Fény a sötétben

Nap és Hold

- Alana! - hallottam a kiáltást újra. Már három éjszaka tartanak Draco rémálmai és én három éjszakája rohanok át hozzá az első üvöltésére, az első kiáltásaira. A fiú egyre kimerültebb és egyre jobban szégyenli magát azért, amiért ébren tart... 

A csupasz talpam gyorsan lépkedett a hideg padlón és céltudatosan rohantam át Draco szobájába. A fiúnál rémesen hideg volt. A tárva-nyitva lévő ablakot hangosan csapkodta a szél, beengedve a nagy pelyhekben hulló havat. A kihűlt szoba padlója megreccsent, amikor átléptem a küszöböt és a tekintetem egyből az ágyban forgolódó fiúra szegeztem. Draco arca gondterhelten rándult össze, állkapcsa erősen megfeszülve adta ki arccsontját.

- Draco... - feküdtem be mellé az ágyba és megszorítottam remegő ujjait. - Ébredj fel, csak egy rossz álom. - suttogtam a fiúnak és a másik kezemmel simogatni kezdtem feszült vonásait az arcán. A fiú szinte azonnal megérezte a jelenlétemet és egy riadt összerándulással kiszakadt az álmainak világából.

- Alana... - suttogta kimerülten, szemeiben könnyek ültek. - Sajnálom... - 

- Nincs semmi baj. Nyugodj meg.- mosolyogtam rá álmos szemekkel. Draco lehunyta karikás szemeit és ujjait szorosan összekulcsolta az enyémekkel. 

- Aludnál velem esténként? - kérdezte mély hangon, miközben közelebb húzódott hozzám. A fiú haja kócosan az én hajammal, miközben illata betöltötte az orromat. 

- Igen. - feleltem neki egy halvány mosollyal és lágyan simogatni kezdtem puha haját. A fiú, azonban nem aludt vissza. Szinte már megszokott volt, hogy a rémálmai után hosszú időn keresztül hallgattuk egymás lélegzeteit, néha egy-egy szót váltva a másikkal. 

- Boldog Karácsonyt. - suttogta a fülembe a fiú és nyomott egy apró csókot az arcomra. Ebben a pillanatban végtelenül hálás voltam azért, hogy ilyen sötét volt körülöttünk, ugyanis szinte éreztem mennyire elpirulok a mozdulataitól. 

- Boldog Karácsonyt. - feleltem neki mosolyogva, hiszen a hajnali órák miatt, már bőven karácsony napjánál jártunk. Nyugodtan éreztem magam a karjai között. Nyugodt voltam, amikor éreztem a szívdobogását és az álmos hangját. Biztonságos volt mellette lennem és úgy éreztem, nincsenek problémáim. Mintha minden gondom és nehézségem egy másodperc alatt eltűnne, amikor rám néz... - Draco? - szólítottam meg a fiút.

- Igen? - kérdezett vissza álmos hangon. 

- Mi lesz, ha visszatérünk az iskolába? - kérdeztem szomorúan, mire a fiú kikászálódott az ölelésemből és kicsit feljebb tornászta magát az ágyon. 

- Hogy érted ezt? - kérdezte kicsit zavartan, megtörölve szemeit és arcát. 

- Velünk... - suttogtam. - Harry nem fog örülni, hogy ennyit vagyok veled és... - 

- Miért? - vágott bele a mondandómba. - Miért olyan fontos ő mindig? Miért tőle függ minden döntésed? - láttam a fiún, hogy ideges volt és tudtam jól, hogy már nem titkolhatom sokáig a feladatomat, de nem tudtam kimondani. Még nem... Nem fedhettem fel magam, hiszen a jövőm múlik ezen az egészen! 

De az igazság az... Hogy össze vagyok zavarodva. Már nem tudom mi a helyes és mi nem. Nem tudom mit akarok és mit nem... Elárulom a barátaimat minden egyes nap, de az egész jövőmet kockáztatom, ha nem teszem. Mi lesz velem, ha elbukok? Az utcára kerülök, barátok és rokonok nélkül. Pénz nélkül, oktatás nélkül, munka nélkül. Ha továbbra is azt csinálom, amit eddig... Akkor csak a barátaimat veszítem el. Dracot és a többieket. Ezt túl lehet élni, nem? 

- Aludnunk kellene. - mondtam meggyötörten. Draco hosszú percekig némán várt, hátha mondok még valamit, de végül elfordult a fal felé és nem szólt többet a témához. Éreztem, ahogy forró könnyek kezdenek végigfolyni az arcomon, eláztatva a párnát, amin a fejem pihentettem. ÉS az éjszaka többi része néma csendben, szinte mozdulatlanul telt el.

