Fény a sötétben

Patrónusok szobája

- Jó reggelt! - nyújtózott mellettem hosszan a szőke fiú, de jelen pillanatban nem igazán tudtam értékelni a mozdulatait. Draco átvetette a karját a hasamon és közelebb húzott magához, hogy nyomjon egy nedves puszit az arcomra. 

- Túl világos van... - nyögtem fel morcosan. A szemeimet szorosan csukva tartottam, miközben erőteljesen próbáltam visszatartani a hirtelen rám törő hányingert... Draco persze nem tágított, szorosabban húzott magához, csókokkal borítva az arcomat. - Draco, hányni fogok! - toltam el magamtól a fiút, aki nemes egyszerűséggel kinevetett. 

- Minek iszik, aki nem bírja? - gúnyolódott élesen, ekkor azonban hozzá vágódott egy zöld párna és arcon találta a fiút. 

- Kuss már! Fáj a fejem! - csattant fel Blaise. A fiú rémesen sokat ivott az éjszaka és ha helyes információkat kaptam, végighányta a fél folyosót. 

- Zabini! - kiáltott felé Theo. - Emlékszel mindenre az éjszakából? - kérdezte a fiú és cserfes mosollyal felült az ágyában. 

- Persze. Nem is ittam sokat! - erősködött a fiú, akinek még mindig kicsit zöld volt a haja. 

- Akkor az is megvan, hogy lehánytad Piton lábát? - kérdezte, mire mindenkiből előtört a nevetés. A félálomban lévő fiúk fütyülni és tapsolni kezdtek a vörös fejű fiúnak, aki az emlékei között kezdett kutatni. 

- Édes Merlin! - kiáltotta el magát, miközben teljesen lefehéredett. - Piton meg fog ölni! Merlinre mondom, meg fogok halni! - pattant ki az ágyból azonnal, majd vissza is ült, kezét a gyomrára szorítva.

- Zabini, ha ide hánysz, esküszöm képen váglak! - szólt rá Draco erélyesen, miközben bal kezével benyúlt a takaró alá és simogatni kezdte csupasz combomat. Ekkor vettem csak észre, hogy az ő pólójában vagyok és egy fekete csipkebugyiban. 

- A csajod is hányni fog! - mutatott a zöldülő fejemre. 

- De ő még úgy is szexi. - vonta meg a vállát Draco, ujjai pedig lassan mozogtak fel-alá a combomon. A bőrének érintése melegséggel töltött el és gyűrűjének hideg érzése libabőrössé tett, ahogy belenyomódott a bőrömbe. 

- Én is! - kérte ki magának Blaise és visszadőlt az ágyra. 

- Szeretnél reggelizni menni? - kérdezte a fiú a fülemhez hajolva. 

- Nincs rajtam nadrág! Én így fel nem kelek az ágyból... - néztem rá kerek szemekkel. 

- Megoldom. - mosolyodott el féloldalasan és kimászott az ágyból. Hasán mélyen kirajzolódtak az izmok, nadrágja pedig kissé lecsúszott ahogy kinyújtotta végtagjait, megmutatva ezzel V-vonalát. Akár egy valódi istenség... Ahogy beletúrt szinte fehér hajába, egy apró mosoly jelent meg a szája sarkában. Pontosan tudja, hogy elvesztem a vonásaiban. 

- Alana, ott egy zsebkendő az asztalon. Töröld le a nyálad. - dobott meg a másik párnájával Blaise. 

- Neked is inkább azzal kellett volna megtörölnöd a szádat, nem Piton talárjával. - szúrtam oda élesen, mire a fiú hangosan felnyögött és elbújt a takarója alatt. Közben Draco odalépkedett hozzám és a rajtam lévő takaróval együtt felkapott és akár egy menyasszonyt, és gyorsan átcipelt a lányok szobájába, hogy fel tudjak öltözni. 

- Nem mész ki? - kérdeztem döbbenten, amikor nyugodtan leült az ágyamra és rám tapasztotta a tekintetét. 

- Nem. - mondta egyszerűen, miközben látványosan végigfuttatta tekintetét csupasz lábaimon.

- Aha, oké. - nem tudtam leplezni, mennyire zavarba jöttem a pillantásaitól, de ha mindenképpen ilyen játékot akar játszani, én nem fogom ellenezni. Megfordultam, hogy háttal álljak neki és mélyen lehajoltam, hogy felvegyem a földről a takarót, amiben behozott a szobába. Hosszan elidőztem az anyaggal, hogy tovább ingereljem a fiút. Amikor felvettem a takarót, egy újabb pokróc hullott a földre. 

- Azt ott felejtetted. - fintorgott a fiú, tágra nyílt szemekkel. 

- Azt hiszem ott is hagyom. - mosolyogtam kedvesen, de tudtam jól mire megy ki a játék. 

