Fény a sötétben

A sajnálat nem elég

- Harry, értsd meg! A te érdekedben tettem mindent! - kiáltottam kétségbeesetten a fiú után, aki idegesen járkált a minisztériumi irodában. Fájdalmai voltak és nekem is... Mind a ketten összetörtünk ezen a napon, de míg ő lelkileg, én testileg is. Ki voltam merülve, vér szivárgott belőlem és rémesen émelyegtem. De most, csak az volt a fontos, hogy választ kapjak a jövőmről. És annak ellenére, hogy mind utálnak engem, nem akarok elmenni. A Roxfort tanulója akarok maradni! Mert már annak a gondolatától is megszakad a szívem, hogy nem láthatom őket többé. 

Féltem és ideges voltam. A lábaim remegtek, ahogy egyikről a másikra helyeztem a súlyomat. Feszülten vártuk Caramelt, hogy meghozza a döntéseket mindannyiunk jövőjéről, de mind tudjuk, itt én bukhatom a legtöbbet. Egy évvel ezelőtt, ők csak a munkám részei voltak. Ma, a legfontosabb emberek az életemben...

- Végig hazudtál egy egész évet, Alana! - kiáltotta vissza a képembe, hirtelen felém fordulva, miközben gezeivel erőteljesen hadonászott. Draco idegesen topogott a lábával és mérgesen, gyűlölködve figyelte Harry alakját, míg a többiek lesütött szemmel hallgatták az eseményeket. 

- Azért, hogy megvédjelek! Hogy... - keltem saját magam védelmére, miközben a szemeim megteltek könnyel. A fiú most vesztette el a keresztapját. Az utolsó családtagját... Tudom, hogy ez a sok méreg nem nekem lett célozva, de annyi feszültség van most benne, valakin ki kell adnia. És ez a valaki, most én vagyok. 

- Hogy a bizalmamba férkőzz és kihasználj! Hogy az egész életemről beszámolj egy olyan embernek, aki semmibe vesz! Elárultál... - az utolsó szót olyan csendesen, olyan komolyan mondta... Szinte késként hasított belém. 

- Potter! - csattant fel Draco hirtelen. - Most ébredt fel egy ájulásból! - mutatott rám idegesen. - Nem fognád vissza magad egyszer az életben?! - 

- Te ebből maradj ki, Malfoy! - szólt bele a vitába Ron, csak hogy le tudja hurrogni a barátomat. 

- Téged is el fog hagyni... - mondta Harry, gúnyos mosollyal a száján. - Én nem tudom mi  fene van köztetek, mert mint kiderült semmit nem tudok erről a lányról... De el fog hagyni téged. Ebben a rohadt percben! - 

- Nem tudsz semmit! - kiabált Draco. - Ha csak egyszer végighallgatnád! De miért is tennéd! Szent Potter, aki nem képes megbocsátani... Mindenki áldozza fel az életét miatta, de hálát ne várjon... Ez a lány azért jött ide, hogy meghalljon érted, ha kell! - 

- Nem kérte rá senki! - kiáltotta Harry idegesen. A fiú hangjától mindenki összerezzent. 

- Harry, kérlek! Amikor apám kitagadott, aurornak álltam és jelentkeztem a védelmedre. Ha én nem teszem, más tette volna meg! Tudom, hogy hazudtam és elárultalak, de megkedveltelek titeket... Sajnálom! - könyörögtem szinte folytogatóan.

- A sajnálat ide már kevés. - felelte a fiú.

- Alana... - szólalt meg Ginny óvatosan, nehogy még jobban felbőszítse az embereket. - Hogy csináltad? A tüzet... - 

- Tűzboszorkány. - válaszolta helyettem Draco és unottan megforgatta a szemét. 

- Ne haragudj, Alana... De tűzboszorkányok évezredek óta nem élnek Angliában... - mondta Hermione elgondolkodva, egy pillanatra elnémítva mindenkit. 

- A családban én vagyok az első... - legyintettem. Nagyon nem volt kedvem most erről beszélni, sem pedig a további kérdésekhez, de a lány nem tágított.

- De, Lana... Angliában semmilyen... - kezdte és tudálékosan felállt a helyéről, de felemeltem az ujjam. 

- Mione, kérlek! Ne most! - 

Ekkor pedig kinyílt az ajtó és belépett rajta Caramel. Arca meggyötört volt, szinte halálosan fehér. Mintha húsz évet öregedett volna egyetlen perc alatt. Felsőbbrendűen megköszörülte torkát és lassan végigsétált előttünk. Hangosan recsegő padlóján végighúzta a székét, majd leült hatalmas asztala mögé. 

