Fény a sötétben

A színjáték kezdete

- Ron! - kiáltottam oda a fiúnak, aki éppen egy kis körben büszkélkedett tudásával és ügyességével. Nem szerettem a nagyon felvágós embereket, így összenéztem Harryvel, akinek azt hiszem ugyan az az ötlet pattant ki a fejéből, mint nekem. 

- Igen? - a vörös felemelte a fejét és kérdőn pislogott felénk. 

- Ma Maddie lesz a párod. - mosolyogtam gúnyosan, a fiúnak pedig egy pillanatra lehervadt az önelégült mosoly a szájról. Azonban hamar észbe kapott és büszkén, bár kissé bizonytalanul kihúzta magát és Maddie felé lépkedett. A lány az egyik legjobban és leggyorsabban fejlődő tag volt és éjszakai edzések folyamán. Éppen ezért gondoltam úgy, hogy ő talán, sőt biztosan, móresre tudná tanítani Ronald Weasleyt. 

- Ez szép volt. - súgta oda nekem Harry, majd megpróbálta faarccal nézni barátját, ahogy feltűri ingének ujjait és felveszi a jól begyakorolt támadó pozíciót. 

- Mad ki fogja csinálni. - súgtam most én Harry felé, aki egyetértően próbálta elfojtani a nevetését. - Rendben! Lefegyverzés! - kiáltottam el magam és mindenki a páros felé fordította tekintetét. Madison magabiztosan, egy győzelmi mosollyal a száján nézett vissza a kissé zöld Ronra, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy erősnek és törhetetlennek bizonyuljon. Én mégis észrevettem, hogy lányos zavarában a pálcáját nem teljesen Madison irányába állítja és a vállai csak úgy hanyagul lógnak lehele. 

- Figyelj a tartásra, Ronald! Ne kelljen odamennem! - kiáltottam a fiúra, Harry pedig eddig bírta. Jóízűen nevetni kezdett barátján és nekem dőlve figyelte az eseményeket. 

- Tudod, igazán jó tanár vagy. - mondta nekem a szemüveges fiú, de tekintetét nem szakította el a többiektől. Szüntelen figyelte, hogy a többieknek milyen reakcióik vannak, ki mennyit fejlődik, kinek min kell javítania.

- Kérdezhetek valamit? - fordultam felé, amikor eldöntöttem magamban, hogy kicsit kutakodni fogok a fiú terveiben. 

- Persze. - fordult felém ő is, egy apró, de kedves mosollyal az arcán. Harry mindig olyan kedvesnek és kiegyensúlyozottnak tűnt és valahogy nem illett bele a minisztériumi elképzelésbe, ami szerint terveket szövögetnek Dumbledore segítségével. 

- Mi lesz, ha Tudod Ki megkeres téged? - tettem fel a kérdésem, remélve, hogy egy eléggé részletes választ kapok. 

- Akkor harcolni fogok vele. - komorodott el egy kicsit. - Lana, tudod jól, hogy nem hagyhatom, hogy még több ártatlan életet vegyenek el a csatlósai, vagy Ő. - mondta halkan, de nyomatékosan. 

- És mi lesz azokkal, akik harc közben sérülnek meg? A te oldaladon? - ez a kérdés már inkább engem érdekelt, mint Caramelt, de tudni akartam, hogy Harry Potter törődik-e valójában a barátaival. 

- Egyedül harcolok. Nem fogok belerángatni senkit ilyen veszélyes dolgokba. - szögezte le azonnal és már nyitottam volna a számat, hogy tovább faggassam, de ekkor egy hatalmas csattanás rázta meg a termet. Ronald hangosan felsikoltott, miközben átrepült a terem egyik bégéből a másikba. 

- Mondtam, hogy figyelj a tartásra! - kiáltottam utána, mire az egész terem hangos nevetésbe tört ki. A lányok Madison köré gyűltek és hangosan gratuláltak, míg a fiúk enyhén szégyenkezve pillogtak Ron felé. Az idő kezdett már rémesen későre járni, így gyorsan magam köré tereltem a többieket. 

- Rendben, mára szerintem ennyi éppen elég volt. Menjetek, pihenjétek ki magatokat és ne felejtsetek el gyakorolni! - mosolyogtam rájuk, de Harry megköszörülte a torkát. 

- De azt se felejtsétek el, hogy a való életben nem lesz lehetőségetek kétszer próbálkozni és nem számolásra fognak támadni. A való életben egyetlen esélyetek van és azon az egész életetek múlhat. - mondta a fiú komoran. A szavainak rettentő súlya volt és szinte magamat hallottam mondandójában. Meglepve pislogtam fel rá, majd kettesben megvártuk, amíg mindenki elhagyja a termet, hogy egy kicsit összepakoljunk. 

