Fény a sötétben

Álmatlan zuhanás

- Ez a te hibád, Malfoy! Tudtam, hogy veszélybe fogod sodorni... Bármit is... - 

- Már hogy lenne az én hibád, Potter? Én mentettem meg! - 

- Igaza van, Harry... Ha nem lett volna ott...- 

- Lehet, hogy Alana már nem is élne... - 

- De mégis mi történt? - 

- Azt én is nagyon szeretném tudni... - 

Visszamerültem a sötétség kilátástalan fogságába, anélkül, hogy bármi jelét is adtam volna az éberségemnek. Kényelmes volt a sötét. És hívogató. Nyugodt voltam, annak ellenére, hogy nem bírtam megmozdulni. De igazság szerint, nem is akartam... Amikor csend volt és elnyelt az álom, egy csodaszép, kék szemű lánnyal futkostam az erdőben. Pont úgy nézett ki mint én, de a haja szőke volt. Mind a ketten díszes ruhákban fogócskáztunk a kertben, míg egy vékony, koronát viselő asszony ki nem lépett az erkélyre és kedvesen ránk nem parancsolt. "Lányok! A vendégek várnak titeket!"

- Még mindig nem ébredt fel? - 

- Már majdnem egy hete alszik... - 

- Rengeteg vért veszített... - 

- Mi lesz, ha nem ébred fel? - 

- Fogjátok be! Fel fog ébredni! Fel fog ébredni... - 

- Draco... - 

- Ne! Allynek itt a helye közöttünk. - 

Rémesen görcsöl a gyomrom. Nem... Nem görcsöl... Fáj. Mintha belém állítottak volna valamit. Mintha kiszakadna belőlem egy darab éppen... Már nem olyan kényelmes ez a sötétség, de mégsem akarom kinyitni a szemem. Vagy inkább nem tudom kinyitni a szemem. Mi a fene történt? Ez nem egy szimpla álom. Emberek vannak körülöttem. Próbáltam megmozdítani a kezemet, de nem tudom, hogy sikerült-e, ugyanis az álom újra elnyomott... 

- Elkapták már a tettest? - csattant fel egy hang hirtelen. Már nem volt annyira tompa és homályos, mint eddig, de nem ismertem fel. 

- Mr. Malfoy, nincs itt szó semmiféle tettesről... - szólalt meg erélyesen egy női hang.

- Most szórakozik? Nem látja hogy néz ki? Nem mondták mi történt? - újabb fiú hang, de más mint az első. 

- Diákok, kérem nyugodjanak meg. Miss. Delarson folyamatos megfigyelés alatt áll, az iskola átkutatása pedig folyamatban van. - egy mély, reszelős hangú férfi. Miss. Delarson. Én volnék az? Mi a fene folyik itt? Miért nem emlékszem semmire? És miért sajog így mindenem? Valaki szegjen már ki ebből a kettős világból amibe bent ragadtam!!

A kislány és az asszony már nem jelentek meg az álmaimban. Helyette kiabálások és sírás töltötte be a fülemet. Síró nők és üvöltő férfiak. Fények és aggodalmas szólítások. "Alana, Édesem, gyere haza!" És én haza akartam menni, de fogalmam sem volt róla, hogy hol az otthonom. 

- Holnap vannak a vizsgák! Hogy fog így felkészülni? - kérdezte élesen egy lány, hangja csupa aggodalom. 

- Hermione! Merlinre mondom, ne idegesíts a hülyeségeddel! - kiáltott rá egy fiú, majd csattanás hangját hallottam. Valaki valószínűleg karon vágta a másikat. A szemeim előtt megjelent egy vörös hajú fiú akinek arca rettentően ismerős volt, de nem tudtam hozzá nevet társítani... 

