Fény a sötétben

Bűnös gondolatok

- Dom... - suttogtam zsongó fejjel. A szívem hevesen dobogott a mellkasomban, miközben egyre jobban kezdtem szédülni. Éreztem, hogy a nyelvem egyre lassabban forog és a világom kezd összezuhanni körülöttem, de mit tehetnék? 

- Lana, engedd meg, hogy újra szeresselek. Én már tanultam a hibáimból és soha többé nem foglak bántani. - súgta a számba a fiú, lassan végigsimítva az arcomon. Soha többet nem fog bántani... Nem akarok többet sírni! 

Egész testemben remegtem és az ajkaim lassan szétnyíltak a döntésképtelenségtől. Nem tehetem ezt, hiszem Dracot szeretem! De ő elküldött... Egész életemben arra fogok várni, hogy végre rendbe jöjjenek a dolgok? Az ő élete mindig zűrös lesz és ez az enyémre is kihat! És a háború? Ha akkor sem engem választ? Érzéstelenül, de határozottan küldött el és... 

- Dominic, ez nem helyes... - hajoltam kissé hátrébb, de ő nem tágított. 

- Miért hagyod, hogy ezt csinálja veled? Te is tudod, hogy tönkre fog tenni... - nézett bele könnyes szemeimbe. - Csak nézd meg magad most. Boldog vagy? Boldog vagy most? - 

És ez a kérdés teljesen tönkretett. Mit mondhatnék? Boldog vagyok most? Nem. Egyáltalán nem. Boldog vagyok-e amikor Draco mellettem van? Igen. Boldogabb mint valaha. De olyan lobbanékony, olyan kiismerhetetlen... Ha nem enged közel magához, soha nem fogunk boldogan élni... 

- Nézd, ez nem ilyen egyszerű... - sütöttem le a szemeimet. 

- Pedig elég egyszerű a kérdés, Al... Tudod jól, hogy ha boldog lennél, gondolkodás nélkül válaszolnál. - mosolyodott el halványan, mintha csak belelátna a fejembe. - De te nem vagy boldog. - 

Tényleg nem vagyok az? Tényleg egyből választ kellene adnom erre a kérdésre? Ilyen egyszerű lenne egy kapcsolat? 

- Mindenhol vannak rosszabb időszakok. - mondtam halkan, miközben tépkedni kezdtem a körmeim mellett lévő bőrt. 

- És több a jó, mint a rossz? Megéri ez a sok szenvedés, azért a kevés jóért? - tette fel az újabb és újabb kérdéseket, a gyomrom pedig egyre jobban összeszűkült. Nem vagyok jól... És talán már soha nem is leszek... 

- Tudod, nagyon sokat változtál, mióta ide jöttél... - rázta meg a fejét hitetlenkedve. Én nem változtam meg... Vagyis, de. De csak megnyíltam az embereknek... Draco jóvá tette azt, amit Dominic elrontott!

- Hogy érted ezt? - kérdeztem és a számhoz emeltem az üvegem. Túl jól esik most az ital. A téli hidegben, a szívfájdalomra... Mikor máskor inna az ember, ha nem most? 

- Sosem voltál olyan lány, aki ennyire ráhagyatkozik egy fiúra. Aki hagyja, hogy az érzelmei irányítsák. Aki ennyire... Kötődik valakihez. - mondta és elvette az üvegem, hogy ő is igyon. - Nagyon is csodáltalak emiatt. - vonta meg a vállát. 

- Most sem vagyok ilyen. - néztem fel rá értetlenül. 

- Alana, kint ülsz a hidegben, részegen és pár perce még majdnem felgyújtottad az udvart. - vonta fel a szemöldökét, bemutatva a mostani helyzetemet. 

- Tudod, elég nehéz felgyújtani a havat. - húztam el a számat gúnyosan. 

- Tudod, elég kötekedős vagy, ha iszol. - nevetett fel halkan a fiú. - De mind a ketten tudjuk, hogy túl nagy hatással van rád. És azt is tudjuk, hogy ez a hatás nem pozitív. - 

- De te nem látod át a kapcsolatunkat... - ráncoltam össze a szemöldökömet. Túl részeg vagyok ehhez a beszélgetéshez és túl... Emlékszem az első csókomra vele. Rémesen izgultam és azt hittem menten lehányom a cipőjét. 

