- Szóval, mindenki azt hiszi, hogy halott vagyok? - kérdeztem érdeklődve a szőke fiútól, akinek éppen felszáradtak a könnyei az arcáról.
- Igen. - válaszolta, miközben megfogta a kezeimet.
- De mégis miért hazudta ezt? Milyen előnye származik abból, ha azt hazudja, hogy halott vagyok? - döntöttem oldalra a fejemet értetlenül, minden lehetséges eshetőséget végiggondolva.
- Szerintem magát akarta védeni. Ha nem hozott volna ide, akkor most halott lenne. De mindenki azt hiszi öngyilkos lettél, amiről nem Dominic tehet.... - mondta elmélyülten a fiú.
- De az már az ő hibája lesz, ha megölöm... - sziszegtem őszinte gyűlölettel. - Gondolom azt elfelejtette megemlíteni, hogy rám támadt. Vagy hogy végig azért volt a közelemben mert a kamu apám az ő igazi apja... - hunyorogtam ingerülten.
- Hála Merlinnek! - kiáltott fel váratlanul Draco, mire értetlenül meredtem rá.
- Te most mégis mi a halálnak örülsz? - ültem le mellé az ágyra, abbahagyva az ideges járkálást.
- Nem is szeret téged! Nincs vetélytársam! - mosolyodott el elégedetten, én pedig azt hiszem még soha nem néztem rá ennyire furcsán.
- Te most tényleg... Áhh, hagyjuk is... - temettem az arcomat a kezeimbe. - Inkább azt mond meg, mi lesz most? - kérdeztem a fiútól.
- Mi lenne? Szépen visszamész a szüleidhez és meghúzod magad. - nézett rám komolyan, mire nemes egyszerűséggel kinevettem őt.
- Esélytelen, Draco. Nem foglak még egyszer elhagyni! Vagy itt maradok veled, vagy mind a ketten lelépünk a picsába. - makacsoltam meg magam és a fiú már szólásra nyitotta a száját, de... Egyikünk sem számított arra, hogy Draco szülei benyitnak majd a szobájába...
- Draco, Édesem... - szólalt meg az anyukája együtt érzőn, de a szemei azonnal megakadtak rajtam és a hangja elhalt. Mögötte pedig Draco apja pislogás nélkül meredt az arcomra. A levegő pedig megakadt a tüdőmben és egy másodperc alatt forogni kezdett velem a világ.
- Apa, kérlek ne! - pattant fel azonnal Draco és védelmezően állt elém, időt sem hagyva arra hogy reagáljak. De őszintén, azt hiszem nem is tudtam volna reagálni...
- Lucius, menjünk le! - fogta meg a férfi kezét Narcissa, Draco édesanyja. Szemeiben ott ült a félelem, miközben fia rettegő arcára pillantott. A férfi azonban magához tért a kezdeti sokkból.
- Draco, állj félre. - szólalt meg mély hangon a férfi és elindult felénk.
- Nem, apa! - szólt vissza határozottan. - Azt mondtad, ha megteszek mindent nem esik baja! - fakadt ki a fiú.
- Az volt a feladatod, hogy rávedd, hogy álljon közénk. De te... Te bújtattad el, igaz? - vonta fel a szemöldökét gőgösen, nekem pedig bevillant egy kép...
- Ezt akartad nekem mondani aznap? - kérdeztem a fiútól döbbenten.
- Nem tudtam megtenni. Nem tehettem tönkre az életed! - fordult felém a fiú, de még mindig előttem állt, egész testével engem védve.
- Lucius kérlek... Hagyd őket. - szólalt meg Narcissa elhaló hangon. A szemeiben könnyek gyűltek, miközben a férje felé nyúlt remegő kezével. Lucius pedig egy egyszerű mozdulattal nekilökte a feleségét az ajtónak.
- Te ebbe ne szólj bele, Narcissa. - vágott vissza kegyetlenül. - Draco, utoljára mondom... Állj félre, vagy te is szembenézel majd a Nagyúr haragjával. - ráncolta össze a szemöldökét a férfi.
- Draco... - szóltam a fiúnak. - Ne keverd magad bajba, könyörgöm. - érintettem meg a vállát óvatosan, de ő meg sem hallott engem. Ő és az apja farkasszemet néztek egymással, miközben Narcissa tehetetlenül kapaszkodott meg újra a férjében.
- Apa, ne merj hozzányúlni... - sziszegte Draco mérgesen, lassan a zsebében lévő pálcája után nyúlva.
- Mit képzelsz te magadról? - kelt ki magából a férfi. - Majd te megmondod nekem, hogy mit csinálhatok? - üvöltötte le a fiát és hirtelen egy hatalmas pofon csattant el Draco arcát. Az apja gyűrűje felszakította a fiú puha arcát, de nem mozdult a helyéről.
