Fény a sötétben

Borongós hétköznapok

- Miért álltál ki mellettem? - kérdezte Harry az ujjait  tördelve. Láttam rajta, hogy már bánja, hogy kiakadt az órán... De a tanárnővel szembeni ellenszenve sokkal erősebbnek bizonyult, mint bármi más érzelem. A fiú lázadni akart és változtatni a dolgokon, de nem hiszem, hogy ez a létező legjobb taktika.

- Mert igazad van. - vontam meg a vállam és meredten bámultam a szemfájdítóan rózsaszín szoba falára. Macskák nyávogtak vissza rám kárörvendően a felakasztott képekből, ami miatt lassan azt éreztem, hogy kiszúrom a dobhártyám csak fogják már be...

- Nem akartalak bajba sodorni. - mondta és lebiggyesztette az ajkait. 

- A saját döntésem volt. - mondtam, de azért kedvesen rá mosolyogtam. Nem volt túl sok kedvem a bájcsevejhez, de kénytelen voltam erőt venni magamon és tenni amit kell. 

- Esetleg... Nincs kedved eljönni a ma esti Kviddics edzésre? -  kérdezte hirtelen. Szemei feltűnően kerülték a tekintetemet, ami kicsit furán hatott, de mégis gondolkodóba ejtett. Remélem ez nem egy randi meghívás! Bár... Ha azt hiszi akarok tőle valamit, hamarabb a bizalmába fogadna... De még én sem lennék képes ilyet tenni valakivel. Vagy mégis? 

- Szívesen elmegyek, Harry. - mosolyogtam rá óvatosan. Ekkor pedig az ajtó kivágódott és Umbridge önelégült képe jelent meg az ajtóban. Remek...

- Kezdjétek el írni: Hazudni bűn! - mondta mosolyogva, de szemében ott bujkált a megvetés és a gyűlölet. Hasonló képen néztem vissza a nő kissé ráncos arcára, de nem mondtam semmit. 

- De tanárnő! - szólalt meg Harry. - Itt nincs tinta. - jegyezte meg értetlenül, mire én is körbenéztem az asztalon. Semmi tinta. 

- Ez egy különleges penna, Mr. Potter. - kuncogott, majd szemeinek mozgásával jelezte, hogy ideje elkezdenünk a feladatot. A kezembe fogtam hát az íves pennát és a pergamenre nyomtam tinta mentes végét. Hazudni bűn... Ezt ő is leírhatná párszor... 

A szavak láthatatlanul íródtak a pennára, mintha semmi értelme nem lenne ennek az egésznek. Hamarosan azonban a bal kezem rémesen viszketni kezdett, majd a viszketés éles fájdalomba csapott át. Mintha... Mintha valami belevágna a kezembe. Hatalmasra tágult szemekkel néztem le a kezemre és először azt hittem rosszul látok! A szavak, amiknek a papíron kellene lenniük, a kézfejembe vésődtek. Harry felé néztem, de ő már régen megbabonázva figyelte a kezét, amin egy vércsepp gördült le lassan. Ez a nő egy komplett elmebeteg...

- Potter, elmehet! - szólalt meg nagyjából másfél óra múlva Umbridge. A kezem addigra már lüktető fájdalommal pihent egy vértócsában, az asztal tetején. Harry lassan felállt a helyéről, majd kérdőn pillantott rám. 

- Megleszel? - kérdezte. Némán bólintottam, majd megvártam, hogy kilépjen az ajtón.

- Erre tényleg szükség volt? - kérdeztem mérgesen és hátradőltem a székben. Umbridge mérgesen ült le rózsaszín foteljébe és kimérten pislogott rám. 

- Ha tiszteletlen vagy, viseld el a következményeit... - mondta és összekulcsolta maga előtt az ujjait. 

- Magának is feladata van és nekem is. Az enyém értelem szerűen nehezebb, hiszen a bizalmat nem öt perc alatt lehet kiérdemelni. - mondtam nyugodt hangon és felvontam a szemöldökömet. 

- Végezd jobban a dolgod. - mosolyodott el kárörvendően és kicsit előrébb dőlt a székében. Én is követtem a példáját és felvettem a fenyegetőnek ható testtartást. 

- Ne akadályozza a munkámat és ne kérdőjelezze meg a módszereimet. Ha csak nem akarja, hogy Caramel tudomást szerezzen a módszereiről. - mosolyogtam kimértem, majd felálltam a helyemről és kisétáltam. Alig tettem meg pár lépést, egy ismerős alakba ütköztem. A borsmenta illata egy másodperc alatt ellepte az orromat.