- Ginny nagyon erős lány, szépen fejlődik. - mondtam Harrynek, aki összesöpört egy kőszobornyi port a földről. 

- Igen. A szülők nagyon büszkék rá. - mosolyodott el. - De te is remek vagy. Hol tanultál meg ilyen jól küzdeni? - kérdezte a fiú kíváncsian. 

- Amerikában nagy hangsúlyt fektettek ezekre a dolgokra. - vontam meg a vállam. - Tudod, ott is vannak ám gonosz emberek. - nevettem kellemetlenül. 

- Megtanítanál pár dologra majd? - kérdezte a fiú és közelebb lépett hozzám. 

- Persze. - mosolyogtam rá és őszintén örültem, hogy segítséget kér tőlem. Jó látni, hogy nem tudás nélkül akar szembe menni egy ilyen nagy hatalmú sötét mágussal, mint Voldemort... 

Nagyjából fél órával később, ketten indultunk vissza a mardekár klubhelyiségébe, mivel Harry felajánlotta, hogy visszakísér. A levegő már rettenetesen kezdett lehűlni a tél közeledtével. A fákon már nem voltak levelek és a legendás állatok is visszahúzódtak az erdő mélyébe, hogy felkészüljenek a télre. A Roxfort környékén ez az időszak felfoghatatlanul hideg és havas tud lenni és ehhez rémesen nehéz alkalmazkodni. A feketébe burkolózott folyosókon most is hideg volt, a cipőink kopogása pedig visszhangként telítették be a teret. 

- Alana. - szólított meg Harry, egy pár percnyi néma csend után. 

- Igen? - kérdeztem vissza és nyugodtan vártam, hogy a fiú előhozakodjon a mondanivalójával. 

- Esetleg... - mondta és idegesen végigsimított a tarkóján. - Izé, esetleg... Nem lenne kedved együtt menni a Roxmortsi hétvégére? - kérdezte, én pedig biztos vagyok benne, hogy egy pillanata elfelejtettem lélegezni. 

- Mármint... Mint egy... - nem akartam kimondani a szót. Inkább csak felvont szemöldökkel és értetlenül meredtem vissza rá, hátha kicsit konkrétabbá teszi a dolgokat. 

- Mint egy ran... - kezdte én pedig összeszorított fogakkal meredtem vissza rá. Most tényleg randit fog mondani? De nem tudtam meg a végét, hiszen a már jól megszokott szőke fiú, most is, mint mindig, megjelent a semmiből. 

- Már van kísérője aznapra. - mondta nyugodt, de mégis gyűlölettel teli hangon. Ez a fiú hozzám van kötve, vagy mi a fene? Komolyan, mintha egy csengő lenne a nyakamba kötve és valahányszor megmozdulok, ő megjelenik. 

- Nem hozzád beszéltem, Malfoy. - fintorgott Harry kelletlenül. Én úgy döntöttem, ebből a beszélgetésből kimaradok, hiszen... Madison azt mondta szerinte Harry a leghelyesebb fiú az iskolában. Mi van, ha tetszik neki? Nem csinálhatom ezt a legjobb barátnőmmel! 

- Ellenben a csajomhoz beszélsz, Potter! - fintorgott a fiú és ökölbe szorult kézzel lépett elő a sötétből. A mije? Jól hallottam amit mondott? 

- Alana sose jönne össze egy olyan emberrel mint te. - meredt rám Harry, de én csak lesütött szemmel vizsgáltam a padlót. Szinte hallani lehetett, ahogy Harryben valami összetörik és némán sarkon fordulva otthagyott Dracoval a sötétben. 

- Mi a fasz? - néztem rá széttárt karokkal, a fiúból pedig előtört a nevetés. 

- Láttad az arcát? Eszméletlen! - nevetett és a szemeit törölgetve nézett rám. 

- Nem tudtál volna valami mást kitalálni? - szegeztem neki a kérdést mérgesen, mire elkomorodott és közelebb lépett hozzám. 

- A legjobb barátnőd pici szerelmével akarsz randizni? - kérdezte gúnyos, lealacsonyító hangon. Meg sem bírtam szólalni a szavaitól, csak néztem a szemébe mérgesen és hagytam, hogy beszéljen. - Gondoltam. Többet nem akarom, hogy a sötétben mászkálj vele. Umbridge különítményében vagyok, az a dolgom, hogy őt figyeljem. - morgott mérgesen a fiú. 

- Tényleg behódoltál annak a kiállhatatlan nőszemélynek? - forgattam a szemem. 

- Kölcsönös az utálat Potter iránt. - vonta meg a vállát, majd kezét a derekamra helyezve visszakísért a szobámba. Mégis mi ez az egész? Miért akar annyira a közelemben lenni, hogy képes a kamu barátom lenni? Draco Malfoy valamit titkol előlem és én ki fogom deríteni!