Fény a sötétben

Barátok

A hátam nekifeszült a szoba hideg falának, miközben Draco ujjai belegabalyodtak a hajamba. A fiú hangosan beszívta a levegőt és újabb bejutást kért a számba. Résnyire nyitva a számat, Draco ajkai közé nyögtem, amikor a fiú nyelve finoman végigsimított a fogaimon. Végigvezettem a kezeimet Draco mellkasán, megtalálva az utat kidolgozott hasához. A ruhájának anyaga lágyan simult a bőréhez, kirajzolva izmait. 

Beleolvadtam a fiú karjaiba, amik erősen tartották remegő testemet. Az érzékeim szinte felrobbantak, a szívem hevesen kalapált, miközben nyelveink egymásba olvadva mozogtak ritmusosan. Draco kezei vándorolni kezdtek a testemen, egy pillanatra megállva, amikor a vékony felsőm aljához értek. A fiú lassan becsúsztatta meleg kezeit a ruhám alá és finoman simogatni kezdte a hátamat, sejtelmesen elidőzve a melltartóm pántjánál. Az érintése összerántotta az alhasamat... Vagyis... Egy kicsit lejjebb. A közöttünk lévő vágy egyre csak fokozódott és úgy éreztem, hogy a lábaim között egyre nő a forróság. 

A fiú közelebb nyomta hozzám a testét, éreztetve ezzel a nadrágjában dudorodó erekcióját, miközben puha, meleg ajkai elszakadtak a számtól és finoman csókolgatni kezdte az állam vonalát, ingerlő lassúsággal haladva a nyakam felé. Kirázott a hideg a nyelvének nedves érintésétől, ahogy lassan végighúzta azt a vékony bőrömön. Teljesen átadtam magam az élvezeteknek és ha a fiú erős kezei nem tekeredtek volna körém, biztos, hogy nem tudom megtartani magam a remegő lábaimmal. 

De ez nem helyes! Az év végén el kell tűnnöm innen, akár hogy is szeretném ezt megváltoztatni. Caramel nem fog fizetni nekem még egy tanévet, én pedig képtelen vagyok pénzt keresni. És amint a többiek rájönnek ittlétem valódi okára, soha többé nem fognak velem szóba állni. Draco pedig nem ezt érdemli...

- Várj. - suttogtam a szájába és nehezen, de kissé távolabb toltam magamtól. Draco türelmetlenül nyögött bele a számba, mielőtt hátrébb húzódott és értetlenül pislogott rám vissza. 

- Mi a baj? - kérdezte félénken. 

- Nem tehetjük ezt. - suttogtam. A fiú összehúzta szemeit és összeráncolt szemöldökkel nézett vissza rám. - Draco... -

- Miért? - kérdezte elhaló hangon. Nem akarok több hazugságot kitalálni... Rémesen bánt, ahogy most a fiú visszanéz rám. Szinte látni lehet a csalódottságot a szemeiben...

- Nekem... - nagyot sóhajtottam és a padlóra szegeztem a tekintetem. - Az év végén el kell mennem innen. - mondtam ki nehezen a szavakat, rettegve attól, hogy rákérdez a miértre. 

- Mikor jössz vissza? - kérdezte, de az arcán nem döbbenet, hanem vágyakozás jelent meg.

- Soha. - ejtettem ki a számon a súlyos szót. - Soha nem jöhetek vissza... - feleltem a fiúnak. Draco néma csendben vizsgálta az arcomat, próbálta kiolvasni a válaszokat, de nem tett semmit. Én ugyanúgy az ő arcát szemléltem, miközben a szívembe éles fájdalom hatolt. Pár perccel ezelőtt, még úgy éreztem mellette a helyem. Biztonságban éreztem magam, mintha lenne egy otthonom. De most, újra az a gyökerek nélküli elveszett lány voltam, mint eddig. Már nem akartam csak a feladatomra koncentrálni és féltem, hogy fájdalmat fogok okozni az itteni embereknek... De nem tehetek mást. Amint vége az évnek, el kell vágnom a kötődéseket. 

Draco pedig meg sem bírt szólalni. Néma csendben végigfuttatta rajtam a tekintetét, majd elvonta tőlem a pillantásait és szó nélkül kisétált az ajtón. Egyedül maradtam a megbánással és a reménytelenséggel. És ekkor égni kezdett a zsebemben lévő érme, jelezve, hogy ma este edzés lesz...

