Fény a sötétben

Változnak az érzelmek

- Rendben, Alana. Képes vagy rá, nem lesz semmi baj. Hiszen ez csak egy bál, Merlin szerelmére! - néztem végig magamon a tükörben. A zöld ruhám tökéletesen simult végig a testemen, a hajam pedig lágy hullámokban omlott le a hátamra, miközben szorongva álldogáltam a szoba közepén, folyamatosan arra gondolva, hogy mi lesz, ha valamit elrontok. 

Ez az egész szituáció nem érződik helyesnek, de mégis eszméletlenül élvezem. Én egy dolog miatt jöttem ide, hogy megvédjek és megfigyeljek egy embert, de ami most történik... Minden amiben eddig részem volt a Roxfortban... Felfoghatatlanul boldoggá tesz ez az egész dolog. Valami megmagyarázhatatlan dolog miatt, Draco beköltözött a fejembe és már az is izgalommal tölt el, ha rám néz. És most? Együtt megyünk egy titkos bálba. 

Remegő lábakkal sétáltam végig a hosszú és hideg folyosókon, hogy eljussak a kőszoborhoz, ami leenged életem legjobb estéjéhez. A folyosókon világító gyertyák melegséggel árasztották el a testemet, és boldogan köszöntem a festményeknek, akik büszkén pislogtak végig a kiöltözött diákokon. Már megtanultam, hogy néhány festmény kifejezetten erős kötődést érez a tanulók iránt és bármit megtennének, hogy segítsenek nekünk. Így ők vezettek minket el, az egyik fordulóban elhelyezkedő hatalmas, sárkányt ábrázoló szobrához, aki hősiesen védelmezte számunkra a kikapcsolódást. 

Odaléptem hát a lenyűgöző szobor elé és mielőtt felé nyújtottam volna hideg ujjaimat, elolvastam a márványtáblán szereplő feliratot. "Az utolsó londoni tűzsárkány." Csodálatos állat volt. Olvastam róluk régebben, amikor kislány voltam. Hatalmas fekete testük félelmet keltett az emberekben, de engem mindig is lenyűgöztek. A fekete pikkelyeik a nap hatására úgy kezdtek változni, mintha csak láva folyna bennük és hatalmas, méteres szárnyaik végén lángok csaptak fel, valahányszor olyan ember ülte meg őket, akit elfogadtak vezérüknek. A narancssárga szemeik képesek voltak az ember lelkéig hatolni és ha egyszer belenéztél, soha többé nem tudtad kiverni a fejedből a tekintetét. 

- Draconis. - suttogtam a sárkánynak és finoman megérintettem tüskés orrát. A sárkány azzal a mozdulattal összezárta szárnyait, felfedve ezzel a súlyos ajtót, amin át kellett haladnom. És amint beléptem a folyosóra, a szívem majd' kiugrott a helyéről. A teremből érkező zene betöltötte az egész teret és halkan hallani lehetett, ahogy diákok százai nevetnek és énekelnek. Mesés volt, én pedig egyre jobban izgultam. Vajon Draco mit fog szólni hozzám? 

De amint beléptem a terembe és megpillantottam a fiú hideg kék szemeit magamon, minden idegességem elszállt. Draco fekete öltönyt viselt, a ruhámhoz illő zöld csokornyakkendővel és amint találkozott a tekintetünk, mind a ketten halványan elmosolyodtunk. 

- Csodálatosan nézel ki. - mondta a fiú, és közelebb lépve hozzám kinyújtotta gyűrűs kezét. Éreztem, hogy az arcom rózsaszínes pírt kap és amint belecsúsztattam kezemet a kezébe, a bennem szunnyadó tűz fellobbant. Felfoghatatlanul nagy hatással van rám, de nem értem, hogy miért. Kék szemeit melegség töltötte el és arcán mosoly terült szét, amikor közelebb húzott magához. - Örülök, hogy eljöttél. - suttogta a fülembe.

- Köszönöm a ruhát. Imádom. - mosolyodtam el bátortalanul és próbáltam nem elveszni csodálatos szemeibe. 

- A viselője teszi olyan elbűvölővé. - vonta meg a vállát közönyösen, de láttam rajta, hogy rettentően jól esik neki, hogy tetszik az ajándéka. Körbenéztem a teremben és csillogó szemekkel vizsgálni kezdtem a díszítést. A falakon fáklyák égtek kék és ezüst lángokkal, míg a mennyezeten csillagok ezrei világítottak ránk vissza. A terem végében ott tombolt a zenekar, akik egyforma ruhába öltözve szórakoztattak minket. A diákok szebbnél szebb ruhákban táncoltak és nevettek és úgy éreztem, ma eltörlődtek a nézeteltérések. 

