Fény a sötétben

Kimerítő éjszaka

- Alana! Alana, figyelsz rám? - csettintgetett előttem Madison, miközben Harry a vállamat bökdöste. Teljesen elbambultam és a gondolataimba burkolózva meredtem magam elé. Talán még egy kicsit ringatóztam is, akár a szorongással küzdő emberek, de nem tudtam hova tenni a dolgaimat. Nem lehetek tűzboszorkány. Ami történt... Valami magyarázatnak kell rá lennie. Mert nem fogadom el, hogy ennyi éven át tűrtem apám szitkozódását és nemtörődömségét a semmi miatt. Nem fogadom el, hogy azelőtt halt meg, hogy visszavághatnék neki a sok évnyi sérelemért. 

És Malfoy? Merlin szerelmére ez a fiú belemászott a fejembe és fogalmam sincs, hogy kellene kiterelnem őt onnan. Az érintése, a szavai... Bizsergető érzést kelt bennem, ha csak rágondolok, annak ellenére, hogy miért tette ezeket. Soha életemben nem éreztem még semmi ilyesmit...

- Alana! - rúgott a székembe erőszakosan Maddie, mire hatalmasat ugrottam. 

- Mi van már? - háborodtam fel. Nem szeretem, ha kizökkentenek a mérgelődésemből és most legjobb barátnőmet is olyan pillantásokkal ajándékoztam, ami miatt mások félnének hozzám szólni. A lány hátradobta vörös hajzuhatagját és kihívóan nézett rám. Sosem tudtam megijeszteni... 

- Harry éppen azt próbálta elmondani neked, hogy hol lesz a próba. - forgatta a szemét a lány, mire a minket figyelő szemüveges felé fordultam.

- Ne haragudj. Csak... - próbáltam valami kifogást találni, hogy miért nem figyelek, de nem jött semmi a számra. 

- Túlságosan elfoglalt Malfoy bámulása. - morgott Ron mellettem, mire az ikrek tarkón csapták. - Aú! Most mi van? Mind láttuk, hogy őt nézi. - simogatta a fejét fájdalmasan a fiú, majd mérgesen nézett körbe a barátian. 

- Nem őt néztem, Ronald. - szóltam rá és elvettem az utolsó krumpliját a tányérról. - Csak gondolkoztam. Elméletileg minden ember szokott olyat csinálni. - vontam fel a szemöldököm és tudálékosan pillogtam rá, egy halvány mosoly kíséretében. 

- Indulhatunk? - kérdezte Hermione és mérgesen felállt a helyéről, mintha csak ideges lenne valami miatt. Némán és döbbenten néztünk egymásra, majd a lány után siettünk. Bár még nem tudtam meg, hogy hol lesz az edzés, úgy döntöttem követem a többieket és majd odatalálunk. 

A folyosó, ami mentén sétáltunk hideg volt, és a fáklyák a falon sárgára festették a köveket. Céltudatosan elfordítottam a tekintetem a lobogó lángokról és a padlót bámulva botlottam bele Madisonba. 

- Neked aztán tényleg elcsavarták a fejed. - nevetett a lány és belém karolt.

---

A Szükség Szobája elénk tárt egy küzdőtermet. Hasonló képen nézett ki, mint az aurorok küzdőarénája, csak kevesebb fenyegetően közeledő halálfaló bábú volt jelen és nem kiabáltak idős aurorok akik tanárnak adták a fejüket, hogy felkészítsenek minket. Hiányoztak az ottani fekete-fehér falak és a régi festmények, amik még a mennyezetet is bedíszítették. Középen ott, egy nagy kör állt, ahol a varázslatokkal lehetett párbajozni, míg kívül a kés és a közelharci formák gyakorlata zajlott. Hihetetlen élmény volt oda belépni minden alkalommal... 

Itt pedig... A falak világoskéken néztek vissza ránk, miközben a terem oldalainál kőszobrok várakoztak ránk varázspálcával a kezükben. Hatalmas, elvarázsolt ablakok engedték be a fényeket, miközben odakint már régen sötétbe burkolózott az égbolt. 

- Akkor hát... Én és Alana leszünk a tanáraitok. - kezdte Harry lelkesen, de mégis kissé bizonytalanul. 

- Miért tanít a mardekáros? - kérdezte egy hollóhátas fiú a tömegben. Azonnal felé fordítottam a fejem és gyilkos pillantásokkal emeltem felé a pálcámat. 

