Fény a sötétben

Téli vendégség

Mihez kezdjen egy lány a téli szünetben, akinek nincsen családja és a barátnője akinél lakik, elutazik a szüleivel? Madison persze biztosított róla, hogy a házukban lesz elég étel és ital számomra, de most, hogy nem volt túl felhőtlen a kapcsolatunk, nem szívesen maradtam volna a házukban. Igazából... Kicsit fájt, hogy nem mehettem velük a téli utazásra, hiszen Maddie anyukája már a saját lányaként kezel, de megértem a döntésüket. Nem tudták volna nekem is kifizetni a költségeket... 

Ron áthívott magukhoz a Weasley család kuckójába, de nem akartam az egész szünetet a nyakukon lógva tölteni. Nem várhatom el, hogy viszonzás nélkül gondoskodjanak rólam! 

- Min gondolkozol? - kérdezte Draco, amikor leszálltunk a vonatról a Londoni pályaudvaron. A diákok könnyes búcsút vettek barátaiktól és mosolyogva léptek oda az őket váró szülők elé, miközben én a cipőm orrát vizsgálva merengtem az életemen. 

- Nem tudom hol töltsem a téli szünetet. - mondtam és nagy vonalakban elkezdtem felvázolni a problémámat. Draco megfogta a karomat és maga felé fordított, miután ecseteltem minden egyen nézőpontot és eshetőséget.

- Maradj nálunk. - vetette fel az ötletet. - Apám egész szünetben távol lesz a... Szóval munka miatt. - mondta a fiú, miközben arcát halványan elöntötte a pír. - Csak én leszek otthon és anyám. Amúgy is szeretne már találkozni veled.- húzta el a száját a fiú kissé zavarba jőve.

- Te meséltél rólam anyukádnak? - kérdeztem és igyekeztem visszafojtani egy hatalmas mosolyt, ami nagyon szeretett volna szétterülni az arcomon. Draco feje ebben a pillanatban rózsaszínről mélyvörösbe váltott és feltűnően kerülni kezdte a pillantásomat. 

- Lehet, hogy említettelek neki.- vonta meg a vállát a fiú. 

- Aha, értem. Akkor miért vörösödtél így el?- kérdeztem és vigyorogva megnyaltam a számat. Rémesen aranyos, amikor zavarba jön. 

- Nem szoktam elvörösödni! - húzta ki magát pökhendin és összeráncolt szemöldökkel nézett vissza rám. 

- Bizonyosan, Mr. Malfoy. - hagytam rá a dolgot legyintve, majd mosolyogva hagytam, hogy ránk telepedjen a csend. 

- Akkor? - kérdezte a fiú türelmetlenül. - Jössz? - 

- Nem tudom. - biggyesztettem le az ajkaimat. - Nem szeretnék a terhetekre lenni. - húztam kicsit össze magam lányos zavaromban. Draco megforgatta a szemét, majd türelmetlenül megragadta a csuklómat és húzni kezdett egy asszony felé, aki mosolyogva integetett. Draco anyukája... 

- Anyám, ő itt Alana. Alana, ő az anyukám. Nálunk maradhat a szünetben? - hadarta Draco esélyt sem adva édesanyjának, hogy reagáljon. A nő azonban hatalmas mosollyal fordult felém és kitárta a karjait. 

- Természetesen. Narcissa Malfoy vagyok, Drágám. - nyújtotta a kezét felém a kifinomult asszony. Haját laza kontyban fogta össze a tarkójánál, száját tökéletes vörös rúzs díszítette. Látszott rajta, hogy milyen módos, igényes nő és hatalmas szeretet van benne a fia felé. Nem is értem, hogy tud egy olyan emberrel élni, mint Lucius Malfoy.

- Üdvözlöm, Mrs. Malfoy. - nyújtottam felé a kezem én is. - Alana Delarson. És köszönöm a meghívást, de igazán nem szeretnék a terhükre lenni.  - mosolyogtam rá kínosan.

- Szólíts csak Narcissának. - legyintett a nő. - Nyugodtan jöhetsz, Alana. A fiam rengeteget mesélt már rólad! Öröm számomra, hogy végre megismerhetlek! - lelkesedett Narcissa, miközben sanda pillantásokat vetettem Draco felé. Szóval lehet, hogy megemlített? 

