- Szerintem, te ezt túlságosan élvezed! - Dominic izzadt fürtjei a homlokát csapkodták, ahogy megpróbálta kivédeni az ütéseimet.
- Csönd! - szóltam rá, majd újra felé ütöttem. Hosszú fekete nadrág és fekete trikó volt rajtam, ami csak úgy szívta magába a nyári napsütést. A benti, hűtött termeket ma a varázslatokat és a kés támadásokat gyakorlók használták. A közelharcosokat száműzték a füllesztő melegbe, rábízva minket Rufus Scrimgeour személyére. Ő az aurorok parancsnoka már évtizedek óta.
- Nem pihenhetnénk egy kicsit? - nyafogott Dominic, letörölve egy izzadságcseppet a szemöldökéről. Csapzottan engedtem le a kezeimet és mérgesen felnéztem a fiúra. Lófarokba fogott hajamból kicsúsztak a tincsek, arcom vörösen égett a nap tüzében, de nem bántam. Jól esett a fény, a meleg... De a társaság borzalmas volt.
- Miért álltatok meg? - kiáltott felénk a parancsnok. Vállig érő haja kócosan takarta szigorú tekintetét, sétapálcáját erősen csapta hozzá a köves úthoz. Dominic arcára kiült a félelem és a megbánás, de már nem volt mit tenni. Lebukott.
- Woller nem bírja a kiképzést, Uram. - mosolyodtam el gúnyosan és lopva a fiúra néztem.
- Három kör az udvaron, Delarson. - nézett rám szigorúan.
- Mi? Mégis miért? - döbbentem le értetlenül, leszedve a kezeimről a csuklóvédőt.
- Összetartás és bizalom. Rémlik? - kocogtatta meg izzadt homlokomat a férfi.
- Igen, Uram. - sóhajtottam fel gyászosan, majd újra összefogtam a hajamat és elindultam a rajthoz.
- Woller, magának öt kör. - tette hozzá mellékesen a parancsnok, majd a többi küzdő felé fordította a tekintetét. Dominic kimerülten lépkedett oda hozzám a rajthoz és felkészült, hogy elinduljunk.
- Erre nem voltam felkészülve. - lihegte vörös arccal. Végignéztem a fiún és eszembe jutott, én mennyire szenvedtem az első pár hónapomban. Jól jött volna akkor egy barát, aki ellát tanácsokkal.
- Idővel jobb lesz. Csak tanulj meg nem látványosan szenvedni. - mosolyodtam el halványan.
- Nocsak, nocsak! Alana Delarson mégis tud mosolyogni! - tetetett megdöbbentést a fiú, hangja önelégülten csengett a fülemben. Idegesen megforgattam a szemeimet és támadóállásba készültem a rajthoz.
- Ha elhányod magad, mind a ketten szarba kerülünk és akkor kinyírlak. - nyögtem oda neki még mellékesen, majd futni kezdtem.
- Hova tűnt a kedves, visszafogott Alana? - kiáltott utánam Dominic.
- Magára talált! - mondtam és mosolyogva beintettem neki amikor Rufus nem figyelt. Bár gyanítom, hogy ez a férfi mindig mindent lát és hall, mégsem szólt semmit. És ezért mérhetetlenül hálás voltam, ugyanis a lábaim szinte minden lépésnél megbicsaklottak. Izomlázam volt és ki voltam merülve. A tüdőm égett a rengeteg megterheléstől, a torkom kiszáradt, a szívem pedig már nem tudott gyorsabban verni a mostaninál.
De nem adtam fel. Ki kellett tartanom és nap mint nap bizonyítanom a rátermettségemet. Hiába voltam erős és hiába éltünk ebben a korban. Sokakban még mindig kételyek támadtak, amikor azt mondtam auror szeretnék lenni. A nők menjenek ápolónak, eladónak, vagy a minisztériumba... Ettől a felfogástól pedig hányingerem van. És meg fogom mutatni, hogy éppen annyit érek, mint a férfiak. Dominicnál még többet is.
- Hogy a fenébe nem estél össze? - zuhant le mellém a fűbe az említett fiú, miután lefutotta köreit. Én már fél órája ültem a langyos, puha fűben, a nap felé fordult arccal sütkérezve. Imádtam ezt az időjárást!
- Ő a legkeményebb lány a világon! - hallottam egy ismerős hangot a közelben. Azonnal kinyitottam a szemeimet és öröm áradt szét a testemben.
- Draco! - kiáltottam el magam, majd felpattanva a fűből, a kitárt karjaiba vetettem magam. Mélyen beszívtam borsmenta és fenyőfa illatát és hagytam, hogy a karjai között egy kicsit újra elengedhessem magam.
- Szia, Hercegnő. - suttogta a fülembe a fiú és felkapott a földről, hogy szorosabban vonjon magához. Ez hiányzott nekem hosszú-hosszú időn keresztül...
