Fény a sötétben

Ismerős a múltból

Az éjszaka közepén jött a levél. Caramel utolsó intézkedései közé tartozott a Draco által felajánlott pénz elutasítása. A fiú nem áll rokoni kapcsolatban velem, így az említett, egyébként horrorisztikus összeg, nem jogosan kerülne hozzám... Csodálatos! El ne felejtsek majd köszönőlevelet írni a volt miniszterünknek, amiét ilyen kedves döntést hozott.

- Ígérem, hogy keresni foglak! Szeretlek, Alana. - így búcsúzott tőlem Draco összetörten. Szemei kerülték a tekintetemet, ajkai feltűnően remegtek és erősen szipogott, miután elfordultam tőle. 

- Szeretlek! - mondtam neki szomorúan, majd a könnyeimmel küszködve léptem ki a nagyvilágba, mellettem Lupin és Tonks bátorítóan mosolyogtak rám. 

- Nem lesz semmi baj, kölyök. - mondta Lupin. Remus apám helyett apám volt, ebben a kemény kiképzési időszakban és talán minden egyes kétségemet és titkomat megosztottam vele. 

- Tudom, hogy rossz otthagyni őket, de mi vigyázunk rád. - karolta át a vállamat Tonks, majd elhopponáltunk az akadémiára. Az aurorok képzője hosszan nyúlt az ég felé, színes üvegablakai pedig bevilágítottak minden folyosót. Nem volt úgy elvarázsolva, mint a Roxfort és nem is mutatott túl barátságos képet a külső szemlélőknek, de mindenki tudta, hogy itt nem barátságról van szó, hanem tiszteletről. Ez az épület tiszteletet vív ki magának és a benne tanulóknak is. 

A képző kifinomult, letisztult falain élesen csillant meg a közeledő nyár fénye, és az udvarban edző emberek kiáltásai betöltötték a környéket. Az akadémia edzőterme pont olyan volt, mint régen, pont olyan egyszerű és izgalmas. 

- Üdv itthon, Kölyök! - bicegett felém Alastor Mordon, arcán groteszk mosoly ült, üvegszeme fürkészve kutatta arcomat. 

- Köszönöm, Mordon professzor. - mosolyogtam rá óvatosan. 

- Lupin, vidd fel a csomagjait a 145-ös szobába, én pedig megbeszélem vele a napirendet. - adta ki a parancsot a megviselt férfi, majd mintegy átvéve engem, hatalmas kezeivel átkarolta vállaimat és az udvar felé sétáltunk. 

- Szép munkát végeztél a Potter fiúval. - mondta egy pillanatnyi némaság után, büszkén kihúzva magát. Tudtam, hogy meg kell majd beszélnem vele a feladatot és azt is tudtam, hogy rengeteg embernek lesznek kérdései... De egyszerűen nem álltam készen rá! Fájt visszagondolni arra, hogy mit tettem velük, hogy ott kellett hagynom őket. Ha már erre kényszerültem, legalább engedték volna, hogy először rendbe hozzam a kapcsolataimat... 

- Ne hazudjon. - engedtem le a vállaimat szégyenkezve. - Segítséget kellett hívnom! Sirius meghalt! És majdnem Harry is... És Harry... - 

- Haragszik rád... - fejezte be helyettem mindent tudóan a mondatot. Alastor eszén sosem lehetett túljárni. - Látom rajtad, hogy megvisel. De egy auror nem engedheti, hogy az érzelmei befolyásolják! - okított ki a férfi.

- Tudom.  - sütöttem le a szemem. - Igyekezni fogok! - mondtam biztatóan,  de valahogy egyikünk sem tudta elhinni a dolgot. 

- Keménynek kell lenned, Kölyök. - szorított magához a férfi. Hiába a rémhírek, Alastor Mordon itt minden diáknak az apja volt! A bizalmasa, a példaképe, a barátja. Ez az egész közösség egy család volt. Az aurorok között nem fért el az ellenségeskedés, a veszekedés, a versengés. Itt mindenkinek egy emberként kell viselkednie, egyként kell gondolkodni. Összetartás kell és bizalom. Mert az esetleges támadások esetén tudnunk kell, hogy egymásra legalább számíthatunk!

