Fény a sötétben

Ez igaz?

A szoba sötéten fogadott. Az ajtó halkan megnyikordult, amikor belöktem a kezemmel, de egyenlőre nem mertem bemenni. A jobb kezemmel szorosan markoltam a pálcám kidolgozott markolatát és körbenéztem a Hold által megvilágított helyiségben. De a szoba üres volt. Nem állt bent senki, nem rejtőzött el senki. Az ajtó mégis nyitva állt, amikor benéztem... 

Vissza kellett volna fordulnom. Becsukni magam előtt az ajtót és visszamenni a nappaliban alvó családhoz! Ez az ő házuk és én ebbe a szobába nem jöhetek be. Senki nem jöhet be ebbe a szobába! De pont ezért volt ennyire érdekes. Pont ezért nem tudtam visszalépni és megállítani magamat. Az ajtó újabb halk nyikorgással mozdult meg, de nem előttem, hanem mögöttem. Amikor beléptem a szobába, óvatosan behajtottam és fülemben dobogó szívvel fordultam körbe. 

- Lumos. - suttogtam a pálcámnak, ami azonnal kék fénnyel kezdett világítani a sötét szobában, megöltve azt fénnyel és árnyékokkal. A szoba két oldalán hosszú könyves szekrények húzódtak a fal mentén, tele régi, poros könyvekkel és történetekkel. Ott volt a három fivér története, a Roxfort évszázados alapítása, a londoni varázslók és boszorkányok szenvedései. Salem-i boszorkányok elnyűtt képei a festményeken, kígyók és koponyák apró szobrai díszként a polcokon és a szoba közepén álló íróasztalon. 

Látszólag semmi érdekes. 

De számomra feltűnően üres volt az íróasztal. Egy komoly minisztériumi dolgozó és halálfaló otthoni irodája és nincs az asztalon semmi? Egy árva penna se? Tinta? Pergamen vagy könyv? Gyertya? SEMMI! 

Remegő léptekkel, lábujjhegyen indultam az asztal felé és jobban szemügyre vettem a sötét mahagóniból készült bútort. Nincs fiókja. Se polc, se szekrény... Ez az egész egyre furcsább és furcsább lesz, de ez az egyetlen esélyem, hogy rájöjjek valamire, ami talán végig az orrom előtt volt és mégsem tudtam róla. 

És a vérem ebben a pillanatban mintha elkezdett volna felforrani. Az ujjaim között apró lángok táncoltak és a szemeimben erősen égett a tűz, ahogy kezdtem rájönni a dolgokra. Ha látsz egy tárgyat, amiben első ránézésre semmi érdekes nincs, mégis érzed és tudod, hogy gyanús, az nem egy egyszerű tárgy. El van varázsolva.

-Demonstrate- suttogtam az asztalra mutatva. A pálcámból fehér füst kezdett gomolyogni, és egy pillanat alatt körbevette az asztalt. Mintha csak egy kéz lenne, ami hirtelen előhúz mindent a sötétségből... Az asztal megtelt iratokkal, kifolyt tintával, használt pennákkal. Lucius félig elszívott szivarjai egy tartóban hevertek az asztal szélén, amin hosszú karcolások mutatták a bútor régi korát. 

- Nem hiszem el... - suttogtam magamnak a sötétben és a pálcámat a pennatartóba szúrtam, hogy fényesen bevilágítson mindent. Szerződések a minisztériumnak. Levelek az Azkabanba. Fenyegetések különböző embereknek. 

Lassan leültem Lucius hatalmas bőr karosszékébe és remegő kezekkel olvasni kezdtem mindent, ami csak a kezem ügyébe került. A férfi el akarja tüntetni Dumbledoret az igazgatói posztból, le akarja váltatni Caramelt, ki akarja szabadítani a bebörtönzött halálfalókat. Puccsot terveznek az egész varázslóvilág ellen és a Minisztérium erről semmit nem tud. Semmit nem tudnak arról, hogy a férfi minden nap minden percében ellenük szövetkezik korunk leggonoszabb mágusával. Valószínűleg most is ilyen ügyekben van távol, Caramel mégis rábízza a minisztérium szinte legfontosabb ügyeit. De miért? Miért teszik mindezt, ha pontosan tudják, hogy Lucius szinte isteníti Voldemortot. 

Felemeltem az egyik lábam, hogy keresztbe tegyem a másikon, de ekkor a térdem beleütközött valamibe az asztal alatt. Gyorsan letettem a papírokat a kezemből és lenyúltam az asztal alá. Az ujjaimmal próbáltam kitapogatni, hogy mégis mi lehet az. 

