Fény a sötétben

Összecsapások az edzésen

- Szerintem, te ezt túlságosan élvezed! - Dominic izzadt fürtjei a homlokát csapkodták, ahogy megpróbálta kivédeni az ütéseimet. 

- Csönd! - szóltam rá, majd újra felé ütöttem. Hosszú fekete nadrág és fekete trikó volt rajtam, ami csak úgy szívta magába a nyári napsütést. A benti, hűtött termeket ma a varázslatokat és a kés támadásokat gyakorlók használták. A közelharcosokat száműzték a füllesztő melegbe, rábízva minket Rufus Scrimgeour személyére. Ő az aurorok parancsnoka már évtizedek óta. 

- Nem pihenhetnénk egy kicsit? - nyafogott Dominic, letörölve egy izzadságcseppet a szemöldökéről. Csapzottan engedtem le a kezeimet és mérgesen felnéztem a fiúra. Lófarokba fogott hajamból kicsúsztak a tincsek, arcom vörösen égett a nap tüzében, de nem bántam. Jól esett a fény, a meleg... De a társaság borzalmas volt. 

- Miért álltatok meg? - kiáltott felénk a parancsnok. Vállig érő haja kócosan takarta szigorú tekintetét, sétapálcáját erősen csapta hozzá a köves úthoz. Dominic arcára kiült a félelem és a megbánás, de már nem volt mit tenni. Lebukott.

- Woller nem bírja a kiképzést, Uram. - mosolyodtam el gúnyosan és lopva a fiúra néztem. 

- Három kör az udvaron, Delarson. - nézett rám szigorúan. 

- Mi? Mégis miért? - döbbentem le értetlenül, leszedve a kezeimről a csuklóvédőt.

- Összetartás és bizalom. Rémlik? - kocogtatta meg izzadt homlokomat a férfi. 

- Igen, Uram. - sóhajtottam fel gyászosan, majd újra összefogtam a hajamat és elindultam a rajthoz.

- Woller, magának öt kör. - tette hozzá mellékesen a parancsnok, majd a többi küzdő felé fordította a tekintetét. Dominic kimerülten lépkedett oda hozzám a rajthoz és felkészült, hogy elinduljunk. 

- Erre nem voltam felkészülve. - lihegte vörös arccal. Végignéztem a fiún és eszembe jutott, én mennyire szenvedtem az első pár hónapomban. Jól jött volna akkor egy barát, aki ellát tanácsokkal. 

- Idővel jobb lesz. Csak tanulj meg nem látványosan szenvedni. - mosolyodtam el halványan. 

- Nocsak, nocsak! Alana Delarson mégis tud mosolyogni! - tetetett megdöbbentést a fiú, hangja önelégülten csengett a fülemben. Idegesen megforgattam a szemeimet és támadóállásba készültem a rajthoz. 

- Ha elhányod magad, mind a ketten szarba kerülünk és akkor kinyírlak. - nyögtem oda neki még mellékesen, majd futni kezdtem. 

- Hova tűnt a kedves, visszafogott Alana? - kiáltott utánam Dominic.

- Magára talált! - mondtam és mosolyogva beintettem neki amikor Rufus nem figyelt. Bár gyanítom, hogy ez a férfi mindig mindent lát és hall, mégsem szólt semmit. És ezért mérhetetlenül hálás voltam, ugyanis a lábaim szinte minden lépésnél megbicsaklottak. Izomlázam volt és ki voltam merülve. A tüdőm égett a rengeteg megterheléstől, a torkom kiszáradt, a szívem pedig már nem tudott gyorsabban verni a mostaninál. 

De nem adtam fel. Ki kellett tartanom és nap mint nap bizonyítanom a rátermettségemet. Hiába voltam erős és hiába éltünk ebben a korban. Sokakban még mindig kételyek támadtak, amikor azt mondtam auror szeretnék lenni. A nők menjenek ápolónak, eladónak, vagy a minisztériumba... Ettől a felfogástól pedig hányingerem van. És meg fogom mutatni, hogy éppen annyit érek, mint a férfiak. Dominicnál még többet is. 

- Hogy a fenébe nem estél össze? -  zuhant le mellém a fűbe az említett fiú, miután lefutotta köreit. Én már fél órája ültem a langyos, puha fűben, a nap felé fordult arccal sütkérezve. Imádtam ezt az időjárást! 

- Ő a legkeményebb lány a világon! - hallottam egy ismerős hangot a közelben. Azonnal kinyitottam a szemeimet és öröm áradt szét a testemben.

- Draco! - kiáltottam el magam, majd felpattanva a fűből, a kitárt karjaiba vetettem magam. Mélyen beszívtam borsmenta és fenyőfa illatát és hagytam, hogy a karjai között egy kicsit újra elengedhessem  magam. 

