Fény a sötétben

Jobb lesz így

- Szóval Spanyolországból származik, pont mint te. - nézett maga elé Fred, kezében egy pohár meleg tejet szorongatva. 

- Igen. De ez még nem jelent semmit, csak... - magyaráztam és feltornáztam magam a bárszékre, majd karikás szemeimmel a pulton lévő teámra összpontosítottam. Az éjszaka közepén jártunk már, sőt lassan világosodott az ég, de mi ébren ültünk a konyhában. Egyikünk sem tudott aludni... 

- De valami a fejedben nem hagy nyugodni, igaz? - kérdezte megértő mosollyal az arcán. 

- Veled is volt már ilyen? - kérdeztem reménykedve. 

- Állandóan, Alana. - hajtotta le a fejét. - Lehet, hogy ez nagyon fura lesz, de... Mostanában azt érzem mindent egyszerre meg kell csinálnom. Mindent amit elkezdtem be kell fejeznem és... Rossz előérzetem van. - mondta halkan, én pedig összeráncoltam a szemöldököm. 

- De mégis mi történhetne veled? - kérdeztem vissza rekedt hangon. 

- Te is tudod, hogy háború közeleg... - nézett bele a szemeimbe komolyan. Ez volt az első alkalom, hogy valaki ezt hangosan kimondta és rémesen hangzott. Elrettentően. Ijesztően... 

- Freddie... - tettem rá a kezem az ő kezére. - Akár mit is érzel, akármi is lesz... Én ott leszek, hogy segítsek és megvédjelek. Ugyan úgy, ahogy ti védtetek engem az első naptól kedve, hogy a Roxfortba érkeztem. - mosolyogtam rá kedvesen. 

- Mindannyian tudtuk, hogy sokra fogod még vinni. - kuncogott halkan. - Remélem Malfoy képes azzá az emberré válni, akire szükséged van... - 

- Hogy érted ezt? - Fred pedig áthatóan nézett rám. Barna tekintete mindig olyan komolytalan szokott lenni, de most... Olyan volt, mintha minden tudna. Mindenről mindent tudna. 

- Én nem foglalok állást abban, hogy mi ő és miért az ami. De az apja halálfaló... És ha eljön a háború, azt akarja majd, hogy a fia mellette álljon. Alana, ezt te is tudod. Neki választania kell majd, neked nem... Egyikünkre sem vár olyan nehéz és veszélyes döntés mint rá. - mondta a fiú, nekem pedig könnyek szöktek a szemembe. 

- És mellette is ott fogsz majd állni? Mint mellettem? - kérdeztem, mire a fiú nagyot sóhajtott. 

- Tudod, úgy érzem három nap alatt jobban megismertem, mint öt év alatt összesen... És fáj bevallanom, de kedvelem a mostani Malfoyt. Egészen kedves. - vonta meg a vállát, szája sarkában pedig egy erőtlen mosoly bujkált. 

- Jó ember, Fred. Megérdemli a szeretetet. - szorítottam össze a számat. 

- Akkor mellette fogok állni, amikor kelleni fogok. - mondta komolyan és felállt a pulttól. - Próbálj meg aludni, Lana. Reggel várost nézünk. - emlékeztetett álmos szemekkel. 

- Jó éjt, Freddie. - mosolyogtam rá hálásan, majd felsétáltam az emeletre és nagyot ásítva feküdtem be az ágyba. 

- Köszönöm. - szólalt meg hirtelen Draco. 

- Mit? - kérdeztem vissza, de aztán rájöttem. - Lejöttél utánam, igaz? - mosolyogtam bele a sötétbe. 

- Soha senki nem állt még ki értem, vagy védett meg... De te elérted, hogy az emberek megismerjenek... - 

---

Az elmúlt napok szinte tökéletesen teltek. Bejártuk a fél országot, megkóstoltuk a helyi ételeket és olyan barnára égtünk, hogy a pólót is fájt felvenni. De imádtuk minden percét és közelebb kerültünk egymáshoz, mint valaha voltunk...

De amikor visszatértünk a Roxfortba, a légkör megváltozott. Katie Bellt ugyanis visszaengedték a szülei...

- Remélem örültél a karácsonyi ajándékomnak! - huppant le mellém Theo kipihenten.