Fény a sötétben

Döntés az igazságról

Tényleg akarom én ezt? Kell ez a bonyodalom, amit az életembe engednék ezzel? Vagy csak minden egyszerűbb lenne, ha Harry azt hinné van valakim? Már így is hazudok mindenkinek. Jó Madison tudja az igazságot, de a többiek mind azt hiszik, hogy egy szende amerikai diáklány vagyok aki amúgy tanulni jött ide. Egy évig maradok csak! Utána letűnök és többé soha senki nem fog innen látni. Akkor nem teljesen mindegy, hogy megbántom-e őket vagy sem? Mármint... Tényleg, soha többé nem fognak látni. Ha Harry nem forral semmit a minisztérium ellen, akkor én visszamegyek a kiképző terembe és ott is maradok amíg le nem teszem az aurori vizsgámat. Ami tényleg nincs már messze... És nekem arra van szükségem... Eddig is jól megvoltam egyedül és ezután is tökéletesen jól megleszek! 

De mi van ha újabb titkokat deríthetek fel azzal, hogy közelebb engedem magamhoz Draco Lucius Malfoyt? Mi van, ha neki is van egy hasonlóan nagy titka, ami miatt állandóan a nyomomban van? De ha Draco a barátom lesz, vagyis, a kamu barátom... Akkor Harry nem fog olyan közel engedni magához, mint amennyire szükséges lenne. Márpedig én céllal jöttem ide és az a cél nem az, hogy mindenféle szerelmi háromszögekbe bonyolódjak!

És ezek után nem meglepő, hogy egy szemhunyásnyit sem aludtam. A sötétben feküdve némán meredtem a plafonra és miközben a szobát megtöltötte a lányok halk szuszogása, az én fejemben hatalmas vihar tombolt. 

A reggeli égbolt szürkén nézett vissza rám jelezve, hogy hatalmas viharra számíthatunk a mai nap folyamán. A szél hidegen fújt, pirosra csípve arcunkat, miközben a mardekás és a griffendél háza közösen sétált át a kettes számú üvegházba, gyógynövénytanra. Igyekeztem a lehető legészrevehetetlenebb maradni és a leghátsó sorban kullogtam a hatalmas szélviharban. A hajam szoros lófarokba fogva repkedett a szélben, én pedig a könnyeimet törölgettem, amik megállíthatatlanul ömlöttek a hideg fuvallatoktól. 

- Nem menekülhetsz előlem örökre. - zárkózott mellém Draco. Hatalmas fekete kabátja szorosan fogta közre a fiút, akinek haja éppen úgy repkedett a szélben, mint az enyém. Felfoghatatlan időjárás tombolt. 

- De próbálkozhatok, nem? - kérdeztem vissza és csak remélni tudtam, hogy túl tudom kiabálni a hatalmas szelet. 

- Miért ellenzed ezt ennyire? Zavar, hogy mit fognak gondolni a többiek? - kérdezte a fiú, hangjában pedig őszinte megbántódást fedeztem fel. Talán ő is igazi érzelmekre vágyik? 

- Nem az zavar, Draco... - mondtam és megállítottam őt, hogy a többiek hallótávolságán kívül tudjunk beszélgetni. Az jeges eső szépen lassan szemerkélni kezdett körülöttünk, benedvesítve ezzel hajunkat. - Arról van szó, hogy... - kezdtem, de nem igazán tudjam mit mondjak. Eddig még sosem beszéltem erről a dologról, sőt még magamban is annyira elnyomtam az emléket, hogy eddig a pillanatig nem is értettem miért ellenzem ezt ennyire. Amerikában a fiúk kihasználnak... Fogadásból járnak veled és miután lefeküdtetek, otthagynak és nevetség tárgyává tesznek... Egy lánynak nem könnyű feldolgoznia az ilyet!

- Hogy? Mond már! - türelmetlenkedett fagyoskodva a fiú, amitől teljesen elment a kedvem a meséléstől. 

- Nem tudom. - zártam le ennyivel, de éreztem, hogy a megalázottság emlékei könnyeket szöktetnek a szemembe. Utáltam erre gondolni, hogy mennyire naiv és figyelmetlen voltam. De már más vagyok és nekem teljesen megfelel az az állapot amelyikben nem bízom senkiben, csak magamban! 

- Alana... Elmondhatod. Bízhatsz bennem. - érintette meg hideg ujjaimat hirtelen. Hangja szokatlanul kedvesre váltott és valamiért, fogalmam sincs hogy miért, de elhittem neki amit mond. A szavak valahogy mégsem jöttek a számra. - KI bántott téged? - kerekedett el a fiú szeme elszörnyedve és aggodalmasan nézett végig rajtam. Kedves volt. Túl kedves. Pont olyan mint Dominic évekkel ezelőtt... 

- Draco, én... - a szavaim akadoztak és ennek tetejébe, hatalmasat ugrottam amikor meghallottam a vihar első mennydörgését. A hidegtől és a kétségbeeséstől remegve néztem a fiúra, de már nem tudtunk tovább beszélgetni. 

- Delarson, Malfoy! Azonnal menjetek vissza az iskolába! A többiek követnek titeket! - kiáltott Bimba professzor és fontoskodva visszament a növényei közé. 

- MI történt? - kérdeztem a mellettem elhaladó hármastól. 

- Kérdezd a barátod. - vágta vissza Ron mérgelődve, mire megragadtam Harry kezét. Draco ebben a pillanatban úgy döntött, visszamegy nélkülem az iskolába, Harry pedig idegesen nézett rám. 

- Nem a barátom. Nem tudom, miért mondta ezt neked tegnap, de nem vagyunk együtt! - győzködtem a fiút. 

- Miért kellene ezt elhinnem?- tette fel a remek kérdést. 

- Mert bízhatsz bennem. Tudod jól, hogy nem hazudnék neked! - hazudtam a képébe szemrebbenés nélkül. Ez a dolog most azonban sokkal nehezebben ment mint eddig. Valami nem volt rendben az érzéseimmel, de már nem akartam őket ennyire kihasználni. 

- Akkor gyere el velem a hétvégén. - mondta Harry nyugodtan, majd karba tett kézzel várta a válaszomat. 

- Rendben! - vágtam rá gondolkodás nélkül, de amint a szavak elhagyták a számat, azonnal meg is bántam. Madison meg fog ölni. Rémesen mérges lesz rám. És Draco... Bele se merek gondolni. 

A fiú azonban semmi ellenszenvet nem tanúsított felém. Miután Bimba professzor a veszélyes időjárás és a nyugtalan növények miatt visszaküldött minket, azonnal a szobámba szaladtam, hogy száraz ruhára váltsam a csöpögő, átfagyott gönceimet. Az ágyamon azonban várt egy cetli:"Tudom, hogy óráink vannak ma, de ha szeretnél beszélgetni, a csillagvizsgálóban várlak. Egész nap..." Megbabonázva figyeltem a papírt és teljesen biztos voltam benne, hogy a szőke fiú írta nekem, akinek annyi felfedezhetetlen titka van, mint nekem...

És az átöltözés után, gondolkodás nélkül szaladtam fel a csillagvizsgáló recsegős lépcsőin. Muszáj volt valakinek elmondanom az igazságot. Legalább részben, ha a teljeset nem is mondhatom. És én úgy döntöttem, hogy Draco Malfoy lesz erre a legalkalmasabb ember...