Fény a sötétben

Folyékony nyugalom

A hó már régen elolvadt a Roxforti tájon, de az edzések egyik legizgalmasabb része vészesen közeledett felénk. A holnapi este folyamán ugyanis a patrónus bűbájt akarjuk gyakorolni, vagyis inkább megtanítani a többieknek. De addig, még rengeteg dolgom van... 

Fáradtan keltem fel az ágyamból és karikás szemekkel nyújtóztam egyet, mielőtt végignéztem az éjjeliszekrényemen. A fiókban ott hevert a Dracotól ajándékba kapott karkötő és Dominic bontatlan levele is. Fogalmam sem volt, hogy miért írt nekem a fiú, de abban biztos voltam, hogy nincs szükségem több fájdalomra és bonyodalomra az életemben. 

Miután visszatértem a Roxfortba, szinte minden visszatért a régi kerékvágásba. Én minden időmet Harry és a többiek mellett töltöttem, egyre jobb kapcsolatot ápolva Madisonnal és az ikrekkel. Draco teljes mértékben eleget tett a kérésemnek és még csak rám nézni sem volt hajlandó, amiért felettébb hálás voltam. 

A leveleim a Minisztériumnak egyre sűrűbbek lettek és Caramel kifejezetten hálás volt, hogy tájékoztattam a Malfoy házban történt kis felfedezésemről. A levelei alapján továbbra is támogatni fogja a tanfolyamomat az aurori képzőben, és az anyagi megélhetésem is biztosítva lesz. Az életem hivatalosan is kezdett visszaállni a normális kerékvágásba. De mégsem voltam boldog... 

Hiányzott Draco. Hiányoztak a gúnyos mosolyai, a huncut nézései, a csípős megjegyzései... De rémesen haragudtam rá. Meg voltam bántva, össze voltam törve, de ami a legrosszabb volt: csalódtam. Újra. 

- Lana, mit szólnál ma este egy hatalmas bulihoz? - kérdezte Theodore, miközben ellopott egy darab szőlőt a tányéromról. 

- Bármibe benne vagyok, ha van benne alkohol. - ráztam meg a fejem erőszakosan. Az étkezőasztal tele volt vígan falatozó diákokkal, akik mind hangosan beszélgettek az elmúlt hetek történéseiről. Rettentően nagy szükségem volt már egy kiadós bulira, ahol olyan sokat iszok, hogy gondolkodni is elfelejtek.

- Delarson nem szokott inni.- nyávogott Pansy. 

- Ne szólj bele a nagyok beszélgetésébe. - fintorogtam a lányra, aki már napok óta szorosan Draco mellett ült az étkezésnél és az órákon. Mindenhol ott volt, ahol a fiú és mindenben támogatta őt, akármit is csinált. És ez rettentően bosszantott. 

- Azt csinálok amit akarok! - csattant fel a lány. 

- Nem akarsz leugrani a toronyból? Akkor biztos mindenki jobban kedvelne. - forgattam meg a szememet. 

- Draco így is szeret engem. - nyávogta és erőszakosan belekapaszkodott a mellette némán evő szőkébe, majd puszilgatni kezdte az arcát. 

- Pansy, kopj le! Mondtam, hogy evés közben hagyjál. - torkolta le a lányt mérgesen, mire kitört belőlem a nevetés. 

- Igazad van, tényleg nagyon szeret. - gúnyolódtam és leutánoztam a mozdulatait Theon. - Jajj, Theo! Tudom, hogy szeretsz! Te vagy a világ legtökéletesebb és legaranyosabb élőlénye! - nyávogtam Pansy éles hangján. 

- Alana, mondtam, hogy evés közbe hagyjál! Csak akkor isteníts, amikor más nem látja, mert nem akarlak felvállalni. Túl idegesítő vagy. - fintorgott mély hangon Theo. 

- Látjátok? - nyávogtam elnyúló hangon és Pansy felé fordultam. - Én mondtam, hogy szeret! - 

- Nem vagytok viccesek. - felelte sértődötten a lány, engem viszont nem foglalkoztatott a viselkedése. Draco ugyanis felemelte a fejét és hosszú idő után először fonódott össze a tekintetünk.... A fiú döbbenten felvonta a szemöldökét és úgy bámult rám, mintha fel sem ismerne. Én pedig lekövettem az arcvonásait és igyekeztem a lehető legszilárdabban állni a tekintetét.