Fény a sötétben

Eltitkolt érzések

- Alnek szüksége volt rám. - mondta Dominic ellenkezést nem tűrő hangon. 

- Ez azért nem... - védtem volna meg magam, hogy elkerüljünk minden félreértést, de Draco közbevágott. 

- Miért érzed azt, hogy engedély nélkül bármikor bejöhetsz a szobájába? - vágott vissza a fiú ingerülten. 

- De én csak... - kezdtem neki megint, mire Dominic közelebb lépett Dracohoz. 

- Te nem voltál itt neki. - mosolygott gúnyosan. - Ki tudja mi minden történik a hátad mögött. - 

- Mi a sza... - kikerekedett a szemem és lélegzetvisszafojtva figyeltem a két fiút, ahogy közelebb lépnek egymáshoz, Testüket pár centi választotta csak el, kezeik ökölbe szorulva feszültek az oldaluknál. 

- Én vagyok a barátja, majd én vigyázok rá! - emelte fel a hangját Draco, fehér arcát kezdte elönteni a vörös idegesség. 

- Én is jártam vele. Pontosan tudom mire van szüksége! - vágott vissza Dominic váratlanul, mire fuldokolni kezdtem a saját nyálamon. Most tényleg ara célozgat, amire gondolom, hogy céloz? Ez tényleg teljesen megőrült? 

- Érdekes, pedig nekem azt mondta soha senki nem adta meg neki amire vágyik. - mosolyodott el Draco elégedetten.

- ELÉG! - üvöltöttem el magam remegve az idegességtől. - Halljátok ti magatokat? Én is itt vagyok, a rohadt életbe! - a hangom megbicsaklott a hirtelen hangerősségtől és egyszerre elkezdett rázni a hideg. De ők, mintha meg sem hallottak volna engem, tovább folytatták az eszmecserét. 

- Pedig nekem kifejezetten úgy tűnt, hogy minden alkalommal élvezte amit nyújtok neki. - fintorgott Dominic önelégülten. Miért nem veszik észre mennyire megalázó számomra ez az egész? A szexuális kielégítésemen veszekedni, miközben itt állok mellettük?

- Aztán egy életre tönkretetted őt és a bizalmát a férfiak felé! - kiáltotta Draco. 

- Miről beszélsz? - döbbent le Dominic és felém nézett.

- A kurva fogadásról! Várj... - állt meg Draco és ő is döbbenten nézett felém. - Mi az, hogy minden alkalommal? Azt mondtad miután elvette a szüzességed, azonnal kirakott. - rázta meg a fejét a fiú. 

- Te elmondtad neki a fogadást? - feszült meg Dominic minden egyes idegszála. És ott álltam én, egyre jobban remegve, egyre jobban fázva, egyre idegesebben. A két fiú pedig mereven bámult rám várva, hogy megszólaljak. 

- Csak egyszer feküdtünk le, Dominic. Te is tudod, hogy mi történt közöttünk. - néztem rá, figyelmen kívül hagyva Draco pillantásait. 

- Alana, neked is elmondtam, hogy hülye voltam! Már a második hét után megmondtam nekik, hogy lefújom a fogadást! - kiáltott rám kétségbeesetten. 

- Akkor mégis miért rontottak be a szobádba tíz perccel azután, hogy lefeküdtünk? - kiáltottam vissza a fiú képébe. - Mond meg, ha lemondtad a fogadást, honnan a fenéből tudták? - 

- Még én sem tudtam, hogy ott és akkor fog megtörténni! Azt akartam, hogy tökéletes legyen minden! - a fiú hangja egyre hangosabban csengett az éjszakában, szemei idegesen csillantak a félhomályban. Tudom, hogy elmondta már ezeket. Tudom, hogy ezerszer bocsánatot kért és tudom, hogy rengeteget keresett. Azt is tudom, hogy ezeket nem mondtam el Draconak, ami rémes hiba volt, de nem hittem Dominic szavainak! Akkor mi értelme lett volna tovább bonyolítani a dolgokat? 

- De megtörtént! Megtörtént és miattad rajtam gúnyolódott az egész iskola! Mindenki lenézett, kibeszélt és megvetett! Te pedig csak a hülye haverjaiddal nevettél... - egy kövér könnycsepp gördült le az arcomon, amikor eszembe jutottak a fájó emlékek.