Fény a sötétben

Égett papír

"Miss Delarson, 

Az elmúlt időszakban elmaradtak a jelentései Mr. Potter megfigyeléséről. Dolores Umbridge állítása szerint, egy sereg készülődik a Roxfortban, hogy megtámadjanak engem! Mit tud erről az információról? Mire készül Potter? 

Nem azért bíztam magára ezt a feladatot, hogy cserben hagyjon! Miss. Delarson, remélem tisztában van a feladatának súlyosságával és a kötelességelmulasztás következményeivel... Amennyiben sikertelenül jár el, sajnos kénytelen leszek megszakítani tanulmányait az Aurori képzőben és a továbbtanuláshoz szükséges anyagi támogatásokat sem élvezheti többé. 

Tisztelettel, 

Cornelius Oswald Caramel, londoni Mágiaügyi Minisztérium elnöke!"

Ez most komoly? Döbbenten ültem le az ágyamra, hagyva, hogy a postabagoly türelmetlenül huhogjon mérgében, amiért még nem kapta meg a munkájáért járó díjat. Caramel mindig is tudta, hogyan tartsa sakkban az embereket, de ez több a soknál! A jövőmmel fenyegetőzik, miközben...! Miközben... Mindent elrontok... Teljesen jogos a miniszter felháborodása, hiszen nem teljesítettem a jelentéseket. De mit is jelenthettem volna? Kedves Cornelius Caramel! Harry Potter és barátai egy hete nem szólnak hozzám. Megbántottam az egyetlen fiút, akit igazán megkedveltem a Roxfortban és ő sem szól hozzám. Az életem egy katasztrófa. Szeretnék eltűnni a Föld felszínéről. Üdvözlettel, egy elbukott tinédzser!

Remek... Mégis mi a fenét kezdjek most? Mit kellene tennem? Egy hét van még a téli szünetig és én tehetetlenül várom, hogy Harry végre megbocsásson. És Draco... Rám se néz. Hozzám se szól. Teljes mértékben ignorál és ez még jobban fáj, mint a feladatomon való elbukás. Belenéztem hát a tükörbe, ami a szoba sarkában állt és megtöröltem az arcomat. 

- Ez így nem mehet tovább! - határoztam el magam és azonnal kirontottam az ajtón. - Theo! - kiáltottam az első alaknak, akit megláttam. - Hol van Draco? - kérdeztem. 

- Szoba. - mutatott a velem szemben lévő ajtóra, anélkül, hogy felnézett volna búbájtan esszéjéből. Azonnal a csukott ajtó felé fordultam és vettem egy hatalmas lélegzetet. A kezembe fogom venni a sorsomat és visszaszerzem az irányítást, mert ez a helyzet számomra tűrhetetlen. Kopogás nélkül téptem fel az ajtót és hatalmas erővel csaptam be magam mögött azt. Draco az ágyán feküdt, póló nélkül, pizsama nadrágban bámulta a mennyezetet. Érkezésemre összerezzenve fordította felém a fejét. 

- Nem szoktál kopogni? - kérdezte, majd unottan visszafordult a plafon felé.

- Beszélnünk kell. - mondtam és éreztem, ahogy az adrenalin elönti a testemet. Ideges voltam. Mérges. Aggódó. Megbántott... Annyi érzelem kavargott bennem egyszerre, hogy szinte éreztem, ahogy egyre gyűlik bennem a feszültség és az energia. Oldalra pillantottam a tükörbe és láttam, hogy a szemeim narancssárgán villognak vissza rám, arcomat pedig megcsapta egy meleg levegő. 

- És ha éppen lett volna nálam valaki? Pansy elég sűrűn járkál ide, ha kielégítésre vágyik. - fintorgott a fiú, hangja pedig gonoszul csengett a fülemben. 

- Ne hazudj. - mondtam mérgesen és közelebb léptem az ágyához. 

- Nem hazudok. - vonta meg a vállát és a kezébe vette a mai napi Reggeli Prófétát. Nem fog olvasni, amikor beszélek hozzá! Hihetetlen! Mintha csak valami kibaszott vicc lenne ez az egész! Mérges voltam. Eszméletlenül mérges. És a tekintetemet a viszonylag vastag, mozgó képekkel ellátott újságra vezettem. Minden erőmmel összpontosítani kezdtem. A végtagjaim megremegtek, a világ forogni kezdett körülöttem, de akkor megtörtént minden, amire vártam. A papír éles szaggal füstölni kezdett, majd egy szempillantás alatt lángra kapott és égni kezdett. 

- Mi a szar! - kiáltott fel Draco és eldobta az újságot, majd felpattanva az ágyról eloltotta a tüzet. - Te nem vagy normális! - kiáltott rám a fiú őrülten. 