- Eldobom az agyam! - hitetlenkedtem, amikor kitapintottam egy gombot. Egy titkos gomb, egy titkos fiókhoz, ami azonnal megjelent, amint megnyomtam a hideg fém gombot. De a fiók zárva volt. Egy ezüst kulcslyuk jelezte, hogy csupán egy dologgal lehetne kinyitni, ez pedig nem állt a tulajdonomban. De nem estem kétségbe. 

Összeszorítottam a számat és lehunytam a szemem. Magam előtt láttam a kulcslyuk bemenetét. A zárat, ami erősen a helyén tartja az említett rejteket. Majd a zár lassan elkezdett felforrósodni. A zár pirosan izzani kezdett és a mérete egyszerre csökkenni kezdett, ahogy a növekvő hőtől megolvadt. 

Katt.

Kinyitottam a szemeimet és láttam, hogy a fiók kissé kilökődve szemez velem, tele titkokkal. Hirtelen elöntött a büszkeség és arra gondoltam, bárcsak elmesélhetném Draconak, hogy sikerült irányítanom az erőmet! Sikerült rájönnöm a pozitív oldalára is és tudom irányítani! De az érzés szinte azonnal elszállt, ahogy belenéztem a fiókba. 

Egy bekeretezett kép állt a kupac tetején. A fekete keret, szinte vadi új, erősen fogta a benne lévő képet, amin hat ember állt összesen. Többségüket nem ismertem fel, egyedül Lucius fehér haja és szigorú tekintete szúrt szemet azonnal. Már majdnem le is tettem a képet az asztalra, amikor... 

- Apa? - kérdeztem vissza a képtől. A férfi szemei világoskékek, sötétbarna haja göndören omlott a homlokába. Arcán ott volt a jellegzetes heg, amivel eltemettük. Eltemettem! De ez lehetetlen... Egyszerűen lehetetlen, hiszen a saját szemeimmel láttam, ahogy az öltönybe öltöztetett holttestét a koporsóba emelik. Charles Delarson meghalt Lucius Malfoy miatt... De most mégis ott volt mellette. Gyors mozdulatokkal kikaptam a képet a keretből és a hátulján keresni kezdtem a dátumot. A varázsképeken mindig ott a dátum, amikor elkészülnek. És ezen is ott volt, az egy hónappal ezelőtti dátum. 

Apám életben van...

De nem ez volt az első meglepetés, ami a dolgozószobában ért. A fénykép alatt ugyanis ott volt egy mappa, rajta a nevemmel. Az én nevemmel! Összeráncolt szemöldökkel nyitottam ki a mappát, csak azért, hogy minden, ami az elmúlt hónapokban kialakult, összeomoljon. Minden, ami Draco és köztem felépült. 

" Lucius!

A fiad tájékoztatott róla, hogy a lányommal kapcsolatban remekül állnak a dolgok. A feladat igazán jól alakul, de nem vagyok benne biztos, hogy képes lesz a mi oldalunkra állítani őt. Alana rémesen makacs és nem bízik senkiben... Nagyobb lépésekre lesz szükség!

C. Delarson!"

"Apám!

Igazad volt! A lány valódi tűzboszorkány és hatalmas ereje van. Félelmetes ereje... Azt hiszem kezd a bizalmába fogadni, már egyre több mindent elmesél. De Potter valamilyen módon részt vesz az életében és nem engedi, hogy Alana a közelemben legyen. Nem tudok rájönni mit titkol a lány... Holnap elhívom a bálba, hátha így többet elárul. 

Remélem elégedett vagy velem... 

D.M."

Forog az egész világ körülöttem. Érzem, ahogy a szemeimbe könnyek szöknek, de egyszerűen nem tudnak kicsordulni. Nem lehet igaz... Az egész csak egy hazugság volt? Az egész arról szólt, hogy halálfaló legyek? Valamiféle fegyver? Draco pedig csak a csali ehhez az egészhez? Semmi, de semmi nem volt igaz abból ami történt... Semmi... 

- Hogy jutottál be ide? - állt meg az ajtóban a szőke fiú, megtörölve álmos szemeit. Arcára azonban egyből kiült a döbbenet és a félelem, amikor felnéztem rá. Belenéztem égszínkék szemeibe és a szívem összeszorult a fájdalomtól. Egy vastag könnycsepp hullott ki a szememből és lassan felálltam az asztaltól. 

- Ez igaz? - szegeztem neki a kérdést összetörten.