- Draco, kérlek... - toltam meg kicsit a fiú, de nem tágított.
- Nem fogod bántani a barátnőmet! - fakadt ki a fiú és az apjára szegezte a pálcáját. Szinte éreztem azt a mérhetetlen gyűlöletet ami a fiúból sugárzott és egyszerűen nem tudtam mit tehetnék. De Lucius tudta...
- Ezért még csúnyán meg fogsz fizetni. - felelte a fiának gúnyosan és végigmérte a párosunkat. - Szánalmas. - nevetve fújta ki a levegőt, majd újra Dracora nézett. A fiú pedig egészen addig rezzenéstelenül állt, amíg apja újra felé nem ütött.
Draco fájdalmasan zuhant neki az asztalának, egy pillanatra azt sem tudva hol van.
- NE! - kiáltottam fel, amikor apja megindult felé és berohantam közéjük. - Vigyen le! Vigyen elé, csak ne bántsa őt! - emeltem fel a kezeimet védelmezően, Lucius pedig elégedetten mosolyodott el.
- Legalább a barátnődnek van egy kis esze. - rázta meg a fejét, szavait pedig Draco felé intézte.
Lucius pedig a csuklómat erősen markolva rángatott le a házuk tárgyalótermébe. A terembe, ahol eddig hangos szóváltás zajlott és ami egy pillanat alatt elcsendesedett, amikor Lucius belökött az ajtón.
- Lucius? - szólalt meg ő.... Voldemort, a maga nyúzott, rettegett formájában. Hosszú alakját egy elnyűtt talárba bugyolálta, rémisztő arca pedig óriása mosolyra húzódott. Szinte áradt belőle a halál szaga... És ahogy néztem őt, a vonásait, a mozdulatait, egyszerre elkapott a hányinger..Ott állt előttem, pár lépésre tőlem. És egy pillanat alatt megértettem miért félnek tőle annyira. A férfi ugyanis rémisztő volt...
- Nagyúr... - hajtotta meg a fejét Lucius megalázkodva. Még hogy mi vagyunk szánalmasak... - Ő itt Aideen Delacrois. - lökött egyet a hátamon a férfi.
- Valóban... - állapította meg a férfi és csupasz lábaival közelebb lépett hozzám. Mélyen beszívtam a levegőt és próbáltam úrrá lenni a remegésemen, miközben a kezei utat találtak az arcomhoz.
Hosszú körmei belemélyedtek az arcomba, miközben felemelte az államat, én pedig önkényesen a padlóra szemeztem a tekintetem.
- Nézz a szemembe, gyermekem.- utasított Voldemort. A hangja olyan volt, mintha folyamatosan suttogna. Mintha minden szavával fenyegetne. Egy rossz mozdulat és megöl. Én pedig engedelmesen felemeltem a tekintetem. - Valóban te vagy az... Hogy kerülsz ide? - kérdezte.
- Nagyúr, a fiam... - szólalt meg Lucius, de gyorsan a szavába vágtam.
- Draco nem tudott semmiről... Amikor megpróbált beszervezni halálfalónak, elmenekültem. Nem tudta hol vagyok, nem tudta mi van velem. De amikor Dominic megjelent a házamban és megtámadott, azt mondta Draco meg fog halni. Ezért idejöttem. - mormoltam határozottan, minden erőmmel azon igyekezve, hogy ne szakítsam meg a szemkontaktust.
Voldemort pedig körbenézett a szobában és heves nevetésbe tört ki, megmutatva rothadó fogait. A hangja visszhangzott a szobában, őrült csatlósai pedig vele együtt nevettek. Ekkor néztem először körbe közöttük és egy világ omlott össze bennem. Pansy, Monstro, Blaise, Theo... Mind ott ültek az asztalnál, feketébe vonva testüket...
- Az tűzboszorkány elérkezett hozzánk, barátaim! - emelte fel a kezét diadalittasan. - De ezek szerint, valaki hazudott nekem. Draco, Dominic... Gyertek ide. - mutatott a két fiú felé, akik rémülettel, halálfélelemmel a szemükben engedelmeskedtek a férfinak...
YOU ARE READING
Fény a sötétben
Fanfiction-Gyönyörű. - suttogtam a mennyezetet nézve. - Eddig észre sem vettem mennyire. - suttogta a fiú, de amikor felé néztem a tekintete nem a mennyezeten volt... Hanem rajtam. --- - Lélegzetelállítóan nézel ki. Ahogy a légzésed egyre szaporább, pedig mé...