Fény a sötétben

Ideje az igazságnak

Utána mentem. Meggondolatlanság? Igen. Hülyeség? Igen. Meg fogom bánni? Teljes mértékben. Na és ebben a pillanatban jó ötletnek tűnt? Száz százalékosan. Hetek teltek el. Lassú hónapok... Hónapok teltek el nélküle és ez annyira természetellenesen hatott, hogy nem bírtam tovább így élni. Én és a hülye részeg eszem! Az előbb mondta, hogy szeret! Az előbb mondta a képembe, hogy szeret, pedig már nem kell többé színészkednie! 

Lerúgtam magamról a magassarkúimat és rohanni kezdtem Draco után. A háztársaim tovább őrjöngtek a kandalló előtt, észveszejtő állapotba küldve magukat, de az én szememben csak egy cél lebegett. Megtalálni Dracot. A fiú azonban nem volt a többiek között. Egyedül feküdt bent a fiúk hálószobájában, a mennyezetet bámulva gondolkodott a kintről beszűrődő hangzavarban. 

- Jól vagy? - ült fel azonnal amikor meglátott a szobája ajtajában cipő nélkül, kócos lófarokkal. Lassan végigmért fáradt szemeivel és kimászott az ágyból, hogy készen álljon ha el kellene kapnia. De én nem akartam elesni...Akár egy lassított felvétel, odarohantam a fiúhoz és a karjai közé vetettem magam. 

- Azt mondtad szeretsz! - öleltem meg szorosan. 

- Azt mondtam szeretlek... - suttogta, akár egy bűnös kisgyerek. Egy lépéssel elhátráltam tőle és végignéztem értetlen arcán. Az arcomról egy pillanatra eltűnt az önfeledt mosoly és elgondolkodva, bizonytalanul néztem rá. 

- Draco, légy velem őszinte. - mondtam remegő hangon. - Komolyan mondtad? Ez az igazság? Szeretsz engem? - kérdeztem és nem tudtam segíteni magamon, könnyek gyűltek a szemeimbe. Ebben a pillanatban elkezdtem remegni a félelemtől és rettegni, hogy ez is egy újabb hazugság lesz. Draco némán nézte végig, ahogy az érzelmeim átveszik felettem a hatalmat, de a szája sarkában megjelent egy apró mosoly. Kezei gyors mozdulatokkal csúsztak a csípőm köré és Draco egy rögtönzött mozdulattal magához rántott. A testeink egymásnak feszültek, mellkasaink egyszerre emelkedtek és süllyedtek, ahogy tátott szájjal elmerültem a szemeiben. 

Az orromat betöltötte a whisky csípős illata és a borsmentás fogkrém. A lábaim remegni kezdtek, amikor a fiú megnyalta száját, majd lassan beleharapott alsó ajkába, hogy elfojtson egy mosolyt. Draco közelebb hajolt hozzám és megpuszilta az arcomat, a homlokomat, az orromat, az államat... És a testem egyszerre felrobbant, amikor a puha, nedves ajkai találkoztak az ajkaimmal. Szája tökéletesen illeszkedett az enyémre, de ez a csók nem olyan volt, mint az első. Nem volt óvatos és lassú. Ez a csók tele volt vággyal és éhséggel! 

A fiú úgy csókolt, mintha soha többé nem tehetné meg. Ajkai úgy illeszkedtek az enyémekre, mintha erre lettek volna teremtve. Halkan belenyögtem a fiú szájába és türelmetlenül beletúrtam a hajába, elmélyítve ezzel csókunkat. Egész testemben remegni kezdtem, amikor megéreztem a nyelvét a számban, ahogy végigfuttatta a fogsoromon, majd lassú játékba kezdett a nyelvemmel. 

Draco keze a tarkómra csúszott, hevesen csókolva. Hirtelen megéreztem, ahogy a hátam nekifeszül a hideg falnak. Draco kezei a fenekem alá csusszantak, jelezve, hogy ugorjak egy kicsit. Hiába voltam ruhában, mire feleszméltem már Draco dereka köré csavartam a lábaimat, erősen belemarkolva a fiú hajába. Erős karjai stabilan tartottak a fenekembe markolva, én pedig belemosolyogtam a csókba, amikor Draco belenyögött a számba. 

