𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙡 𝙎𝙢𝙞𝙡𝙚

49. - idk

- Ah, faszom! – nyomtam meg hosszan, majd egymás után egyre gyorsabban a bekapcsoló gombját a telefonomnak, de az ugyanúgy sötét maradt. Reggel óta próbálkoztam, de úgy tűnik végleg meghalt. Ezt igazán sajnáltam, mivel ezt a telefont még anyuéktól kaptam. Szerettem volna, ha minél tovább velem marad, de úgy látszik, hogy ez nem fog összejönni.

- Yoongi – kopogott kettőt az ajtómon Adam, utána bedugta a fejét – Beszélhetnénk? Fontos lenne.

- Persze, gyere – mosolyogtam rá halványan.

- Köszi – mosolygott ő is. Helyet foglalt velem szemben az ágyon és megköszörülte a torkát – Ma érkezett a levél, hogy hivatalosak vagyunk egy bálra. Ez céges buli lesz, amire minket is meghívtak. Viszem az ügynökségtől Taet és néhány fontosabb embert és téged – itt nyelt egyet – Fontos lenne, hogy gyere. Nem kell semmit sem csinálnod, csak beszélgetni azzal az emberrel, aki odalép hozzád. Ha van valami kísérőd, akkor nyugodtan hívd meg őt is.

- Egy bál. De itt akkor tánci tánci is lesz, nem?

- Igen – bólintott – Minden fajta lesz! Táncolni sem kötelező, csak egyedül a keringőt. Azt hiszem az az utolsó a sorrendben – vakarta meg az állát.

- Oh – sápadtam egy kicsit le.

- Akkor jössz? – mosolygott felém izgatottan.

- Igen, persze – bólogattam. Ezután boldogan felpattant és kisasszézott a szobámból, én pedig ott ültem megsemmisülve. Na bazdmeg...

▁ ▂ ▄ ▅ ▆ ▇ ██ ▇ ▆ ▅ ▄ ▂ ▁

- Már tudom milyen telefont veszünk neked! – tapsikolt boldogan Tae.

- Biztos nem olcsót – sóhajtottam fel.

- Igen, az biztos – biccentett – Már ismersz – kuncogott. A buszon ücsörögtünk kedves barátommal és zakatoltunk a pláza felé. Elvittem hozzá a telefonom és töltőn élt még egy kis időt. Az pedig pont elég volt arra, hogy leszedjük róla a fontosabb dolgokat. Megvolt a SIM kártyám, márcsak egy új készülék kellett. Amint elértük a célunkat, Tae húzni kezdett az almás bolt felé és egészen meg sem állt, ameddig el nem ért egy bizonyos darabhoz – Ez, kérem szépen barátom – mutatott rá – Egy iPhone 11 pro, három kamerával és egy fasza processzorra-

- Mi a különbség a kettő között – vettem a kezembe a sima 11-et és a pro változatot. Kicsit bosszúsan nézett rám, mivel félbeszakítottam.

- Ez kisebb és két kamerája van – vont vállat – Nem értek annyira a telefonokhoz.

- Akkor legyen ő – néztem rá csillogó szemmek a két kamerásra. A kék hajú boldogan biccentett és egy csávót kezdtünk keresni, aki segíthet. Hamar meg is találtuk és ő pedig feltette a kérdést, amire számíthattam volna:

- És, milyen színben kellene? – nyitotta ki a kulcsával a szekrényt.

- Milyenekben vannak? – dőltöttem oldalra egy picit a fejem.

- Piros, sárga, zöld, fekete, lila, fehér... – nézett rám várakozóan.

- Legyen a... Lila – választottam találomra egy színt. Ő bólintott és a kezében véve a dobozt ment a kasszához, ahol lecsippantotta a készüléket. Tae fizetett a kártyájával, hiába néztem rá mérgesen. Direkt elhoztam a megtakarított pénzemet, de őt ezt nem érdekelte. Kikészít ez a fiú... Megkértük a srácot, hogy tegye már bele a kártyát és adjon hozzá egy tokot. Kedves volt és beállította nekem. Ezután tokot kellett választanom. Nagyon sok fajta volt, de nekem bőven tökéletes volt az ütésálló, szilikon. Megköszöntük a segítséget és elindultunk a buszmegálló felé, ahova elég hamar megérkezett a busz. Felpattantunk rá és robogtunk haza.

