Fény a sötétben

Az utolsó szeretlek

- Egy kis figyelmet kérnék, emberek! - állt fel mosolyogva Draco a székéből és végignézett a szeretteinken. A kastély hatalmas kertjében ültünk, amit fehér és zöld színekbe öltöztettek számunkra. Arcainkat megvilágították a levegőben lebegő fények és az égen ragyogó csillagok. - Először is szeretném megköszönni mindenkinek, hogy eljöttek ezen a csodálatos napon! - emelte poharát a magasba. 

A barátaink és a családunk mind ott ültek, mosolyogva nézve ránk az asztalaiktól. Ott voltak a szüleim, akik büszkén, meghatódva pislogtak rám. Ott volt Harry, aki szerelmesen fogta Eira kezét. Mellettük nevetett ránk Hermione, akinek arcán akkor csattant Ron csókja. Ott nevetett Georgie, boldogan átkarolva Ginnyt és Theot, akik mellett egy-egy szék üresen állt Fred és Madison emlékére. 

Még Ash, a sárkányom is boldogan pöfékelt a hátunk mögött legjobb barátjával, Charlie magyar mennydörgőjével. 

- Íme... - mutatott rám Draco. - A világ legszebb nője, akit a mai naptól fogva végre a feleségemként mutathatok be másoknak. - nézett rám a fiú őszinte tekintettel én pedig nem is érezhettem volna magam boldogabbnak. 

- Gratulálok, haver! - kiáltott Theo a tömegből nevetve. 

- Van is miért. - nevetett Draco. - Alana... - fogta meg a kezemet Draco és felállított a székemről. - Sosem féltem elmondani neked, hogy szeretlek. Csupán attól féltem, hogy te nem szeretsz engem... De aznap... Aznap amikor bátorságot szereztem és végre, VÉGRE elmondtam neked hogyan is érzek... Életem legszebb napja volt. Mert azon a napon először hallottam meg a szádból azt, hogy szeretsz engem. És ennek a szónak, a te hangodnak van a legszebb csengése. - csókolta meg a kezeimet a fiú, majd megsimította az arcomat.

- Egész életemben védtem magam. Egyedül voltam a sötétben, darabokban. De aztán jöttél te és fényt hoztál az életembe. Összeragasztottál és szerettél. Abban a pillanatban, hogy megismertelek tudtam, hogy szeretlek. Harcolni akartam érted, a szívedért, a szerelmedért. De te már akkor is okosabb voltál nálam... - nevetett. - Alana Aideen Delacrois, az elemek királynője... Te vagy életem szerelme, a boldogságom, a mosolyom oka. A fény a sötétemben. - hajolt felém a fiú és lágyan megcsókolt. Ajkaink pedig tökéletesen olvadtak egymásba, pont úgy, ahogy lennie kell. 

Mert mi együtt voltunk tökéletesek. Együtt alkottunk egy egészet és tudtam, hogy ő a tökéletes számomra. Draco Malfoy életem nagy szerelme és... 

- Valamit kihagytál... - mosolyodtam el meghatódva és végignéztem a fiún, majd a barátainkon. 

- Mit? - kérdezte a fiú, de már az ő ajkai is mosolyra húzódtak. 

- A gyermekeid édesanyja. - ejtettem ki az ajkaimon, mire Draco a szája elé kapta a kezét. 

- Ez most komoly? - nevetett boldogan, mire hevesen bólogatni kezdtem. A tömeg pedig egy emberként pattant fel és tapsviharba törtek ki. Draco pedig felkapott a levegőbe és addig pörgetett amíg el nem szédültem. 

- Szeretlek! - kiáltotta a fülembe boldogan. 

- Én is szeretlek, Draco. - nevettem őszintén és megcsókoltam puha ajkait. 

---

19 évvel később pedig ott álltunk a mindannyiunk számára ismerős peronon. A mozdonyból áradó füst most is úgy homályosította el a környezetünket, mint gyermekkorunkban és a boldog gyermekek nevetése most is olyan hangos volt mint az első nap amikor beléptünk a Roxfortba. Az új otthonunkba... 

- Anya! - toporzékolt a barna hajú, angyali arcú törpénk a kezemet rángatva. 

- Igen, Madison? - kérdeztem mosolyogva. 

- Nem igazság, hogy ő már mehet! Én mikor fogok a Roxfortba járni? - kérdezte felháborodottan, karba téve kezeit. Nevetve néztem rá Draco büszke arcára, aki éppen a fiúnknak segített a csomagjaival. 

- Ne rám nézz. Pont olyan makacs mint az anyja. - tette fel a kezeit nevetve és felrakta a vonatra Scorpius baglyát. 

- Maddie, majd ha nagyobb leszel te is ide fogsz járni. Addig elégedj meg egy... Fagyival? - kérdeztem feltéve az ajánlatot, mire a kislány gondolkodóba esett. 

- Kettőt kérek. - mondta, majd hirtelen felkiáltott. - Anya, anya! Odamehetek George bácsihoz? - kérdezte lelkesen, amikor kiszúrta a tömegben a vörös hajú férfit. 

- Menj csak. Mond neki, hogy mindjárt megyek én is. - engedtem el csöpp kis kezét és odaléptem a szinte fehér hajú fiunkhoz. 

- Anya? - nézett rám nagy szemekkel. - Mi lesz, ha nem a mardekárba kerülök? - sütötte le a szemeit bátortalanul. - És szégyent hozok vele a családra? Nagyi mindig azt mondja, hogy figyelnem kell mit csinálok, mert te vagy a királynő... - 

- Mi ketten akkor is ugyan úgy fogunk szeretni kölyök. - simította meg puha haját Draco, miközben leguggolt elé. Én pedig felidéztem magamban azt a rengeteg emléket, amit ez a hely adott nekem.  

- Nézz rám, Drágám. - emeltem fel apró fejét és belenéztem világoskék szemeibe. Pont olyan mint az apja... - A két legjobb barátom is griffendéles volt... És náluk jobb, bátrabb embereket nem ismertem. - nyugtattam meg őt kedvesen. 

- Nem lesz semmi baj, fiam. Mi büszkék vagyunk rád. - mosolygott rá Draco utoljára, mielőtt felszállt volna a vonatra. 

A mi kisfiunk pedig helyet foglalt Harry és Eira fia, Ron és Hermione lánya és George és Angelina ikrei mellett. És én tudtam, hogy nem lesz baja. Mert a lehető legjobb társaságba került...

- Hát, ezt a napot is megértük. - sóhajtott fel Draco és összekulcsolta az ujjainkat. 

- Várd csak meg, amíg a lányod azzal jön haza, hogy szerelmes. - nevettem rá, megcsókolva puha arcát. 

- Még csak az kellene! Tudom ám milyen a Delacrois lányok ízlése. - nevetett kedvesen, miközben elindultunk az otthonunkba. 

- Szeretlek, Draco. - csókoltam meg ajkait. Még ennyi év múlva is, pont ugyan úgy szerettem mint a legelején... 

- Én is szeretlek, Alana. - csókolt vissza szenvedélyesen, miközben végigsimított kerekedő pocakomon. 

-VÉGE-