- Nos, úgy vélem tartozom egy bocsánatkéréssel, Mr. Potter. - sütötte le a szemét megalázkodva. 

- Na nem mondja! - csattant fel Ron mérgesen. 

- Fiatalember, nem magához beszélek. Kifejezetten hálás lennék, ha most kifáradnának. Miss Delarson és Mr Potter kivételével nem kell ide senki. - intett az ajtó felé, de a többiek nem mozdultak meg. 

Szilárd tekintetekkel, idegesen topogtak egy helyben és farkasszemet néztek a fáradt miniszterrel. Caramel pedig megadta magát. Lemondóan dőlt hátra a székében, mintha csak érezné, milyen közel van a veszte. A varázslóvilág nem fogja neki megbocsátani ezt a ballépését. Soha. 

- Mi lesz most? - kérdezte Luna váratlanul, gyenge hangon. 

- Dumbledore visszatér az iskola igazgatójának posztjához, maguk pedig továbbra is azon lesznek, hogy legjobb tudásuk szerint sajátítsák el a varázslatok ismeretét. - zárta le egyszerűen a témát, visszavéve hivatalos hangnemét. - Kivéve persze téged. - mutatott felém a férfi.

- Uram... - szólaltam meg erőtlenül. - Nem maradhatnék én is? Szeretnék tanulni és... És barátkozni. - nézte fel óvatosan a többiekre. 

- Miss. Delarson... Alana... Ezt jobb lenne négyszemközt... - jött zavarba teljesen és megtörölte fáradt szemeit. 

- Nem megyünk sehova. - makacsolta meg magát Draco és kezeit a kezeim közé csúsztatta. Kimondhatatlanul hálás voltam neki ebben a pillanatban, hogy mindezek ellenére is ekkora támaszt nyújt nekem... Erősen megszorítottam a kezét, egy gyenge mosoly kíséretében. 

- Alana, a helyzet az, hogy le fogok mondani. Feltehetőleg másik országban fogok élni és mivel nem én vagyok a gyámod, nem támogathatlak anyagilag. Szigorú szabályai vannak a varázslóvilágnak... - magyarázta. 

- De maga szabja a szabályokat! - csattant fel Hermione mérgesen. Meglepődtem a lány kitörésén, hiszen azt hittem ő is haragszik rám. De melegséggel árasztott el a tudat, hogy mellettem áll. 

- Alana elkötelezte magát egy szakmának. Az auror képzést pedig nem lehet csak úgy feladni! - a férfi kezdett ideges lenni, de tudtam miért. Egy csapat tizenéves fiatal talál rajta egyre több fogást és nem tud lépni ellenünk...

- És ha valaki kifizetné nekem névtelenül? - kérdeztem váratlanul, bár tudtam, hogy erre úgysem kerül sor. 

- A minisztérium megvizsgálja a pénz eredetét és döntést hoz. De amíg ez nem következik be, te az auror akadémia tagja maradsz. - zárta le a témát ennyivel a férfi, majd kitessékelt minket az irodájából. Döbbent csend telepedett ránk és bár legszívesebben mindannyian ezer felé rohantunk volna, senki nem mozdult. 

- Remélem egy nap megérted, miért csináltam mindezt. Remélem megérted, mennyire fontosak lettetek nekem és mennyire megszerettelek titeket.Sajnálom, Harry...- néztem fel a szemüveges fiúra, aki erősen kerülte a szemkontaktust.  

- Azt hittem ennél jobban már nem tudok undorodni tőled... De tévedtem, Potter. - fintorgott Draco és megfogta a kezemet. - Téged akart védeni és megmentette az életedet. Hálásnak kellene lenned, nem ilyen szánalmasnak... - mérgelődött. Még egyszer útóljára végignéztem a többieken, majd elmosolyodtam és Dracoval az oldalamon elindultam a kijárat felé. 

- Alana! - állított meg egy hang. - Azért írsz majd nekünk? - kérdezte Ron és sokatmondó pillantást vetett Hermionera. 

- Igen. - mosolyodtam el őszintén, majd hagytam, hogy elváljunk egymástól. 

- Szóval elmész... - mondta Draco remegő hangon, leengedve a falait. A fiú sokkal keményebbnek mutatta magát mások előtt, mint amilyen valójában volt és már a pillantásától is könnybe lábadt a szemem. 

- Sajnálom... - suttogtam. A fiú halványan elmosolyodott és hüvelykujjával finoman letörölt egy könnycseppet az arcomról. 

- Ne tedd. Élvezzünk ki minden pillanatot, amíg csak lehet. - mondta és elhopponáltunk az egyetlen helyre, ahol mind a ketten biztonságban voltunk. A Roxfortba...