Finoman beleharaptam a fiú alsó ajkaiba, mire az elhúzódott tőlem és huncut mosollyal nézett a szemembe. 

- Ez egyértelművé teszi a kérdésed? - nevetett. - Szeretlek, Alana. A tiéd voltam már akkor is, amikor még én magam sem tudtam róla. A bálon rájöttem, hogy érzéseim vannak irántad, de a szünetben. Ahogy ott ültél a nappalinkban, nevetve, tűztől csillogó szemekkel és a bizalmadba fogadtál... Tudtam, hogy beléd szerettem. - suttogta a homlokát az enyémnek nyomva. 

- Én is szeretlek. - suttogtam. - És nem utáltalak... Nem téged utáltalak, hanem magamat. - mondtam. Ideje felvállalni az igazságot. Draco értetlen kifejezéssel nézett vissza rám és lerakott a földre, majd az ágyhoz vezetett. 

- Ezt fejtsd ki kérlek. - mondta. Vettem egy hatalmas levegőt, hátha ez majd felkészít arra, ami következik... 

- Magamat utáltam, mert én mindenkinek hazudok aki körülöttem van. És amikor kiderült, hogy te is ezt tetted velem... Rájöttem mennyire össze fogok törni mindenkit... Utálni fognak és... - 

- Alana, ebből egy szót sem értek... - rázta meg a fejét és az értetlenség helyét átvette a zavar. 

- Harry Potter testőre vagyok. A minisztérium megbízásából vagyok itt, hogy védjem a fiút és elmondjam Caramelnek, mit terveznek. Umbridge Dumbledore felügyelete miatt van itt. Ezért nem bánt engem... - mélységes szégyen lett úrrá rajtam és lesütöttem a könnyes szemeimet. - Egy évig helyeztek ide, az aurori képzőből, de erről senki nem tud, csak az igazgató és Mad. - 

- Potter miatt vagy itt? - döbbent le a fiú teljesen. Szája résnyire nyitva figyelt felém, szemei kikerekedve ültek a helyükön. 

- Miatta vagyok itt. Azért... Azért löktelek el, mert féltem, hogy eltereled a figyelmem. Ha nem derítek ki mindent, Caramel nem viseli többé gondomat és az utcára kerülök. Így... Mindenkit megbántok aki bízott bennem, de az év végén elmegyek innen és többé nem kell látnom a gyűlölettel teli arcukat majd... - 

- Elmész az év végén... - suttogta. 

- Nincs más választásom! - emeltem fel a hangomat kétségbeesetten. - Nincs pénzem arra, hogy ide járjak... Apám... Nem hagyott rám semmit. Vagyis... Nem küldött semmit. Azt sem tudtam, hogy él! - egész testemben remegtem attól, hogy mit fog szólni a fiú. 

- Egy tinédzser auror, aki Pottert védi egy évig... - gyűjtötte össze az információkat. 

- Voltaképpen, igen. - helyeseltem. 

- Én nem foglak utálni. - mondta azonnal, amikor ránézett aggodalommal teli arcomra. - Sosem tudnálak. És köszönöm, hogy elmondtad az igazat... - ujjaival felemelte az államat és közelebb húzott magához. - Ha pedig mindenképpen menned kell az év végén... Ki akarom élezni az addig tartó időt. Veled... Csakis veled... - mondta és újra összefonódtak az ajkaink.

Draco Malfoy levetette az összes álcáját és megnyalt felém. Elfogadott és megértett. Vágyott rám... Szeretett engem... És ez feledtette velem a világ összes problémáját. 

- Csodálatos vagy... - suttogta. - Egy igazi angyal... És én vagyok a világ legszerencsésebb embere, hogy szerethetlek. - lehelte ajkaim közé az édes szavakat.