Fény a sötétben

A kétségbeesés lángjai

- Tényleg? - hajoltam közelebb az arcához és halványan elmosolyodtam. A fiú hasonló képen tett és végigsimított kócos hajamon. 

- Tényleg. - felelte és egy pillanatra, csak egy apró pillanatra, még én is elhittem, hogy igazat mondhat. De még mindig túl élénken élt bennem a legutóbbi találkozásunk emléke és akármit próbáltam tenni, úgy éreztem elárultak és átvertek. Hiányzott a bőrének a puha érintése és a kedves szavai amiket a fülembe duruzsolt, de ez mind csak mese. Draco Malfoy nem ilyen fiú és soha nem is lesz ilyen. Én pedig nem hagyhatom, hogy bármi is elvonja a figyelmemet Harry védelmezéséről. Persze, ez így most értelmetlennek tűnik, tekintve, hogy folyamatosan a szőke fiúra gondolok, de legbelül tudom, hogy semmi jó nem fog származni a kettőnk dolgából. 

- És most mit szeretnél elérni? Nagyobb lángot? Égjen más testrészem? Irányítsam? - vetettem oda neki a kérdéseket és szinte fel sem tűnt, de megemeltem a hangomat. Ez a fiú olyan érzelmeket vált ki belőlem, amiket nem csak, hogy nem tudok irányítani, de még csak távolról sem ismerem őket. Draco arca pedig döbbenten húzódott el tőlem, amint kimondtam a szavakat. 

- Nem. - felelte egyszerűen. - Részeg vagyok. - vonta meg a vállát. 

- Feltűnt. - értettem egyet vele és megvetően végignéztem magas, kidolgozott alakján. Izmos felsőtestét egy zöld póló takarta, ami meglepően kiemelte a szemét. Nagyon jól állt neki ez a szín, de elvégre... Nem véletlenül ő a mardekár hercege. 

- Igazad van. Mit is akarhatnék én egy ilyen lánytól mint te? - húzta a száját gúnyos mosolyra, bennem pedig csak úgy kavarogtak az érzelmek. A szavai fájdalmasan hasítottak belém, de olyan mérhetetlen dühöt is keltettek egyszerre, hogy hirtelen azt sem tudtam mit cselekedjek.

- Egy olyan lánytól mint én? - kérdeztem vissza és csípőre tett kézzel vártam a fiú válaszát. 

- Tudod. - nézett rám sértetten. Megáll az ész, még ő van felháborodva. - Megbízhatatlan, tele titkokkal... Nem ismeri a saját érzéseit, nem tudja irányítani az erőit. Ha nem lennék, azt sem tudnád, hogy mi vagy te. - köpködte felém a szavakat, a kezem pedig azonnal a levegőbe lendült, hogy egy erős pofonnal jutalmazzam a szőkét. De ő elkapta a kezem a levegőben... 

- Engedj el. - sziszegtem mérgesen és megpróbáltam kirántani a kezem a szorításából. 

- Ne merészelj kezet emelni rám. - hajolt felém a fiú. Az arcomat bizsergetően érintette a meleg levegő, amit kifújt magából, szemei pedig kétségbeesetten keresték a tekintetemet. 

- Különben, mi lesz? - kérdeztem kihízóan és akaratlanul, de közelebb hajoltam a fiúhoz. Draco lassan végignézett rajtam és megnyalta ajkait. A szemeiben volt valami leírhatatlan érzés, amivel még soha nem találkoztam...Jobb keze finomított a szorításomon és szépen lassan leengedte a kezeinket, míg a baljával megfogta az államat, majd hüvelykujjával végigsimított az ajkaimon. Alana, Merlinre könyörgöm, ne lángolj! 

- Különben, legközelebb nem hagyom magam ilyen könnyen ellökni. - suttogta a fülembe. Ajkai alig érezhetően, de megérintették a fülem és a nyakam közötti érzékeny területet, libabőröket okozva ezzel az egész testemen. Lassan lehunytam a szemem, amikor megéreztem az apró, nedves csókokat amikkel a nyakam oldalát borította be. - És talán a te titkos vágyaid is teljesülnek. - suttogta, én pedig azonnal tudtam, hogy mire gondol. A karjaim esetlenül lógtak a testem két oldalánál, ujjaim lángokban végződve melegítették a fiú testét. 