---

Sötét volt a folyosókon. Egy árva gyertya sem világított, egy festmény sem horkolt hangosan az éjszakában. Mintha minden egy szempillantás alatt eltűnt volna, csak a cipőm kopogása és a légzésem keltettek zajt, a néma épületben. Elvesztem a gondolataimban. Elvesztem a bánatban, a félelemben, a megbánásban. Fogalmam sem volt, hogyan kellene tovább csinálnom az évet, miközben minden tönkrement körülöttem... 

- Nocsak, nocsak... - szólalt meg egy hang a sötétben. - Merre az irány, Delarson? - lépett elém hirtelen Pansy Parkinson, mellkasán egy csillogó, fényes kitűzővel. Umbridge kis vérebe... 

- Semmi közöd hozzá. - mondtam és tovább indultam anélkül, hogy ránéztem volna, de a lány nem tágított. 

- A főinspektor asszony nem örülne, ha tudná milyen későn jött meg a kedved egy kis sétához. - húzta vékony ajkait gúnyos mosolyra. A lány haja csapzottan omlott az arcába, szemfestéke enyhén szétfolyva az arcán. 

- Aha. Nagyon érdekes vagy Pansy, nem érek rá. - motyogtam, de hirtelen megtorpantam, amikor a lány nagy hévvel bevágta magát elém, elállva az utamat. 

- Miért? Sietsz valahova? - kérdezte a lány gyanakvóan és megragadta a kezem. 

- Engedj el. - sziszegtem a fogaim között idegesen. 

- Umbridge biztos hatalmas jutalmat ad nekem, ha elkapok valakit Potter kis bandájából. - vigyorgott fölényesen a lány. 

- Vagy megbüntet, amikor kiderül, hogy nem vagyok benne semmi "kis bandába". - fintorogtam felé és kirántottam a csuklómat a lány gyenge szorításából. 

- Pansy! - szólt idegesen egy hang. - Hagyd menni! - utasította a lányt Draco. 

- De, Draco! - vinnyogta élesen a lány. - Rosszban sántikál! - 

- Mondom, hagyd elmenni! - lépett közelebb Draco. Szemei villámokat szórtak a nyúzott lány felé, akinek a viselkedése egy pillanat alatt megváltozott. Fülét-farkát behúzva lépett el mellőlem és sietve elindult a folyosó másik vége felé. 

- Köszönöm. - fordultam Draco felé hálásan, aki csak vállat vonva biccentett. 

- Erre valók a barátok, nem? - kérdezte óvatosan. 

- Barátok? - kérdeztem vissza, mintha csak rosszul hallottam volna az előző mondatát. 

- Barátok. - mosolyodott el halványan a fiú. - Persze ha te is akarod. - tette hozzá gyorsan és idegesen lesütötte a szemét. 

- Igen. Szeretném, ha barátok lennénk. - mosolyodtam el én is. Végül is, ez sokkal több mint a semmi. Szeretem, ha a közelemben van, vagy beszélgetünk. És bár nem lehet több közöttünk, legalább egyenlőre nem lépünk ki egymás életéből. Draco fellélegezve lépett felém és... Felém nyújtotta a kezét. Értetlenül néztem rá, majd rájöttem, hogy valószínűleg nem túl jó ebben a barátság dologban, szóval halkan kinevettem, majd félre toltam a kezét. 

- Nem olyan nehéz. - nevettem rá, és szorosan a karjaim közé zártam. A fiú egy pár másodpercig szoborként állt az ölelésemben, majd megnyugodva szorította körém a karjait. 

Kissé megnyugodva, mosollyal az arcomon léptem be a szükség szobájába, ahol a többiek már kis körben állva figyeltek Harryre. 

- Ez lesz a szünet előtti utolsó találkozásunk, szóval mindenki adja bele a maximumot. - lelkesítette a többieket a fiú. Lassan odalépkedtem hozzá, intve egyet a mögötte álló Ron és Hermione felé. 

- Szia. - köszöntem a szemüveges fiúnak. 

- Szia.- köszönt vissza semleges hangon. 

- Harry, figyelj... - fordultam felé reménykedve.

- Nem kell... - állított meg a zöldszemű fiú. - Nem haragszom. Jobb lett volna ha előbb megtudom, de nem haragszom. Nagyon jó barát vagy és nem örülnék neki, ha nem tudhatnálak a közelemben... - simított végig a tarkóján a fiú. 

- Akkor minden rendben közöttünk? - kérdeztem hitetlenül. 

- Minden rendben. De nincs több titok! - emelte fel az ujját figyelmeztetően. Önkénytelenül elkaptam a tekintetem és hatalmas bűntudattal szorítottam össze ajkaimat. 

- Nincs több titok. - feleltem nyugodt hangon.