Fény a sötétben

Az eltitkolt fiú

Odakint hatalmas vihar tombolt. Az ősz első igazi vihara és ebben az országban ha vihar volt, ott hatalmas károk tudtak keletkezni. Én pedig utáltam a viharokat. Éppen ezért most is ébren tengődtem az ágyamban, hallgatva az ikrek halk horkolását. 

Fred és George két hete alszik a szobámban... Ugyanis két hete nem hallottam egy szót sem Draco felől és azóta rémálmok gyötörnek minden egyes éjszaka. Az utolsó levele... Szívszaggató volt. A fiú szerint nem kellene többet írnia, ugyanis egyre veszélyesebbnek érzi a dolgot. De most, hogy nem hallok róla semmit, rettentően aggódok... 

- Freddie? Georgie? - suttogtam nekik a sötétben, hátha felébrednek és iszunk együtt egy forró kakaót, vagy egy ízletes teát. De ők mélyen aludtak és nem volt szívem felverni őket. 

Egyedül indultam hát le a konyhába. A vihar hangos tombolásától nem hallatszott, ahogy megnyikordult a lábam alatti lépcső és a villámok éles fénye bevilágította az arcomat. Az egész ház aludt. Csak én voltam talpon ezen a késői órán, egyedül botorkálva a hideg padlón, miközben a vihar lassan elérte e tetőpontját. 

- Hol a fenében van a papucsom? - néztem körbe a földön, szőrös mamuszom nyomai után kutatva, de az nem volt sehol. Pedig meg mertem volna rá esküdni, hogy itt hagytam. De mindegy is, biztos csak a fáradság teszi. 

Tovább csattogtam hát a konyhába és meggyújtottam egy pár gyertyát, hogy belássam a teret és letettem a pálcámat a pultra. Lábujjhegyre állva kezdtem kotorászni a felső szekrényben, ahol a bögréket tartjuk, míg végül nagy nehezen, de elértem egyet. 

- Nahát.. - döbbentem le egy pillanatra, amikor megláttam a világoszöld bögrét, amin apró tündérek táncoltak vidáman. Ez volt a kedvenc bögrém kiskoromban. Volt, hogy egy hónapig nem voltam hajlandó másból inni. És most is hasonló ámulattal néztem rá, miközben lekönyököltem a pultra. 

Ekkor azonban a gyertyák kialudtak körülöttem. Minden egyes gyertya, egyszerre. Hevesen dobogó szívvel néztem körbe a sötétben, de a szemem még nem szokott hozzá eléggé, hogy lássak is valamit. Gyorsan tapogatni kezdtem a pulton, a pálcámat keresve, de az nem volt ott...Mi a fene? Mégis mi történik itt? Sűrűn pislogva meredtem a sötétbe, erősen hegyezve a fülemet minden egyes zaj irányába. 

- Fiúk, ha ti vagytok azok... EZ nagyon nem vicces! - kiáltottam az éjszakába, miközben éreztem, hogy a félelem egyre eluralkodik rajtam. Gyerünk Alana! Aurornak neveltek téged, viselkedj is úgy! 

- Hiányoztam? - szólalt meg hirtelen egy hang a sötétben, pont akkor amikor lecsapott a villám. És amint a fény megvilágította fehér arcát, hatalmas sikoly szakadt ki belőlem. A bögrém óriási csattanással ért földet és ezer apró darabra törve repült a konyha minden irányába. 

- Mi a fenét keresel itt? - kérdeztem megrökönyödve, kissé bizonytalan hangon. Kezeimmel közben lassan, hangtalanul a késtartó fiók felé nyúltam és vártam a mennydörgés erős hangjára, hogy gond nélkül kihúzhassam és kivehessek egy fegyvert. 

- Hát nem örülsz nekem, Al? - kérdezte a fiú gúnyosan. - Pedig elég egyértelmű miért jöttem. - szinte láttam magam előtt, ahogy elmosolyodik...

- Dominic, menj el. Menj el és akkor nem lesz semmi baj. - emeltem meg a hangom, sűrűn pislogva a bejárat felé, hátha valaki megment. - Egyáltalán hogy jutottál be ide? Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - ráztam meg a fejem döbbenten. 

- Túl sok kérdés, Alana. - nevetett Dominic és közelebb lépett hozzám. Nála van a pálcám... - Remélem nem gondolkozol semmi tüzes mutatványban. Kár lenne, ha a szőke kis barátod összevérezné az új szőnyeget. - Mi a szar történik itt? Miről beszél, hol van, Draco? Te jó ég, jöjjön már egy mennydörgés! 

- Te nem tudsz Draco közelébe menni. - mondtam zavarodottan. Nem tudom hogyan kellene összetennem a képet... Hacsak...

