Fény a sötétben

Rezzenéstelenül

Draco nézőpontja: 

- Megint elbuktál? - üvöltött a képembe mint egy őrült. De az volt... Az apám őrült és talán már akkor is az volt, amikor megszületett... És a tekintete... Tudom jól, mit jelent ez a tekintet. Kiskorom óta látom, amikor feldühítem valamivel. És kiskorom óta élek a sebekkel és zúzódásokkal, amiket ő okoz nekem.

- Nem tudtam, hogy odaadja a Weasley ivadéknak! Én tényleg igyekszem! - üvöltöttem vissza torkom szakadtából. Mikor tanulsz már a dolgokból, Draco? Pontosan tudod, hogy nem emelheted fel a hangodat, amikor vele beszélsz...

- Hogy mersz így beszélni velem? - szűkítette össze szemeit, amikből sugárzott a gyűlölet. És felemelte erős kezét... A mai este első pofonja...- Te elkényeztetett kis taknyos! Tényleg azt hiszed, hogy elég amit csinálsz? - fintorodott el és felemelte a lábát... 

Apám keze hatalmas csattanással találta el arcomat, kizökkentve egyensúlyomból. Gyűrűje élesen karcolta meg a bőrömet, a vágásból pedig lassan szivárogni kezdett a vér... De összeszorítottam a fogaimat és felnéztem rá. Újra, ahogy mindig, most is meghunyászkodva... De apám belém rúgott. A görnyedt testembe újra belehasított a fájdalom, a tüdőmből pedig minden levegő eltűnt...

- Én igyekszem! - mondtam a lehető legnyugodtabb hangon, miközben belül majd' felrobbantam.

- A Nagyúrnak ez nem elég! - üvöltött még mindig apám, teljesen kikelve magából. - Nekem sem elég! - újabb erős ütést éreztem az arcomon és ezúttal már meg kellett támaszkodnom a székének erős támláján. Draco! Szedd össze magad! Nem láthat kiborulni! Malfoy vagy! 

- Mindent teljesíteni fogok, amit kér tőlem... - suttogtam fintorogva. Szerettem volna elrohanni és beállni a hideg zuhany alá, de nem tehettem. Szerettem volna az égő, vérző arcomra szorítani a kezeimet, de nem tehettem. Szerettem volna elrohanni Alana védelmező karjaiba és hagyni, hogy addig ringasson amíg el nem alszom, de nem tehettem! Ha egyszer elkezdi, nem áll meg... 

- És a lány? - kérdezte felvont szemöldökkel és hátrébb lépett egy lépéssel. A lány...

- Mi van vele? - kérdeztem, pedig pontosan tudtam mire akar kilyukadni. Pontosan tudtam mi lesz, ha Alana nem akar halálfaló lenni, de nem fogom ezt tenni vele... 

- Ne játszd az eszed, Draco! - kiáltott fel váratlanul és sétapálcájával hatalmasat legyintett. Borzalmas, rettenetes fájdalom! Könyörgöm, hagyd abba! Kérlek, hagyd abba! Nem akarom, nem bírom! 

Magamban kiáltoztam segítség után, az anyukám után! De amikor kinyitottam a könnyes szemeimet, még mindig segítség nélkül álltam a szobában, apámmal szemben aki vigyorogva nézte vérző kezemet. A sétapálcája éles vége késként hatolt bele a kezembe, lezsibbasztva az egész karomat. 

A fájdalom leírhatatlan volt... És én még csak meg sem rezzenhettem! Könyörgöm, húzd ki! Csak húzd ki és hagyj elmenni! Elég volt! 

- Nem csókolgatnod kellene, hanem közénk állítani! - okított ki és rányomott a pálcájára. Hirtelen azt éreztem, hogy a világom elsötétül és az ajkaim nem bírtam tovább csukva maradni. Éles, fájdalmas sikoly hagyta el a számat és védekezően kaptam leszögezett kezem felé. 

- Sajnálom! - kiáltottam. - Sajnálom! Kérlek, hagyd abba! - könyörögtem neki elfelejtve, hogy apám nem ismer kegyelmet... 

- Elbuktál a könyvvel, elbuktál az itallal... Elbuktál a lánnyal és a szekrénnyel is... Nem ilyennek neveltelek. - fintorgott és egy erős rántással felszabadította kezemet, amiből megállíthatatlanul ömleni kezdett a mélyvörös vér. Megállíthatatlanul remegtem egész testemben és émelyítő érzés kerített hatalmába. 