- Hogy kerülsz ide? - lelkesedtem gyermeki módon, hosszú csókot nyomva a szájára.
- Nekem is hiányoztál. - nevetett elszakadva a számtól, majd a fülem mögé tűrte csapzott hajamat.
- Dominic Woller. - lépett mellém hirtelen a fekete hajú fiú, hogy kezet nyújtson a barátomnak. Draco vonásai egy másodperc alatt megkeményedtek és barátságtalanul méregetni kezdte a fiút.
- Draco Malfoy. - mutatkozott be, kicsit sem kedvesen. Magamban pedig jót nevettem a fiú attitűdjén. Ez az egyik dolog, amiért annyira szeretem. És ahogy Draco mérlegelte a helyzetet, közelebb lépett hozzám és átkarolta a csípőmet. - Alana barátja. -
- Igen azt láttam. - fintorgott Dominic kelletlenül, de arcán otthagyta a behízelgő mosolyát. - Mi járatban? -
- Ajándékot hoztam neked. - fordult felém a szőke fiú, ignorálva Dominic teljes jelenlétét. Mosolyogva néztem a szőkére, kíváncsian nézelődve a háta mögé, hogy végre meglássam mit kaptam.
- Draco! Imádom! - olvadtam el teljesen, amikor megláttam kezében a kedvenc virágomat... Ez a fiú tökéletes.
- Áhh, a kedvenc virága. - jegyezte meg Dominic. - Ezt én is tudtam. -
- Te mi a halálért vagy még itt? - fordultam felé irritálva, nem fogva vissza nemtetszésemet.
- Rád várok. - felelte.
- Rám ugyan miért? - fintorogtam.
- Azt hittem együtt megyünk kajálni. - vonta meg a vállát, folyamatosan Draco szemébe nézve.
- Túl sok tesztoszteron! - mondtam magamnak halkan, végignézve a két fiún, akik között szinte vibrált a levegő. - Nem vagyunk barátok. Miért ennék veled? - kérdeztem Dominic felé fordulva.
- Nem szeret edzés után egyből enni. - mondta Draco egyre mérgesebben, de én csak döbbenten néztem rá. Nem hittem volna, hogy ilyen apróságokat is észrevesz rajtam.
- Biztos nem volt elég jó a társaság. - vonta meg a vállát Dominic.
- Vagy csak jobb dolga is volt, mint az evés. - mosolyodott el a szőke sokat sejtetően, miközben kezét feltűnően a fenekemre vezette. Dominic szemei lassan követték a mozdulatsort, arcán gúnyos mosoly díszelgett.
- Majd egyszer. - mosolygott és végigfuttatta kezét a karomon, végül otthagyott minket kettesben.
- Kinyírom. - jegyezte meg Draco kedvesen és az ingujjaihoz ért, hogy feltűrje őket, de megállítottam. Vagyis, inkább a fiú állította meg magát.
- Inkább mesélj mi a helyzet otthon. - ültem vissza a fűbe, nevetve a látottakon és őt is magammal húztam.
- Ez a patkány! Úgy néz ki jobban meg kell jelölnöm, hogy az enyém vagy... - suttogta elmélyült hangon. Az érzékeim pedig azonnal kiélesedtek, miközben egy huncut mosoly jelent meg az arcomon. Ezt a fajta hangulatváltozást szeretem!
- Külön szobája van mindenkinek... - céloztam egyértelműen vágyaimra, mire a fiú felpattant a földről és engem is felrántott. Már készültem lépni egyet az épület felé, de Draco elkapta a derekamat és egy laza mozdulattal átdobott a vállán.
- Mond az utat. - vakult el teljesen a vágytól és rácsapott a fenekemre.
- Draco! - kiáltottam rá és a kezeimbe temettem az arcomat. - Mindenki minket néz! -
- Nézzenek csak! Legalább mindenkinek egyértelmű lesz, hogy az enyém vagy. - mérgelődött mély hangon a fiú. Imádtam a fiú jelenlétét. Imádtam a viselkedését, a szavait, a mosolyát. Hogy csak velem tud kedves lenni... És hiába voltunk távol egymástól, ő mégis ugyanúgy szeret engem, mint ezelőtt. Nekem pedig rá kellett jönnöm, hogy sokkal többet jelent számomra, mint egy fiatalkori szerelem.
YOU ARE READING
Fény a sötétben
Fanfiction-Gyönyörű. - suttogtam a mennyezetet nézve. - Eddig észre sem vettem mennyire. - suttogta a fiú, de amikor felé néztem a tekintete nem a mennyezeten volt... Hanem rajtam. --- - Lélegzetelállítóan nézel ki. Ahogy a légzésed egyre szaporább, pedig mé...