- Szia, Hercegnő. - suttogta a fülembe a fiú és felkapott a földről, hogy szorosabban vonjon magához. Ez hiányzott nekem hosszú-hosszú időn keresztül... 

- Hogy kerülsz ide? - lelkesedtem gyermeki módon, hosszú csókot nyomva a szájára. 

- Nekem is hiányoztál. - nevetett elszakadva a számtól, majd a fülem mögé tűrte csapzott hajamat. 

- Dominic Woller.  - lépett mellém hirtelen a fekete hajú fiú, hogy kezet nyújtson a barátomnak. Draco vonásai egy másodperc alatt megkeményedtek és barátságtalanul méregetni kezdte a fiút. 

- Draco Malfoy. - mutatkozott be, kicsit sem kedvesen. Magamban pedig jót nevettem a fiú attitűdjén. Ez az egyik dolog, amiért annyira szeretem. És ahogy Draco mérlegelte a helyzetet, közelebb lépett hozzám és átkarolta a csípőmet. - Alana barátja. - 

- Igen azt láttam. - fintorgott Dominic kelletlenül, de arcán otthagyta a behízelgő mosolyát. - Mi járatban? - 

- Ajándékot hoztam neked. - fordult felém a szőke fiú, ignorálva Dominic teljes jelenlétét. Mosolyogva néztem a szőkére, kíváncsian nézelődve a háta mögé, hogy végre meglássam mit kaptam.

- Draco! Imádom! - olvadtam el teljesen, amikor megláttam kezében a kedvenc virágomat... Ez a fiú tökéletes. 

- Áhh, a kedvenc virága. - jegyezte meg Dominic. - Ezt én is tudtam. - 

- Te mi a halálért vagy még itt? - fordultam felé irritálva, nem fogva vissza nemtetszésemet. 

- Rád várok. - felelte.

- Rám ugyan miért? - fintorogtam. 

- Azt hittem együtt megyünk kajálni. - vonta meg a vállát, folyamatosan Draco szemébe nézve. 

- Túl sok tesztoszteron! - mondtam magamnak halkan, végignézve a két fiún, akik között szinte vibrált a levegő. - Nem vagyunk barátok. Miért ennék veled? - kérdeztem Dominic felé fordulva. 

- Nem szeret edzés után egyből enni. - mondta Draco egyre mérgesebben, de én csak döbbenten néztem rá. Nem hittem volna, hogy ilyen apróságokat is észrevesz rajtam. 

- Biztos nem volt elég jó a társaság. - vonta meg a vállát Dominic. 

- Vagy csak jobb dolga is volt, mint az evés. - mosolyodott el a szőke sokat sejtetően, miközben kezét feltűnően a fenekemre vezette. Dominic szemei lassan követték a mozdulatsort, arcán gúnyos mosoly díszelgett.

- Majd egyszer. - mosolygott és végigfuttatta kezét a karomon, végül otthagyott minket kettesben. 

- Kinyírom. - jegyezte meg Draco kedvesen és az ingujjaihoz ért, hogy feltűrje őket, de megállítottam. Vagyis, inkább a fiú állította meg magát. 

- Inkább mesélj mi a helyzet otthon. - ültem vissza a fűbe, nevetve a látottakon és őt is magammal húztam.

- Ez a patkány! Úgy néz ki jobban meg kell jelölnöm, hogy az enyém vagy... - suttogta elmélyült hangon. Az érzékeim pedig azonnal kiélesedtek, miközben egy huncut mosoly jelent meg az arcomon. Ezt a fajta hangulatváltozást szeretem! 

- Külön szobája van mindenkinek... - céloztam egyértelműen vágyaimra, mire a fiú felpattant a földről és engem is felrántott. Már készültem lépni egyet az épület felé, de Draco elkapta a derekamat és egy laza mozdulattal átdobott a vállán. 

- Mond az utat. - vakult el teljesen a vágytól és rácsapott a fenekemre. 

- Draco! - kiáltottam rá és a kezeimbe temettem az arcomat. - Mindenki minket néz! -

- Nézzenek csak! Legalább mindenkinek egyértelmű lesz, hogy az enyém vagy. - mérgelődött mély hangon a fiú. Imádtam a fiú jelenlétét. Imádtam a viselkedését, a szavait, a mosolyát. Hogy csak velem tud kedves lenni... És hiába voltunk távol egymástól, ő mégis ugyanúgy szeret engem, mint ezelőtt. Nekem pedig rá kellett jönnöm, hogy sokkal többet jelent számomra, mint egy fiatalkori szerelem.