- Mert több varázslatot tudok mint te, példának okáért. - mosolyodtam el és inteni kezdtem a pálcámmal. - Na! Gyere. Mutasd meg mit tudsz. - türelmetlenkedtem és meredten bámultam rá. 

- Alana, szerintem ez... - lépett felém Harry, de feltartottam a kezem és ezzel sikeresen elhallgattattam. Az említett fiú, aki elmulasztotta a bemutatkozást, most kevésbé nagyszájúan állt oda elém. Nagyjából három méter lehetett közöttünk és míg én felvettem a támadóállást, kissé előrehajoltam és a másik kezem felemelve egyensúlyoztam, a fiú... 

- Hanyag a testtartásod. Nem feszes a karod. Nem tartod pontosan a pálcát. A fejed nincs egy vonalban a célponttal és a lábaid egyszerűen rémesen állnak. - soroltam és gúnyos mosollyal pillantottam a fiúra, akinek arcát elöntötte a pír. 

- Ne csak a szád legyen nagy... - sziszegte, de hangja elárulta, hogy elvesztette a magabiztosságot. 

-  Lefegyverzés. Harry kérlek számolj vissza. Háromra támadunk. - mondtam nyugodtan és amint meghallottam, hogy Harry kimondja a hármas elejét, már támadtam is. A fiú fájdalmas puffanással ért földet a terem végében. A többiek pedig meg sem mertek szólalni. A tiszteletet ki kell érdemelni, én ezt megértem. De senki ne kételkedjen a tudásomban csak azért, mert az attitűdöm miatt a mardekárba kerültem. Hihetetlen!

- Ezért lesz belőle is tanár. - mondta Harry büszkén. 

- Nagyon sok dolgunk lesz. - mondtam és összecsaptam a tenyerem. Párokba rendeztem a többieket és Harryvel arra jutottunk, hogy teljesen az alapoktól kell indulnunk. Amíg a fogás és a tartás nem helyes, addig semmi nem lesz jó...

Az edzés végre pedig kicsit bosszankodva léptem be a mardekár klubhelyiségébe. Mit tanítanak ezeknek a gyerekeknek az iskolában? Felfoghatatlan, hogy azt hiszik a való életben is lesz lehetőségük több próbálkozásra, vagy elszámolni háromig. A való életben hátba fogják őket támadni és nem lesz kibúvó. 

A szobába belépve azonban egy újabb döbbent esemény ért. A zene szinte maximumon tombolt, a levegőt pedig betöltötte a whiskey és a cigarettafüst. Már csak ez hiányzott nekem... 

- Alana! Azt hittem kihagyod az évszázad buliját!- lépett mellém Theodore Nott, majd szorosan átkarolta a vállamat és beljebb húzott a tömegbe. - Merre járt egy ilyen szép lány ilyen késő este? - kérdezte a fiú. 

- Kevesebb kérdés, több alkohol. - mondtam menekülésképpen, de őszintén egy kicsit szükségét éreztem, hogy kiengedjem a gőzt. 

- Ez a beszéd. - mondta a fiú és a kezembe nyomott egy teli poharat, amit egy másodperc alatt kiürítettem. - Biztos nem akarsz kérdéseket? - nevetett a fiú lágy hangon. 

- Nott! - kiáltott egy ismerős hang a terem másik végében. - Hagyd őt békén. - lépett közelebb Draco. 

- Nem tudtam, hogy a tulajdonod. - húzta gúnyos mosolyra a száját a fiú és közelebb húzott magához. De én azonnal kiléptem a karjai közül. 

- Majd én eldöntöm, hogy kinek a társaságában szeretnék lenni. - tartottam fel a kezem és végignéztem rajtuk. - Fiúk... - forgattam meg a szemem és elindultam a  szobám felé. Az ajtóban azonban, egy gyors lökés és a hátam újra nekifeszült a kőfalnak. 

- Ne fordíts nekem hátat. - suttogta Draco. Nyelve nehezen forgott az elfogyasztott alkohol mennyiségtől és a szemei is lassan pislogtak. 

- Nem szeretnél leszokni erről? - kérdeztem ingerülten, a fiú azonban nem foglalkozott a kérdésemmel. Közelebb hajolt hozzám és a fülem mögé tűrte hajamat. 

- Nem tudlak kiverni a fejemből. - suttogta.