- A francba! - szitkozódtam és azonnal körbenéztem, tekintetek után kutatva, hátha valaki kifigyelte az egyik legnagyobb titkomat. Azonnal ellöktem magamtól a fiút és berohantam a hálóba, ami legnagyobb örömömre üresen és sötéten várt rám. Semmit nem mertem megfogni és őszintén, a pánik eluralkodott rajtam. Draconak igaza van, fogalmam sincs, hogyan kellene ezt az erőt irányítanom és ez megrémiszt. Mi van, ha valamit felgyújtok? Ha valaki megsérül? Ha egy ártatlan ember miattam szenvedne... Nem tudnám elviselni. 

Meredten néztem a kezeimre, amik egyre nagyobb lángokkal díszelegtek. A kézfejeimen kellemes melegséget éreztem és maga a tűz, nem volt forró arcomnak sem, amikor felemeltem karjaimat. De tudom jól, hogy ez milyen veszélyes... Olvastam egy tűzboszorkányról, még nagyon-nagyon régről. Belebolondult az irányíthatatlanságba... Amikor pedig nem bírta már a nyomást, az érzelmei elszabadultak és... A ház és a benne lakók porig égtek, a nő pedig megölte magát. Mi lesz, ha én is erre a sorsra jutok? Mi lesz, ha valaki miattam fog meghalni? 

- Alana... - hallottam Draco hangját az ajtóból. Bár maga az ajtó nyitva volt, mivel nem mertem megfogni, így a fiú könnyen besétálhatott volna hozzám. Nem tudom, hogy azért nem tette, mert teret akart nekem adni, vagy azért, mert félt tőlem. 

- Menj el. - kérleltem és hallottam mennyire bizonytalanul cseng a hangom. Sírás fojtogatta a torkomat, ahogy az érzelmeim egyre jobban eluralkodtak rajtam. Mit tegyek most? 

- Alana... Nézz rám. - mondta a fiú és őrjítő lassúsággal közeledett felém. 

- Draco, menj el kérlek! Nem akarlak bántani. - mondtam és egy apró könnycsepp lehullott az arcomra. 

- Nézz rám. - ismételte meg magát a fiú nyugodt hangon. Fogalmam sem volt róla, hogy mit tervez, mit fog művelni velem, de a hangjában volt valami ellenállhatatlan. Kénytelen voltam felnézni rá és amint a tekinteteink találkoztak, a világ megszűnt körülöttem. - Csak a hangomra figyelj, jó? - kérdezte. 

- Jó. - feleltem és bólintottam egyet nyomatékosítva engedelmességemet. 

- Rendben. Végig engem nézz... - mondta és felemelte a kezeit, majd közelebb lépett hozzám. De a lángok erősebben csaptak fel, én pedig heves szívveréssel ugrottam hátrébb, nehogy megégessem a fiút. 

- Ne! - estem kétségbe, de Draco nem tágított. 

- Alana, nézz a szemembe és vegyél egy mély levegőt. - mondta, majd velem együtt kezdett lélegezni. A tekinteteink újból összefonódtak és minden idegszálammal a légzésemre próbáltam összpontosítani. - Ügyes vagy, jól van. Most pedig... - mondta és újból közelebb lépett felém. - Hunyd le a szemed és képzelj el egy emléket, ami megnyugtat. - suttogta a fiú alig hallhatóan, majd ujjai finoman ráfonódtak a csuklómra. Lehunytam a szemem és a múltamban kezdtem kutakodni. A gyerekkoromban... És egy idő után, megdöbbenve jöttem rá, hogy ott nincs semmi boldog, vagy megnyugtató emlék. Az egész csak apám lekezelő stílusáról és gonosz megjegyzéseiről szólt... Aztán eszembe jutott a pillanat, ami mindig meg tud mosolyogtatni. A vonat út idefelé. Harry, Ron és Hermione, akik boldogan meséltek nekem az iskoláról. Draco aki a maga elvont stílusában elvezetett a mosdókig. A táj ami elrepült a szemem előtt és a rengeteg nevetés. 

Kinyitottam a szemem és szemeim egyből találkoztak Draco pillantásaival. A fiú mosolyogva nézett rám, szeméből eltűnt minden kétség és méreg. Az ujjai szorosan kulcsolódtak az ujjaimra, amik már nem égtek megállíthatatlanul. 

- Köszönöm. - mosolyogtam önfeledten, majd lenéztem az ujjainkra. A fiú ugyan így tett és gyorsan el is engedett. 

- Ne haragudj. Azért amit mondtam neked... - sütötte le a szemét és hátrébb lépett egy kicsit. - Nem gondoltam komolyan, csak ittam és... - kezdte, de a szavába vágtam. 

- Azt hiszem mind a kettőnknek meg kell tanulnia kezelni az indulatait. - mosolyodtam el újra, Draco pedig követte a példámat.