- Gyűlöllek... - köpködtem felé a szót, mire elmosolyodott. 

- Nagyon helyes. - nevette el magát gúnyosan. - Ha még egyszer csalódást okozol, nem úszod meg ennyivel... - súgta a fülembe elégedetten, majd egyedül hagyott a szobában. Látnom kell őt... Alana... 

Alana nézőpontja: 

- Draco! - kiáltottam fel rémülten, amikor a fiú a szobámba hopponált. A fiú arca ijesztően fehér volt, szemei pedig mintha nem találtak volna fókuszt a szobában. Láttam, hogy remeg és láttam valamit lecsöpögni az oldala mentén... Összeráncoltam a szemöldököm és már nyitottam a számat, hogy megkérdezzem merre járt, de abban a pillanatban a fiú összeesett. - Draco, mi történt veled? - rohantam oda hozzá azonnal és térdre rogytam. Édes Merlin, a keze! 

- Sajnálom... - suttogta a fiú félig eszméletlenül. 

- Draco, semmi baj... - próbáltam csitítani, miközben rémülten körbenéztem mivel is állíthatnám el a vérzést. Mindenki lement vacsorázni... Ma van az utolsó napunk a szünet előtt és nincs itt senki, aki segíthetne! De valamit tennem kell! Túl sok a vér... Te jó ég, mennyi vér...

- Lana... - súgta halkan, szemei meg-megrebbenve. 

- Nehogy lecsukd a szemed! - kiáltottam rá rémülten. Alana, mély levegő! Nem olyan nagy a seb! - Beviszlek a mosdóba! - tájékoztattam a fiút idegesen. Nem tudtam uralkodni a hangomon. Igen, azzal biztattam magam, hogy nem olyan nagy a baj, nem nagy a seb... De egy konkrét lyuk tátongott a kezén! A mosdó nem elég... 

Hiába tiltott a hopponálás az iskolában... Hiába voltam még és is kezdő... Egyedül nem tudtam volna elvinni a gyengélkedőre. Így hát remegve értünk földet az egyre gyengébb fiúval. 

- Segítség! Madam Pomfrey! - kiáltoztam kétségbeesve. Az apró termetű nő éppen a mai újságot olvasta, amit rémesen lassan tett le. Biztos azt hitte valami apró semmiséggel érkeztünk. A nő pedig lassan nézett végig rajtunk. 

- Áhh, Mr. Malfoy, mi tö... - a szavai pedig azonnal elakadtak amikor meglátta a vért... - Az ágyra! Gyorsan! - kiáltotta. 

- Nem lesz semmi baj, Draco! Itt vagyok! - ültettem le az ágyra lassan, szorosan fogva a derekát egészen addig, amíg Madam Pomfrey meg nem érkezett, rengeteg gyógyszerrel és egy tállal.

- Tartsd erősen, Drágám. Ez nem lesz könnyű. - nézett rám szigorúan az asszony. És igaza volt. - Rendben, Draco. Most megnézem a kezedet, jó? - nézett rá a javasasszony, majd elhúzta Draco kezét és beleöntött egy kék folyadékot. 

A fiú szívet szaggatóan sikoltott fel, majd egyből az ölébe rántotta a tálat, hogy kiadja az ebédet. Édesem, a szívem törik össze, hogy így kell látnom őt...

- Kérem... - remegett Draco, miközben Madam Pomfrey újra rácsepegtetett valamit a fiú kezére...

- Hagyja abba, fáj neki! - szóltam a fiú érdekében, szinte önkívületi állapotban. 

- Mindjárt kész vagyunk, Draco... - mondta megnyugtatás képen a nő és sebesen elkezdte bekötözni Draco kezét. De a fiú ekkor elveszítette az eszméletét és lehunyt szemekkel nehezedett rám...

- Rendbe fog jönni? - fogtam a fiú ép kezét, miközben Madam Pomfrey betakargatta. 

- Természetesen. De értesítenie kellene az igazgatót. Pontosan hogy történt ez az egész? - ráncolta össze a szemöldökét a nő. 

- Azt én is szeretném tudni... - ráztam meg a fejem kimerülten.