Így történt hát, hogy a téli szünet két hetére, beköltöztem a Malfoy család hatalmas kúriájába. Narcissa volt olyan kedves és elhopponált velünk Madison házához, hogy össze tudjak csomagolni, majd átutaztunk a házukhoz, amit tátott szájjal szemléltem. A hatalmas házhoz egy fehér kövekkel szórt bekötőút tartozott, körülvéve egy csodaszép, hosszan elnyúló kerttel. A hófedte tájon még így is ki lehetett venni a formára metszett bokrokat és a hatalmas, aprólékosan kidolgozott szobrokat és szökőkutakat. Maga a ház antik darabként ékesítette az udvart, hatalmas fekete kapuja nehezen tárult ki előttünk. A család házi manói sebesen dolgoztak a csomagjaink elvételével, miközben körbefordultam a hatalmas előcsarnokban. 

- Tetszik? - mosolygott rám Draco, aki csodálattal teli szemmel figyelte az ámulatomat. 

- Gyönyörű. - mosolyodtam el én is. A sötét falakat fényesen világította meg a mennyezetről lógó hatalmas kristály csillár, míg a hatalmas fekete kandalló melegséggel töltötte fel a helyiséget. A ház egyszerűen és tisztán nézett vissza rám, tökéletesen tükrözve a benne lakó emberek stílusát. Elsőre talán komornak és zárkózottnak tűnhet, de ha jobban megfigyeled, észreveszed a benne rejlő szépségeket. 

- Draco, kérlek segíts felvinni Alana csomagjait az emeletre. - kérte kedvesen fiát Narcissa, majd felém fordult. - A szobájával szembeni lesz a tiéd, Drágám. - mosolygott kedvesen, majd eltűnt a hatalmas házban.

- Hagyd csak, felviszem én. - kaptam a csomagjaim után, mikor láttam, hogy Draco a kezébe emeli őket. 

- Tudom, hogy erős vagy, meg minden... De hagyd csak rám. - nézett rám a fiú és elindult az emeleti  szoba felé, én pedig szorosan a nyomában lépkedve csodáltam tovább az otthonukat. - Ez lenne az. - lökte be az ajtót a fiú.

- Te jó ég! - döbbentem le amikor megláttam a bézs falakat és a baldachinos francia ágyat. A szoba olyan volt, akár egy királyi lakosztály és színeiben kakukktojásként állt a házban. 

- Apám utálja ezt a szobát. - nevetett kínosan a fiú. - Szerinte túl világos és boldog. - forgatta meg a szemét a fiú. 

- Apád nem túl kedves ember. - szaladt ki a számon hirtelen, de azonnal megbántam. - Ne haragudj! Nem úgy értettem! - szabadkoztam gyorsan és magamban elátkoztam a nagy számat. 

- Semmi baj. - nevetett fel Draco meglepő módon. - Teljesen igazad van. - mondta a fiú, mire én is megkönnyebbülten mosolyodtam el. Teljesen más volt őt az otthonában látni. Sokkal felszabadultabb és nyugodtabb volt. Mintha levetett volna egy álcát magáról... 

- Köszönöm, hogy itt lehetek. - fordultam a fiú felé hálásan. 

- Örülök, hogy itt vagy.- suttogta lesütött szemekkel a fiú, majd közelebb jött hozzám, hogy az ágyra emelje az utazóládámat. Amikor én is lehajoltam, hogy segítsek neki, kezeink egy pillanatra összeértek és éreztem, ahogy a melegség elönti az ereimet. - Akkor én most... Hagylak kipakolni. - köszörülte meg a torkát a fiú. 

- Köszönöm. - jöttem zavarba egy kicsit én is. 

- Ha kész vagy, gyere le a nappaliba. - mondta a fiú és kisétált a szobából. Lassan kihúztam a bőröndömet, de pakolás helyett csak leültem az ágyra és kinéztem az ablakon. Az egész szünetet Draco társaságában fogom tölteni... Fogalmam sincs, hogy mi fog kisülni ebből, de egy dolgot tudok: nem tudok tisztán gondolkozni amikor a közelemben van és ettől megőrülök!