- Hozzád beszélek! - kiabáltam vissza szinte tudatlanul. Teljesen elvesztettem a fejem a felgyülemlett indulatoktól, hiába tudtam, hogy ez mennyire veszélyes lehet. 

- Én viszont nem akarok veled beszélni! - csattant fel a fiú hangosan és felém hajította az újságjának darabjait. 

- Ne hazudj nekem arról, hogy hány lánnyal vagy együtt! Ne merészelj nekem hazudni! Tudom, hogy megbántottalak, de ne próbálj meg fájdalmat okozni nekem! - üvöltöttem teljesen önkívületi állapotban. Forró könnyek kezdtek lecsorogni az arcomon, miközben egész testemben remegtem az idegességtől. Azonban a fiút sem kellett félteni. Indulatosan lépkedni kezdett felém, szemei őrülten mérgesen csillogtak vissza rám. 

- Mit akarsz hallani?! - üvöltötte a képembe. - Hogy kedvellek? Hogy veled akarok lenni? - süvített a hangja a néma szobában. - Mondjam azt, hogy megváltoztattad az életem? Minek?! Hogy mindig Pottert válaszd? Hogy elmenj? Hogy úgy kezelj engem, mint mindenki más ebben a rohadt iskolában? - Draco hangja remegni kezdett az indulatoktól, nekem pedig megállt a szívem egy pillanatra. Sőt, talán többre is. Hosszan pislogva próbáltam felfogni amiket a fiú mondott nekem az imént, de azt hiszem... Nem tudom, mit hiszek

- Most mi van? Miért tűntek el a kibaszott lángjaid? Megszántál? Sajnálsz? Nem kell a kurva sajnálat. - köpködte felém a szavakat a fiú.

- Nem gondolom azt rólad, mint a többiek. - feleltem nyugodt hangon. - Szerintem jó ember vagy. Kedves és vicces. Nagylelkű. Odaadó és romantikus és figyelmes! Sokkal több van benned, mint egy átlagos fiúban. Draco szerintem te egyszerűen csodálatos és különleges vagy. Nem ezt a bánásmódot érdemled és sajnálom, hogy megbántottalak. És... - nyitottam ki a számat, hogy tovább folytassam az őszinte megnyilvánulásomat, de a világ megállt körülöttem. 

Draco gondolkodás nélkül szelte át a közöttünk lévő távolságot és csak addig a pillanatig állt meg, amíg mélyen bele nem nézett a szemembe. A kék tekintete összetörten veszett el a szememben és éreztem, ahogy forró lehelete a bőrömet melengeti. Légzése egyenletlenül telítette be a szobát, szíve pedig hevesen dobogott a mellkasában. Draco finoman beletúrt a hajamba, majd végignézett az arcomon, hogy tekintete végül megállapodjon az ajkaimon. Ujjai finoman tartották a tarkómat, miközben másik keze szorosan tartotta a derekamat, hogy minél közelebb legyek hozzá. 

Lélegzet visszafojtva vesztem el a fiú tökéletes arcának részleteiben, mialatt a szívem majd' kiszakadt a helyéről. Forróság töltötte meg a testemet, miközben ujjaimmal beletúrtam kócos, szőke hajába. 

- Csókolj meg. - suttogtam alig hallhatóan és élesen beszívtam a levegőt. Draco ajkai ebben a pillanatban halvány mosolyra húzódtak és közelebb húzott magához. A leheleteink egy pillanatra egymásba olvadva töltötték be a közöttünk lévő távolságot, míg végül Draco ajkai összefonódtak az enyémekkel. Ajkai puhán és nedvesen simultak a számra, a gyomromban pedig ezer pillangó kelt életre, miközben mind a ketten egyre szorosabban húztuk magunk felé a másikat.

A fiú ajkai tökéletes szinkronban mozogtak az enyémekkel, libabőrössé téve az egész testemet. A fiú finom mozdulatokkal szétnyitotta a számat, én pedig megkönnyebbülve nyögtem bele a szájába, amikor nyelveink végre találkoztak. Tökéletes volt. A tökéletes csók, az egyetlen embertől, akire vágyok. Nyelveink egymással táncolva mozogtak a szánkban és Draco visszavezette a kezét a hajamba, majd erősen beletúrt, miközben megharapta az alsó ajkamat. Úgy éreztem menten elolvadok, vagy felrobbanok az érzéstől, de a fiú hirtelen sziszegve elhúzódott tőlem. 

- Túl forró. - nyálazta be ajkait és huncut mosollyal simított végig ajkaimon. - Meg kell tanulnod ezt irányítani, mert megégetted a számat, Hercegnő. - suttogta, de újra visszahúzott magához és összetapasztotta ajkainkat.