De nem gondoltam arra, hogy itt is olyan akadályokba ütközhetek, mint a harag és a bizalmatlanság. Mégis megtörtént, miután Alastor kivitt az udvaron gyakorló társaimhoz. 

- Érkezett hozzánk egy új tanuló is. -  mosolyodott el a férfi élvezettel, szemeiben izgalom csillogott.

- Ki? - kíváncsiskodtam tágra nyílt szemekkel és fürkészni kezdtem a társaimat, amikor megakadt a szemem valakin. Azt hittem menten elájulok, vagy éppenséggel meg is halok ha úgy van. De nem lehet ő!

- Woller, gyere ide! Bemutatom az új társad. - kiáltott Mordon. 

- Társa? - akadtam ki a kelleténél kicsit jobban. Te jó ég! Merlin szerelmére nem történhet ez velem! De mégis, a fiú fekete haján fényesen csillogott a nap, zöld szemei szinte mosolyogtak, ahogy észrevett engem is. Fekete edzőruhája szorosan simult a testére, telt ajkai pedig óvatosan nyíltak szét. 

- Szia, Alana! Ezer éve nem láttalak! - köszöntött engem ő. Ő aki annyi álmatlan éjszakát okozott, ő aki összetört, ő aki bizalmatlanná tett. 

- Dominic Woller. Micsoda meglepetés! - néztem rá gúnyosan és felvont szemöldökkel pislogtam felé. 

- Mától ti ketten együtt fogtok edzeni. Elvárom a tisztességességet és a türelmet mind a kettőtöktől. Alana már sokkal előrébb tart mint te, Dominic. Az éves kihagyása ellenére is. - tájékoztatta a fiút Alastor. 

- Mindig is ügyes lány volt. - mosolyodott el Dominic, nekem pedig ökölbe szorultak a kezeim. Ha most nem verem be a képét, akkor soha. De nem lehetek mérges! Nem tudhat a képességeimről. Hiába a bizalom az alapja mindennek, nem tudhatnak a képességeimről... 

- Aha, oké.- hagytam a fiúra, majd Alastor felé fordultam. - Miért van szükségem egy társra? - nem tudtam elfedni a neheztelést a hangomban és talán kissé gorombán is szóltam vissza, mert a koros férfi összeráncolt szemöldökkel nézett vissza rám. 

- Tovább kell fejlődnöd és ez már nem megy egyedül. - zárta le ennyivel a hatalmas beszélgetést, otthagyva minket kettesben a napsütötte udvaron. 

- Remek. - morogtam az orrom alatt, kerülve a fiú pillantásait.

- Tudod, ha elolvastad volna bármelyik levelemet is, most nem itt tartanánk. - lépett közelebb hozzám, továbbra is mosolyogva.  Patkány...

- Egy levelet küldtél és az én döntésem mit olvasok el és mit nem. - mondtam mérgesen, kimutatva gyűlöletemet. Egyszerűen rosszul voltam a gondolattól is, hogy tényleg itt van. - Miért jöttél ide? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

- A tanulás nem nekem való. - vonta meg a vállát. - Auror akarok lenni születésem óta, tudod jól. - nézett rám bugyután, mintha csak az én hibám lenne, hogy ilyeneket kérdezek. 

- Azt tudom. Engem az érdekel itt miért vagy. - mutattam a földre. - Angliában. - 

- Az egész iskolát bejárta a hír, hogy te vagy a legfiatalabb auror, aki itt tanul. És igazán jól csinálod amit csinálsz. Mindenki büszke rád és hiányzol nekik... Gondoltam, itt ismerlek téged és a közeledben is lehetek. - mondta, én pedig megráztam a fejem mintha csak rosszul hallanék.

- Már ne is haragudj, de engem ott mindenki megvetett,  ha jól emlékszem pont miattad! És nekem nincs szükségem a te közelségedre! - csattantam fel mérgesen, összeráncolt szemöldökkel nézve a fiúra.

- Al, sajnálom! Hülye voltam, tudom! - engedte le a vállait.

- Mondj újat seggfej. - fintorogtam mérgesen és otthagytam őt, hogy azonnal levelet írjak Draconak. Még csak fél napja váltunk el, de már most úgy érzem, nem bírok itt maradni még egy percet...