- Gyönyörű. - suttogtam a mennyezetet nézve. 

- Eddig észre sem vettem, hogy mennyire. - suttogta a fiú, de amikor felé néztem, a tekintete nem a mennyezeten volt... Hanem rajtam. A döbbenettől szétnyílt ajkakkal néztem vissza rá, de nem bírtam állni a tekintetét és lesütöttem a szemem. Draco finoman az állam alá csúsztatta ujjait és felemelte a fejem. - Szeretnél táncolni? - kérdezte a fiú, amikor felcsendült egy gyönyörű, lassú szám. 

- Nagyon szeretnék. - válaszoltam izgatottan. A fiú megfogta a kezemet és rákulcsolta ujjait az enyémekre, majd lassan behúzott a tánctérre. Körülöttünk párok és szerelmesek vonaglottak a zenére, de én teljesen elvesztem az előttem álló fiúban. Draco finoman ráfonta karjait a derekamra és szorosan magához húzott. Testünk egymásnak olvadva, ajkaink centikre egymástól. Lassan végighúztam kezeimet a fiú mellkasán, majd a nyaka köré fonva azokat, felnéztem az arcára. 

- Sokkal több van benned, mint azt gondoltam. - mondta a fiú elgondolkodva és az arcomat kezdte vizsgálni. 

- Te is más vagy, mint ahogy azt elképzeltem. - állapítottam meg döbbenten. A fiú, akinek az apja megfosztott az enyémtől... Mindig úgy képzeltem, hogy Draco is kegyetlen és érzéketlen lesz, pont mint az apja. De ő sokkal több ennél. Érzékeny és nagylelkű. Figyelmes. Elbűvölő... 

- Jó értelemben? - kérdezte és hangjában mintha enyhe félelmet fedeztem volna fel. 

- Jó értelemben. - mosolyodtam el. A fiú elhúzta egyik kezét a derekamról és megsimogatta vele az arcomat. Minden egyes érintésétől libabőrös lett a hátam és az agyam teljesen elsötétült. Ő maga jelentette a teljes nyugalmat és amikor belenéztem a szemeibe, rá kellett jönnöm, hogy menthetetlenül odavagyok ezért a fiúért. 

- Miért jöttél a Roxfortba, Ally? - kérdezte a fiú hirtelen. 

- Apám meghalt és Maddie családja fogadott be. - vontam meg a vállam kényelmetlenül, miközben tovább táncoltunk. 

- És jól érzed itt magad? - kérdezte újra. 

- Azt hiszem igen... - feleltem. - Elvonod a figyelmem a rossz dolgokról. - suttogtam alig hallhatóan. 

- Én?- kérdezett vissza döbbenten, mire újra felé emeltem a fejem. 

- Igen. - erősítettem meg, a fiú pedig végigsimított hüvelykujjával az ajkaimon. Forróság söpört végig a testemben, amikor szemei ugrálni kezdtem a tekintetem és az ajkaim között és a gyomrom összerándulva próbálta megfékezni a lángokat, amik előtörni készültek belőlem. 

- Nem tudok tisztán gondolkodni, amikor mellettem vagy.- suttogta a fiú és tekintete megakadt az ajkaimon. Draco finoman megnyalta a száját, majd elmosolyodott. - Nem hittem volna, hogy ennyire felkelted az érdeklődésemet, de más emberré teszel. - 

- Draco, én... - kezdtem, de ő megállított. El akartam neki mondani, hogy el fogok menni innen. El akartam neki mondani, hogy nem bonyolódhatunk ilyen dolgokba, hiszen én fél év múlva már nem leszek itt... 

- Eljönnél velem egy randevúra? - tette fel a kérdést hirtelen, mire a szavaim teljesen elakadtak. A szívem olyan hevesen kezdett dobogni, hogy majdnem kiugrott a helyéről, és egyszerre lett melegem és kezdtem el fázni. - A szemedből ítélve, ez egy igen. - nevetett kínosan, utalva a szemem színének változására.

- Nagyon szívesen randizok veled, Draco. - mosolyogtam a fiúra. 

- Szóval nincs közöttetek semmi, igaz? - hallottam a számon kérő hangot a hátam mögül. Harry két pohárral a kezében, csalódottan és egyben mérgesen nézett vissza rám.