- Elméletileg a te közeledbe se tudnék menni. De olyan vakok vagytok mind. - nevetett. - És könnyen eláruljátok a családotokat. - 

- Mit ártottam én neked? - kérdeztem, mire a fiú még egy lépést tett felém. Arcát megvilágította a szememből érkező fény és láttam rajta mennyire... Őrült. Ez nem az a fiú, akit évek óta ismerek, nem lehet... És mégis, amint feltettem a kérdést, már tudtam a választ. - Te vagy az... - döbbentem le. 

- Milyen volt apám mellett felnőni? - kérdezte mérgesen. 

- Tudod jól, hogy rémes. - ráztam meg a fejem, a fiú pedig hirtelen felpofozott. 

- Melletted legalább ott volt, te kis ribanc! - kiáltott rám. - Elhagyott engem miattad, majd a lelkemre kötötte, hogy nekem kell figyelnem téged. Bármi áron... - fintorgott undorral. 

- Dominic, nyugodj le! - kiáltottam rá idegesen, folyamatosan menekülőút után kutatva. De sarokba voltam szorítva. 

- Szerinted milyen volt ez nekem? - tekergette a fejét dühösen. - Össze kellett veled jönnöm. Kuncsorognom. Megalázkodnom! Úgy sírtam utánad, mint egy tetves patkány! És te... - újabb hisztérikus kacaj. - Folyton azt a rohadt szőkét választottad, keresztbe téve minden tervemnek! Szóval taktikát váltottam. - simított végig a pálcámon. 

- Tehát minden azért volt, hogy a közeledben legyek egy feladat miatt, amit el sem akarsz végezni? Ez elég szarul hangzik. - vontam fel a szemöldököm. Alana, ne most! Ne most legyél passzív-agresszív! 

- Fogd be! - csapott a pultra hirtelen. - Malfoy nem tudott elvinni hozzá. De én megteszem. - húzta elégedett mosolyra ajkait. De ekkor végre megdörrent az ég és én kikaptam az első kést ami a kezem ügyébe került és a fiúra szegeztem. 

- Ha még egy lépést közeledsz, esküszöm megöllek. - fenyegettem összeráncolt szemöldökkel, mire Dominic hangosan felnevetett. 

- Azt hiszed... Komolyan azt hiszed, hogy meg tudsz állítani? - gúnyolódott. - Alana, ha engem megölsz, jönnek mások! Eljönnek érted és halálfaló leszel. Vagy halott. - mondta, de hangja menet közben elkomolyodott. 

- Te őrült vagy. - ráztam meg a fejem. Ő pedig felém támadott. Dominic erősen megszorította a karomat, mire megvágtam őt a késemmel és elrúgtam magamtól.

- Kurva! - köpte felém a szót, vérben forgó szemekkel, majd újra rám vetette magát. És hosszú percekig csak küzdöttünk egymással, de a fiú földre vitt. És kiütötte a kezemből a késemet, majd leszorította a csukóimat a padlóra. - Szegény, kicsi Alana. Sosem fogod megtalálni a boldogságot... - nevetett rám még egyszer, miközben tehetetlenül vergődtem hatalmas súlya alatt. 

- Hagyd békén a legjobb barátunkat! - jött a mérges üvöltés a konyha ajtajából. 

- Vedd le a mocskos kezed a lányomról! - apám hangja gyilkosan süvített át a szobán. Fred pedig rávetette magát Dominicra és leteperte rólam, majd minden erejével ütni kezdte őt, egészen addig, míg George be nem csatlakozott és átvette Fred helyét. 

- Fred, vidd el innen! - szólt rá erélyesen apám, miközben anyám könnyes szemekkel berontott a konyhába. Fred pedig megfogta a kezem és felrohant velem a szobába, ránk zárva az ajtót.

- Fred, nyisd ki! - kiáltottam a saját bőrömbe mélyesztve körmeimet. Nem mehet el! 

- Miket beszélsz te nő? Nem mehetsz el, veszélyes! - nézett rám zavarodottan. 

- Könyörgöm, nyisd ki az ajtót! - üvöltöttem a torkom szakadtából, nem törődve semmi mással. Csak karmoltam a bőrömet fájdalmasan, tépve saját hajamat akár egy őrült. 

- Alana? Alana, mond el mi történt... - ért a hátamhoz Fred, én pedig térdre rogytam a padlón és üvöltöttem. Torkom szakadtából üvöltöttem, mintha kitéptek volna belőlem egy darabot. 

- Nem érted? Ha visszamegy nélkülem, megölik Dracot! - zengett a hangom az egész házban.