- Jól áll neked, ha mosolyogsz. - emelte fel újra a fejemet. Hüvelykujjával finoman simított végig az ajkaimon, pont ahogy Draco tette pár nappal ezelőtt. - Mi jutott eszedbe? - kérdezte.

- Az első csókunk... - vallottam be gondatlanul. - Hogy mennyire ideges voltam. - Dominic pedig lágyan elnevette magát. 

- Én is az voltam. - vallotta be a fiú. - Féltem, hogy lehányod a cipőmet. - nevetett és én is elmosolyodtam. 

- Én is azt hittem le fogom hányni!- fogtam a fejemet szégyenkezve, de a fiú már nem nevetett. 

- Életem legjobb csókja volt... - nézett a szemembe, ujjaival megcirógatva arcomat. Az orromat megtöltötte a whisky és a fiú kölnije, a szemeim pedig zavarodottan néztek a fiú szemeibe. Nem... Nem tehetem ezt. - Annyira szép vagy, Lana... - suttogta... A levegő pedig megállt a tüdőmben.

És ekkor az ajkaink egymáshoz simultak. Dominic lágyan csókolta számat, ajkai puhák és hidegek voltak. Éreztem a szájában a whisky füstös ízét, miközben a fiú beletúrt a hajamba. És egy pillanatig úgy éreztem ennek így kell lennie. Ez így jó és végre, végre visszakaptam az első szerelmemet... És visszacsókoltam. A nyelveink pedig heves játékba kezdtek egymással, kiengedve az elmúlt időszakban felgyülemlett feszültséget. 

Beletúrtam a fiú hajába, ő pedig megszorította a combomat és egy gyors mozdulattal az ölébe húzott. Kezei a hátamon és a derekamon pihentek, miközben ajkai éhesen csaptak le az enyémekre újra és újra...

De ő nem volt többé a szerelmem. Többé már nem tartoztunk össze és ez nem volt tökéletes, sem pedig helyes. Nekem Draco mellett kell lennem, ő rá kell vigyáznom. Én őt szeretem, nem... 

- Dominic, sajnálom... - szakadtam el tőle. - Ez hiba volt. - gyorsan lemásztam az öléből és lábra pattantam. 

- Nem volt hiba... - nézett rám a fiú. - Egy pillanatig sem volt hiba. - ő is felállt és a kezeim után nyúlt. Én viszont elhúztam azokat. Rosszul vagyok az italtól, magamtól és tőle is...

- Én Dracot szeretem! - mondtam mérgesen.

- Akkor miért csókoltál vissza? - kérdezte felháborodva, közelebb lépve hozzám.

- Nem tudom! - kiáltottam az arcába feszülten. Ezt most nagyon elrontottam. Rémesen rossz dolgot tettem! 

- Mert te is akartad! - kiáltotta vissza az arcomba. 

- Nem. Részeg voltam. Vagyok! Ez soha többé nem fordulhat elő. - néztem még egyszer utoljára a szemeibe, majd elrohantam. Elrohantam, hogy a takaróm alá bújva kisírjam a hibámat. De a klubhelyiségben Theo és Blaise álltak elém. 

- Beszélni akar veled. - mondták egyszerre a fiúk. Édes Merlin, ne... El fogok ájulni... De mégis erőt vettem magamon és beléptem a sötét szobába. 

- Draco? - kérdeztem, nem tudva elrejteni a remegésem. 

- Alana! Azt hittem nem fogsz jönni... - sütötte le a szemét bánatosan. - Sajnálom! Sajnálom, hogy ilyen voltam veled. Én csak... Én csak félek. Egyszerűen félek és úgy érzem mindenkit bántok aki mellettem van...Azt hittem ha elküldelek... De szeretlek, Alana. Jobban, mint bárkit ezen a világon és te vagy az egyetlen ok, amiért életben akarok maradni... Meg tudsz nekem bocsátani? - tette fel a kérdést könnyes szemekkel...