Fény a sötétben

Üdv a Roxfortban

Az iskola éppen olyan különös és borongós volt, mint az oda járó diákok. Az a tipikus angol stílus, aminek Amerikában nyoma sincs. Ott minden a modernitásról és a csillogásról szól. Az a hely inkább olyan, mint egy elit magán iskola. A Roxfort viszont... Lélegzetelállító!

A vastag kőtornyok magasan nyúltak az égbe, egészen az éjszakai égboltot befedő sötét felhőkig. A védelmező falakat árkok, sziklák és tavak vették körbe, akár egy igazi erődítményt, akár egy várat. A Roxfort azonban mégis hívogatóan és barátságosan nézett vissza rám és a mellettem álló több száz diákra. És amikor beléptem a folyosókra, talán az eddigieknél is jobban le lettem nyűgözve. A kőfalakkal körülvett széles folyosókon gyertyák kész hada égett fényesen, melegítve ezzel a beérkező diákok bőrét és elkápráztatva a szemeinket. A falakon lógó festményekről középkori alakok mosolyogtak vissza ránk és boldogan váltottak velünk pár szót, mielőtt egy idős, szigorú arcú boszorkány meg nem állított minket egy hatalmas zárt ajtó mögött.

- Ő McGalagony professzor. A griffendél házvezetője. - súgta oda nekem Ron gyorsan, majd azonnal vissza is egyenesedett és komoly tekintettel nézett fel az asszonyra.

- Potter, Weasley. - szólította meg őket és megigazította széles süvegét. - Az idén elvárom, hogy kerüljék a bajt. - ráncolta össze a szemöldökét a professzor, majd végignézett a társaságon.

- Mintha annyira keresnénk...- mérgelődött Harry az orra alatt.

- Delarson kisasszony, maga jöjjön velem és az elsősökkel a beosztási ceremóniára. - intett felém, majd felemelte a fejét és büszkén besétált a terembe. Gyors léptekkel követni kezdtem őt, de a szemeim csillogtak a gyönyörtől. A terem fényesen fogadott be, gyertyák ezrei lebegtek a mennyezeten, ami... Eszméletlen!

- Elvarázsolták. - mondta Hermione mellettem, majd sietve elindult az asztala felé. Ez a hely sokkal szebb, mint ahogy azt elképzeltem!

- Üdv diákok! - állt fel a porondra az öreg igazgató és a teremben néma csend lett. A tisztelet amit kiérdemelt a férfi, felfoghatatlan. Ennek ellenére, amikor találkozott a tekintetünk, egy pillanatra lehervadt a mosoly az arcáról. - Az évet a beosztási ceremóniával kezdjük, ezután pedig szeretnék közölni pár változást. Kezdjük hát! - felemelte ráncos kezeit és az elsősük velem együtt a tanári asztal elé tömörültek. McGalagony professzor kezében pedig ott volt a süveg, amiről már annyit hallottam. Ő dönt a jövődről, a házadról, hogy ki és mi lesz belőled... Mintha mindent látna és mindent tudna.

- Alana Delarson! - hallottam a nevemet, ami kizökkentett hosszú gondolkodásomból. Vettem egy mély levegőt és felsétáltam a székhez, majd magabiztosan vártam, hogy a dohos süveg a fejemre kerüljön.

- Áhh, már vártalak! - kiáltott fel, enyhe fejfájással ruházva fel engem. - A Delarson család újabb különleges gyermeke. - mondta elmélyedve.

- Nincs bennem semmi különleges. - fintorogtam és megforgattam a szemem. Unom már, hogy mindenki ezt várja el tőlem...

- Okkal vagy itt gyermekem. Van benned bátorság bővel és észnek sem vagy híján. De sok benned a becsvágy és a céltudatosság. Hova tegyelek téged? - gondolkozott, az én fejem pedig szinte teljesen kiürült. Hosszú percekig semmi mást nem hallottam, csak a süveg kétségbeesett hümmögését. Nem tudja hová tegyen!