- Szerintem fel kellene venned. Jól áll neked a hajolgatás. - nyalta meg ajkait a fiú. - Holnap este eljönnél nyolcra a csillagvizsgálóba? - kérdezte a fiú egy pillanatnyi gondolkodás után. 

- Igen. - mosolyogtam rá kedvesen, miközben magamra kaptam egy fekete harisnyát és egy zöld szoknyát. A fiú oldalra fordított fejjel figyelte, ahogy leveszem a pólóját és átveszek egy fekete garbót, majd odasétálok a fiókomhoz. - Segítesz felvenni? - nyújtottam felé a tőle kapott karkötőt. 

- Azt hittem kidobtad.- döbbent le egy pillanatra, de a szája sarkában ott bujkált egy halvány mosoly. 

---

- A legszebb emléketekre kell gondolnotok! - kiáltotta Harry. - Emeljétek fel a pálcát és hunyjátok le a szemeteket. - 

A patrónus bűbáj a világ egyik legszebb bűbája és az auroroknak létszükséglet, hogy tisztán és erősen tudják használni... De én képtelen vagyok rá. Mármint... Amikor ott voltam a képzőben és gyakoroltuk... Egyszerűen nem volt elég boldog emlékem ahhoz, hogy egyáltalán egy fénysugarat tudjak alkotni, nemhogy egy egész állatot. 

- Teljes alakot öltött patrónust nagyon nehéz létrehozni. - mondta a fiú izgatottan. - Fontos, hogy koncentráljatok! - 

És így kezdődött el az újabb bűbáj gyakorlási edzés. A diákok elnémultak, a szemek lecsukódtak és mindenki kutakodni kezdett az emlékeiben. Én magam is lehunytam a szemem és az emlékeim elöntötték az elmémet. Láttam, ahogy Draco először rám mosolyog. Amikor odaadja nekem a karkötőmet. Amikor a kandallójuk előtt ültünk és csak nevettünk. Láttam Harryt és Ront, amikor a tél közepén kiszöktünk éjszaka, hogy hógolyócsatába kezdjünk a fagyos időben. Láttam Hermione és Madison mosolyát, amikor hárman pontoztuk a hugrabugos fiúkat. 

És elmosolyodtam. Éreztem, hogy a testem megtelik melegséggel és boldogsággal. Felszabadultnak gondoltam magam és gondtalannak. 

- Expecto Patronum. - suttogtam a pálcámnak és a hajam meglebbent, ahogy fény tört elő a pálcámból. Kinyitottam a szememet és a mosolyom még nagyobbra nőtt. A patrónusom egy csodálatos tűzsárkány, fénye a többiekével ellentétben nem kéken és fehéren villogott, hanem a tűz és a hamu színeiben. Lélegzetelállító állat volt, pompás színekben. 

- Eszméletlen. - suttogta mellettem Harry. Pont olyan ámulattal figyelte az állatot mint én. És a terem megtelt boldogsággal. Hangos nevetések töltötték be a szobát, amikor Ron vadászkutyája fellökte Nevillet, vagy éppen Luna nyuszija körbeugrálta az ikreket. Fred és George patrónusa szinte egyként mozogva rohangáltak a többiek után, pont olyan bolondosan, mint gazdáik. 

Hermione a vidrája körül forgolódott és csodálva nézte az apró, kifinomult állatot, míg Ginny csodálatos lova zabolátlanul át nem vágtázott a szobán. 

Bumm...

A szoba falai megremegtek. Pálcák leszegve. Patrónusok elhalványodva. Mosolyok lehervadva. 

Bumm... 

Újabb remegés rázta meg a termet, mi pedig védekező állásba állva vártuk azt, ami talán egyértelmű is volt... A fal leomlott és a túlvégében ott állt Dolores Umbridge. Csatlósai szorosan fogták közre a nőt és szinte fellobbant bennem a düh, de akkor észrevettem az engem vizsgáló szőkét. Keze erősen fogta Cho kékkel díszített talárját, szája résnyire nyitva a döbbenettől. Elkaptak minket...

Umbridge arcára önelégült mosoly ült ki, amikor közölte, hogy mindenkit vár az irodájában egy kis elbeszélgetésre... Láttam, hogy Draco szinte átdobja Chot Blaise kezei közé, majd egy gúnyos mosollyal az arcán lépked oda felém. De nem rántott meg és nem szólt semmit. Csak megfogta a kezemet és húzni kezdett az ajtó felé.

- Tudom, tudom! Sajnálom, hogy nem mondtam el!- suttogtam egyre idegesebben, amikor a fiú még mindig nem szólalt meg. 

- Tetszik, amikor rossz vagy. - mosolyodott el és belökött a mellettünk lévő ajtón. A szűk szertárban összenyomódtak az alakjaink és Draco kezei közelebb húzták arcomat a sajátjához. - Igazi kis lázadó-  suttogta, majd összetapasztotta ajkainkat.