Fény a sötétben

A Sötét Jegy

- Kérlek, ébredj fel... - hallottam tompán a hangot. A fejem rémesen fájt, szinte lüktetett a gyötrelemtől, a fülem pedig olyan volt, mintha be lenne tömve. Alig hallottam valamit. Csak azt tudtam, hogy rettentően fájnak a végtagjaim. Mindenem! Mindenem fáj... 

- Úgy sajnálom, Ally. - hideg cseppeket éreztem a karomon, majd egy meleg szorítást. Ne szoríts! Nagyon fáj... - Nem tehettem mást... Ha kiderül, hogy szeretlek...Ott, helyben megölt volna... - hallottam az elfojtott hangot. Draco az... 

- Bocsáss meg nekem, Alana... Könyörgöm, bocsáss meg nekem.! - a fiú a mellkasomra hajtotta fejét, ami következtében halkan felnyögtem és megpróbáltam kinyitni a szemeimet. Mégis mi a fene történt? Hol vagyok? És miért sír rajtam Draco? Lassan, rémes óvatossággal próbáltam kinyitni a szemeimet, amikbe rögtön éles fény világított. 

- Draco... - nyögtem ki. A torkom égett, a tüdőm összeszorult az erőlködéstől. A kínzóátok... 

- Ally! - kiáltott fel a fiú és hideg ujjai közé fogta az arcom. - Ally, Édes Merlin! Azt hittem sosem ébredsz fel... - nézett rám rettegve a fiú, én pedig halványan elmosolyodtam. 

- Itt vagyok. - köszörültem meg a torkom fájdalmasan. - És nem haragszom. - mondtam halkan. - Tetted, amit tenned kellett... Végül is, csak két-három eset volt. - vontam meg a vállaimat, ő pedig összezavarodva nézett rám. 

- Lana... - rázta meg a fejét. - Alana, egy órán keresztül sikoltoztál. - mondta, mire én is megráztam a fejem. 

- Miről beszélsz? - kérdeztem értetlenül. 

- Voldemort egy óra után mondta, hogy elég. Amikor elájultál. - mondta Draco lassan, megfogva hideg kezeimet. - Hetek óta fekszel itt, Alana. Majdnem meghaltál... - 

- Draco, nem... - mondtam makacsul. - Pár órája történt csak az egész. - mondtam egy halvány mosollyal. Ő pedig kihúzta az ablakot és... Hó. 

Hó fedte az egész tájat, én pedig hetekig voltam kómában... Ez nem lehet igaz. Ez nem a valóság! Nem! Nem, nem, nem! Hetek óta csak itt fekszem? Hetek óta nem tudok semmit a történtekről? Hetek óta lábadozok, miközben az emberek meghalnak körülöttem? Dominic... Dominic is meghalt...

- Hetek teltek el, Alana... És a Nagyúr rémesen mérges. - sütötte le a szemét a fiú. 

- És én mit mondjak? Nem az ő életéből esett ki ennyi idő!- vágtam vissza mérgesen, majd hirtelen a hasogató fejemhez kaptam. 

- Nem érted... - emelte fel a kezét. - Türelmetlen. Azt mondta, amint felébredtél megkapod a Sötét Jegyet. Nem hajlandó tovább várni. - tájékoztatott hirtelen, nekem pedig elállt a szavam. Mégis mi történik? Semmit nem értek! Semmit! Az egyik pillanatban még a földön fekve sikoltozok, aztán rám akarják rakni a jegyet? Hetek óta nem vagyok magamnál! 

- Értem. - nyögtem ki döbbenten... 

- Még elvihetlek innen. - mondta azonnal Draco. - Még senki nem tudja, hogy ébren vagy. Elvihetlek és azt mondom elraboltak! - emelte meg kicsit a hangját, ahogy bemutatta a tervét. De megállítottam. 

-Ha én eltűnök... Te meghalsz. Igaz? - kérdeztem halkan, ő pedig megtagadta a választ. Lesütött szemmel nézett a földre, én pedig az égnek emeltem a tekintetem. - Abba kell ezt hagynod. - mondtam gondterhelten. 

