a zárt. Szembesültem Taehyung rengeteg aggódó üzenetével és volt sok nem fogadott hívásom Lilithtől, illetve Adamtől. A gondolatra is elhúztam a szám.

Majd szeretnék veled beszélni...

- Valami gond van? – tette tenyerét a hátamra, amitől egy kicsit megugrottam és ijedten néztem rá. Zavartnak éreztem magam, mivel a keze a hátam kellős közepén helyezkedett el és egyre jobban kezdett égni az ottani terület – Otthon van baj?

- Nevezhetjük így is... – motyogtam.

- Elmondod?

- Még nem tudom – sóhajtottam fel és a tenyereimbe temettem az arcom.

- Oké, figyelj! Hívd fel őket és nyugodtan mond meg nekik, hogy egy barátodnál alszol – erre felkaptam a fejem. Barátomnál alszom?

- Mármint... Maradjak itt? – kicsit elpirultam a gondolatra és ijedtséggel töltött el, mivel Jung Hoseok az, aki engem meg akar fektetni.

- Pontosan – bólintott szélesen mosolyogva. Akkor már tudtam, hogy lesz egy kínos telefonbeszélgetésem, meg egy estém... Juhé?