- Csak válassz valamit! - förmedtem rá, amikor éreztem, hogy a türelmem kezd nagyon fogyni.

- Mardekár! - kiáltotta azonnal, amint meghallotta szavaimat, én pedig vállat vonva indultam a zöld ház felé. Menet közben ránéztem a griffendél asztalára, ahol Maddie szomorúan pislogott vissza rám.

- Erre nem számítottam. - csúszott odébb az ismerős szőke, hogy helyet adjon nekem.

- Tele vagyok meglepetésekkel. - vontam meg a vállam és leültem mellé, majd figyelmesen az igazgató felé fordítottam az arcom, aki a tanári karban bekövetkezett változásokról kezdett beszélni.

- A sötét varázslatok kivédése tanár pedig, Dolores Umbridge lesz! - mutatott az asztaluknál ülő rózsaszínbe öltözött nőre.

- Utálom a rózsaszínt. - hallottam egy lány hangját. Ránéztem és az arcáról le lehetett olvasni az undort és a megvetést. - Mit bámulsz? - förmedt rám hirtelen, amikor belenézett a szemembe. Rövid haja csapzottan fogta közre pufók arcát.

- Rózsaszín a körmöd. - vontam meg a vállam, amikor lenéztem az asztalon pihentetett kezére. A lány azonnal visszafogta magát és döbbenten nézett a mellettem ülő fiúra.

- Draco, szólj rá! - nyávogta a lány, amitől elkapott a hányinger.

- Pansy, mondtam már, hogy nem vagyok a testőröd. - forgatta meg a szemét a fiú, majd felém fordult, teljesen ignorálva Umbridge tolakodó és erőszakos beszédét.

- Szóval, Delarson... - kezdte és unottan felkönyökölt az asztalra. - Miért olyan ismerős a neved? - kérdezte.

- Nem tudom... - vontam meg a vállam és kutakodni kezdtem az emlékeimben. - Mit is mondtál, mi a vezetékneved? -

- Malfoy. Draco Malfoy vagyok. - villantott felém egy mosolyt, nekem pedig görcsbe szorult a gyomrom.

- Mint... Lucius Malfoy? - kérdeztem, a fiúnak pedig felszaladt a szemöldöke.

- Ismered az apámat? - kérdezte. Igen, ő ölte meg az enyémet. Nagyon szerettem volna ezt mondani, de nem ezért vagyok itt. Harryre kell koncentrálnom!

- Csak hallottam róla. - vontam meg a vállam és próbáltam rezzenéstelen arcot vágni. Ekkor pedig megterült az asztal és csodálkozva néztem végig a választékon.

- Amerikában éheztettek? - nézett a megpakolt tányéromra fintorogva.

- Mondhatjuk így is. - forgattam meg a szemem és enni kezdtem. Kis idő múlva azonban valaki megkocogtatta a vállam.

- Alana, szeretnéd ha elkísérnénk a szobádhoz? - kérdezte Harry lesütött szemmel.

- Szakadj le róla, Potter. - morgott rá Draco hirtelen és villámokat szóró szemekkel nézett vissza rá.

- Nem hozzád beszélt, Malfoy. - állt ki barátjáért mérgesen Ronald. A fiú arca dühös volt, de láttam rajta, hogy kicsit tart a fiútól. Azonban azt is észrevettem, hogy a légkör egyre feszültebb és szinte akaratlanul és tudatlanul cselekedtem, amikor rátettem a kezem Draco térdére, majd Harryék felé fordultam.

- Nagyon örülnék neki, ha elkísérnétek. - mondtam mosolyogva és felálltam az asztaltól. A szőke fiú mérgesen nézett vissza rám, de keze ott volt, ahol egy másodperce még az enyém pihent.

- Ismered? - bökött a fejével a fiú felé Ron.

- A vonaton találkoztam vele. - vontam meg a vállam.

- Nem jó ember, Alana. Nagyon nem. - figyelmeztetett Harry összevont szemöldökkel, majd tovább sétáltunk a mardekár hálókörlete felé.