- Jó reggelt, Alana. - köszöntött Narcissa kedvesen, amikor kora reggel lesiettem a konyhába. - Kérsz valamit? - kérdezte a nő kedvesen. 

- Jó reggelt. - mosolyodtam el álmos szemekkel. - Egy kávénak nagyon tudnék örülni. - nevettem kellemetlenül, mire Narcissa mindentudó mosollyal öntött nekem egy csésze gőzölgő kávét. 

- Újabb rémálom? - kérdezte szomorúan, szemeivel akaratlanul is a fia szobája felé nézett. 

- Igen. De soha nem mondja el, hogy mit álmodott. - vontam meg a vállamat lemondóan. Belenéztem a csészémbe, és hagytam magam kicsit elmerülni, a forró gőzben, ami az arcom felé áramlik. Azt hittem, Draco mérges lesz rám. Szomorú vagy esetleg csak némasággal büntet. De mint minden reggel, úgy ébredt fel, mintha mi sem történt volna az éjjel. Kedvesen és mosolyogva nézett rám és egyre többször kaptam el a tekintetét, ahogy végignéz rajtam, elmerülve egy-egy pontban rajtam. 

És ahogy közeledett az este, a ház egyre inkább életre kelt. A díszek előkerültek a dobozokból és mostanra már a szobák falait és a mennyezetet díszítették. A nappalit betöltötte a fenyők csodálatos, frissítő illata, a kandallóban pedig megnyugtatóan pattogott a tűz. A manók egész délután az esti lakomára készültek és az egész lakást betöltötte a frissen sült mézeskalács mámorító illata. Sosem volt részem ennél szebb karácsonyban. És sosem éreztem még magam ennyire jól ezen az ünnepen. 

- Ally, ez a tiéd. - nyújtott felém egy kis dobozt Draco, amikor édesanyja kirohant a konyhába, hogy ellenőrizze a manók munkáját. 

- Az enyém? - lepődtem meg hirtelen és beletöröltem csillámos kezem a nadrágomba. Éppen a fát díszítettük szorgosan, amikor a fiú felém nyújtotta a gondosan becsomagolt fekete dobozkát. 

- Igen. Gondolkoztam mi lehetne a legjobb mód arra, hogy az iskolában is... Szóval tudod, barátok maradjunk... - sütötte le a szemeit zavartan és türelmetlenül a kezembe nyomta az ajándékot. Izgatottan csomagoltam ki a dobozon lévő masnit, majd ahogy kinyitottam azt, elállt a lélegzetem. Az ajándékcsomagban két csodálatos ezüst karkötő volt, rajtuk egy-egy medállal és egy zöld kővel. Hitetlenül néztem fel Dracora, majd remegő ujjakkal kivettem a láncokat és leültem a kanapéra. A két karkötő pontosan ugyan úgy nézett ki, csak a medálokon lévő felirat volt más. 

"Titkos barátok" állt a felirat mindkettőn, az egyiken azonban egy hold, a másikon pedig egy nap virított. 

- A Nap te vagy, a Hold pedig én. Így Potternek sem lesz egyértelmű, hogy kiről van szó. - vonta meg a vállát, mire hangosan felnevettem. 

- Draco, ez csodálatos! Nagyon tetszik! - öleltem meg szorosan a fiút és egy csókot nyomtam az arcára. 

- Feltehetem? - kérdezte elpirulva, hatalmas, büszke mosollyal az arcán, én pedig hevesen bólogatni kezdtem. Draco elvette a holdas karkötőt a kezemből és gyorsan felcsatolta a csuklómra, majd én is segítettem neki felvenni a napos karkötőt. Ennél szebb ajándékot még soha nem kaptam... - Tényleg tetszik? - kérdezte izgatottan. 

- Imádom. - öleltem meg még egyszer, majd mind a ketten a konyha felé vettük az irányt, hogy segítsünk megteríteni. 

Az este további részében megvacsoráztunk, társasoztunk és karácsonyi filmeket bámultunk a mugli tévében. Draco és Narcissa nevetve avattak be a tévé titkába, hiszen a ház ura, Lucius, nem tud róla. Szívből utál mindent, ami a muglikhoz köthető és semmit nem használ, amit muglik is használnak, esetleg ők találtak fel... 

De a család többi tagja felettébb szórakoztatónak találta a bugyuta filmeket, még én magam is jót nevettem rajta. Egy idő után azonban azt vettem észre, hogy körülöttem hangosan szuszognak a filmezők, ezért egyedül keltem útra a folyosókon, hogy minden gyertyát elfújjak. Boldogan bámultam a karkötőmet, ahogy megcsillant rajta a Hold csodálatos fénye, de hirtelen megtorpantam. Lucius dolgozószobája előtt álltam és az ajtó résnyire nyitva volt.