- Fékezd a sárvérű barátnődet, Weasley! - csattant fel egy fiú váratlanul. Hangja élesen és gúnnyal telve csengett a fülemben. Várjunk csak! Ezt a hangot ismerem. Ez a hang a barátomé. A szerelmemé! Biztos vagyok benne, hogy ő az. De hogy hívják? Merlinre mondom! Megállás nélkül kutakodtam az emlékeim között, hátha beugrik. Csak egy pillanatra! Nekem annyi is elég lenne! Csak egy pillanatra térjek vissza közéjük kérlek! A barátaim várnak!

- Draco... - hallottam a hangot. A saját hangomat. Rekedten, erőtlenül, de a saját hangomat. 

- Ally? Ally! - kiáltották szinkronban többen is. A kezeimen szorításokat éreztem, a vállaimon finom rázásokat és a fejem oldalra bicsaklott. Éles fájdalom szúrt a fejembe és a gyomromba is egyszerre és talán ez volt az a fájdalom, amire szükségem volt. Ez volt az a fájdalom, ami visszahúzott az élők közé. 

- Mmmh. - egy halk nyögés hagyta el a számat. A szemeim hatalmas erőfeszítések árán, de végre... Végre kinyíltak! Éles fény csapta meg a tekintetem, ami miatt egy pillanatra gyorsan be is csuktam a szemeimet, de aztán újra próbálkoztam. 

- Hívjátok ide madam Pomfreyt! - kiáltotta a fölöttem álló szemüveges fiú. Harry!

- Mit mondtál kedvesem? - hajolt felém aggodalmasan Draco, és a kezemet kezdte szorongatni. Lassan megnyaltam kiszáradt, cserepes számat és újra meghallattam rekedt hangom. 

- Hangos. - nyögtem fel. - Fáj. - újabb éles kín szaladt végig a testemen. 

- Miss. Delarson.. - szólított meg az öreg Dumbledore, orrára letolt szemüveggel. - Beszélhetnék önnel? - kérdezte a férfi, mire aprót bólintottam, de a mellettem álló emberen sokasága nem mozdult. 

- Elfelejtheti, hogy magára hagyom! Majdnem meghalt! - kiáltott idegesen Draco. 

- Rendben hát... Alana, emlékszel valamire arról az estéről? - kérdezte a szakállas öreg férfi. 

- Öhm... - felvontam a szemöldököm és megráztam a fejem, hogy kutakodni kezdjek a gondolataimban. Lassú képek, vonaglott emlékek... - Azt hiszem... Egyedül mentem vissza a mardekár felé a büntetésemből... - mondtam összeráncolt szemöldökkel. 

- Ő volt az egyetlen mardekáros... - egészítette ki Harry bűntudattal teli arccal. 

- És azután? Találkozott valakivel? Látott valakit? - kutakodott a férfi. 

- Nem uram. Nem emlékszem semmi másra, csak... Csak egy éles csattanásra és egy fájdalmas kiáltásra. De azt hiszem azok hozzám tartoztak... - 

- Rendben, köszönöm. Nyugodtan pihenjen csak tovább. - simította meg erősen a betakart lábaimat a férfi, majd a többi tanárral együtt kisétált a gyengélkedőről. 

- Mi a fene történt? - fordultam a többiekhez, akik kétségbeesve figyelték minden vonásomat. 

- Al... Valaki megtámadott téged... Amikor Draco rád talált egy kés állt ki a hasadból. - mondta a tényeket Hermione és aggodalmas arccal fordult körbe. 

- Senki nem tudja mi történt... Másfél hétig feküdtél kómában és rengeteg vért vesztettél. - mondta Harry és megszorította a kezemet. 

- Aludnom kell. - nyögtem fel fájdalmasan, mire mindenki megértően bólintott. - Itt maradsz velem? - fordultam Draco felé, aki halványan mosolygott rám. 

- Másfél hete veled alszok. Még egy este belefér. - mondta kedvesen és hálás voltam, amiért megpróbált kissé vicces lenni. De hiába minden, a fejem zsongott a kérdésektől és a tudatlanságtól...