- Mit? - kérdezett vissza. 

- A megmentésemet. - feleltem egyszerűen. - Nem áldozhatod fel magad értem minden alkalommal, amikor veszélyben vagyok! - szidtam le a fiút. 

- De meg akarlak védeni! - szólt vissza értetlenül. 

- Draco, magadat sodrod a halálba minden alkalommal! Minden egyes alkalommal okot adsz az embereknek, hogy meg akarjanak ölni! - folytattam mérgesen. - Fogd már fel, hogy nem engedem! Nem fog meghalni miattam! - zártam le a témát és lassan kikászálódtam az ágyból. A lábaim nehezen mozogtak, miközben feléledt bennem az enyhülő fájdalom, de nem érdekelt. 

- Mégis hová mész? - kérdezte a fiú mérgesen. 

- Halálfalóvá teszem magam. - mondtam egyszerűen és kisétáltam a szobából. De ő szorosan a nyomomban loholt. Kezei finoman érintették a derekamat és minden alkalommal ott volt, amikor a lábaim kezdték megadni magukat. De nem állított meg...

- Itt vagyok. - léptem be a tárgyalóba, ahol Voldemort ült. És a férfi egy pillanat alatt megértette a helyzetet. 

- Ülj le. - mondta és az előtte lévő székre mutatott. Nem hiszem el, hogy ez történik velem. Nem hiszem el, hogy ilyen helyzetekbe sodort az élet. 

Hiába voltam erős, hiába voltam bátor... Aznap, amikor megkínoztak... Valami összetört bennem. Valami nagyon mélyen összetört bennem és úgy ültem a férfi előtt, akár egy szobor. Nem féltem. Nem remegtem. Nem aggódtam. 

Csak ültem némán és a csupasz kezemre meresztettem a tekintetem. A bőrömet pedig lassan megérintette a bodza pálca kidolgozott vége. Voldemort pedig lehunyta a szemeit és halkan mormolni kezdett valamit. 

A bőröm lassan világítani kezdett, ahogy az első vonalak megjelentek rajtam. De valami nem stimmelt... Nem fájt. Egyáltalán nem fájt!

Ennek égetnie kellene, nem? Mármint, nem kellene üvöltenem? Nem kellene szenvednem? 

És azt hiszem, ezek a gondolatok nem csak az én fejemben ütötték fel magukat. Ugyanis a teremben lévő emberek hirtelen körém gyűltek, Voldemort pedig elemelte a pálcáját rólam. Az emberek döbbenten és értetlenül néztek végig rajtam, majd mindenki egy emberként fordult a karom felé. 

- Mi a... - tátottam el a számat hitetlenkedve. 

A bőröm ugyanis újra felragyogott. De csak a vonalak mentén... A vonalak pedig lassan abbahagyták a ragyogást és izzani kezdtek. Akár a parázs. Szépen lassan melegedtek fel, de annál fájdalmasabban. 

Felszisszentem az égető érzésre, ami hirtelen belenyilallt a karomba. A vonalak pedig elkezdtek felszívódni... Nem hittem a szememnek! A parázs szerű látvány sorra húzódott össze, maga után üresen hagyva a bőrömet. Elnyelte a Sötét Jegyet. Nyom nélkül eltüntette. 

- Ez nem lehet... - döbbent le Voldemort, egy pillanatra felhagyva legyőzhetetlen kisugárzásával. 

- Nagyúr? - lépett közelebb Lucius, hogy megnézze a karomat. De Voldemort újra próbálkozott. Majd megint. És megint. De a fények minden alkalommal elnyelték a megbélyegzést. Egyszerűen... Nem tudta belém vésni... 

- Nem, ez... - rázta meg a fejét, miközben megbabonázva nézte a karomat. - Vigyétek a tömlöcbe. - mondta halkan, néhány percnyi hallgatás után.