- Mondta már Adam a bált? – kérdezte izgatottan.

- Igen – húztam el a szám.

- Na mi az? Nem jössz? – lepődött meg Tae.

- Jövök, persze, hogy jövök – bólintottam – Csak... Csak nem igazán tudok táncolni. És ezt úgy értem, hogy semennyire. Még csak egy csóri keringőt sem – ráztam a fejem.

- Oh...

- És tök jó, hogy van egy ilyen barátom, mint te, aki tud és megta-

- Nem! – szakított félbe – Jobb tervem van.

- Jaj ne...

- Hobi tud táncolni...

- NEM! – néztem rá mérgesen.

- De! Most pedig tessék leszállni a buszról és kérni segítséget! – húzott le a járműről. Ez egy rögtönzött terve lehetett, mivel még a szemüvegjét is a járművön hagyta. Kerek szemekkel néztem rá, ő pedig mosolyogva húzta ki magát.

- Hát ti? – hallottam meg mellőlem egy hangot, amit már túl jól ismertem. Vetettem egy mérges pillantást a kék hajúra, de ő tök lazán kezelte a helyzetet.

- Shoppingoltunk egy kicsit és gondolta Yoongs, hogy beugrik hozzád – bökött oldalba – Nekem sajnos mennem kell, mivel dolgom akadt. Majd még találkozunk! – indult el előre és kezdett integetni. Megsemmisülve néztem utána. Most ez komoly? Itt mert hagyni? Azok után is, hogy elmondtam neki az egészet...

- Szerettél volna valamit? – fordult felém mosolyogva.

- Hát én... – vakartam a tarkóm. Ő megindult az utcájába, én pedig kénytelen voltam követni.

- Miért nem vetted fel? Hívtalak és írtam egy csomószor – nézett rám kissé mérgesen, de a szemeiben leginkább aggodalmat láttam

- A telefonom meghalt – sóhajtottam fel – Már új van és csak most látom őket – húztam el a szám.

- Muti! – vette ki a zsebemből a készüléket. Csillogó szemekkel nézte és forgatta.

- Wow! Ez új... – adta vissza én pedig halvány mosollyal bólintottam – Nekem is ilyen van, csak sárga színben – mutatta felém. Ennyire csak nem lehetek szerencsétlen... Pont azt az egyet választom ki, ami neki van.

- Az jó – bólintottam és lefordultunk a házához. Kinyitotta az ajtót majd előre engedett. Egy biccentéssel megköszöntem és lerúgtam magamról a cipőmet. Leültem a konyhában és úgy vártam rá.

- Van valami baj? – tette le a pultra a kis zacskót, ami eddig a kezében volt. Akkor vásárolni ment el. Persze, nekünk is akkor kellett leszállni, amikor ott járt.

- Nem – csóváltam a fejem.

- Ne mondd már! Látom rajtad! – mosolygott rám – Gyónj – ült le velem szemben.

- Tényleg nincs semmi. Csak fáradt vagyok – vontam vállat.

- Hát jó... De akkor miért kaptam Taetől ezt az üzenetet? – tette elém a telefonját.

Vidítsd fel Yoongit, mert tegnap óta el van kenődve

- Hát... – nevettem kínosan – Kissé összezavarodtam... – haraptam be az ajkam.

- De még ott minden rendben volt. Változott azóta valami? – nyúlt a kezem után. Végigkövettem ezt a szemeimmel, a szívem pedig majd' kiugrott a helyéről. Megköszörültem a torkom és a szemébe akartam nézni, de valahogy az ajkaira a tévedtem. Mi van velem? Egyszer így érzek, egyszer meg úgy...

- Nem tudom – sóhajtottam fel. Ő pedig egyre inkább elveszett lett az egész témában és nem értett semmit. Gratulálok, Yoongi. Ezt is elbasztad...