Fény a sötétben

Fájó szívek

Harry, Hermione, Ron és Madison vidáman csevegtek a vonat kabinban, miközben a Roxfort expressz szélsebesen szelte a dombokat és völgyeket, csak hogy visszavigyen minket az iskolába. Madison részletesen mesélte a téli vakációját, míg Harry, Ron és Hermione boldogan ismertették, hogy Ron apja él és virul. Egy, a szünetben elkeveredett levélben jött a hír, mely szerint a férfit megtámadták a Minisztériumban és ha Harry valamilyen csoda folytán nem látja ezt meg előre, akkor Ron apja most halott lenne. De nem az. Ahogy az enyém sem... 

Elfordítottam az arcomat és némán gondolkodva bámultam ki az ablakon, folyamatosan a csuklómon lógó karkötőt piszkálva. A Nap és a Hold. Persze... Inkább a hazug és az átverő. Kihasználó. Gerinctelen! 

A fejemben újra és újra lejátszódott a veszekedés, amit aznap éjjel folytattam le Dracoval, miközben a szemeim előtt gyorsan suhant el a havas táj. A nap már lemenőben volt, hiszen nagyjából félúton járhattunk, de az én agyam egy pillanatra sem lélegezhetett fel. Míg a többiek önfeledten nevettek és tervezték a következő edzéseket, én összetörten küszködtem a könnyeimmel. Azt hittem tisztel annyira, hogy nem tesz ilyet velem. Azok után, hogy beavattam a Dominic által tapasztalt szenvedésembe...

-Alana... Én... - engedte le a kezét döbbenten a fiú. Kék szemeiben kétségbeesés és bűntudat lapult, de abban a pillanatban ez egyáltalán nem tudott meghatni.

- IGAZ, VAGY NEM? - üvöltöttem a képébe lángra lobbanva. 

- Alana, hallgass meg! - lépett hozzám közelebb a fiú és felém emelte a kezét, mintha csak meg akarná fogni a kezemet. De én elhúzódtam előle. 

- Válaszolj, a kurva életbe... - suttogtam. A düh olyan mértékben tombolt bennem, hogy attól féltem, ha tovább kiabálok, egyszerűen felrobbanok. Vagy a ház robban fel miattam. 

- De tudnod kell a teljes történetet... - suttogta kétségbeesetten. Az arcomra láthatóan kiült a tudás, a felismerés, a csalódottság és az undor. 

- Miért csináltad ezt velem? - kérdeztem érzelemmentes hangon. - Miért játszottál ki? Igaz volt bármi is abból amit mondtál? - kérdeztem és ahogy néztem az arcát, egyre jobban kiakadtam. A hangom akaratlanul is hangosabb lett, a karjaimon végigfutott a láng és ahogy folyamatosan a közelembe próbált férkőzni, úgy fogott el az egyre nagyobb és nagyobb undor. 

- Alana, meg kell értened, az apám... - kezdett magyarázkodni, de több sem kellett nekem. 

- Persze! A kibaszott apád! Mindenről csak ő tehet mi? Te nem mondhattál nemet, nem viselkedhettél velem őszintén! A kibaszott apád aki eltitkolta előlem, hogy az apám életben van! A kurva életbe Draco, hogy gondoltad ezt? Nem érzed mennyire undorító ez az egész? - üvöltöttem vele torkom szakadtából. 

- De ez csak az elején volt, Lana! Utána... Minden igaz volt amit mondtam... - sütötte le a szemét, mintha csak meg kellene sajnálnom. 

- Utána? Utána?! - közelebb léptem felé és erősen meglöktem a vállát. - Mi után? Hogy megcsókoltál? Hogy randira hívtál? Hogy azt mondtad velem akarsz lenni? Hogy minden este veled alszok? Azután, hogy elérted, hogy kibaszottul beléd szeressek? - olyan erősen kiabáltam vele, hogy köhögni kezdtem és a hangom rekedten szelte át az éjszakai csendet. 

- Alana... Tudom, hogy ez rémesen hangzik... De amikor megláttalak a bálon... Én... Én rájöttem, hogy különleges vagy és csodálatos. Mindent megtettem volna, hogy előröl kezdhessük... Alana nálad tökéletesebb embert nem ismerek! - már csak attól lett volna groteszkebb az egész szituáció, ha térden állva könyörgött volna a bocsánatomért. 

Nem tehettem róla, de nevetni kezdtem. Hisztérikusan és megállíthatatlanul... Odamentem az apja íróasztalához és hozzávágtam a leveleket.

- Ezeket a bál után írtad te szemétláda! - odaléptem hozzá és egy hatalmas pofont adtam neki. A tenyerem csattanása visszhangzott a szobában, Draco arca pedig azonnal vörösleni kezdett. 

- Alana, az istenit! - kiáltott rám hirtelen. - Sajnálom! Sajnálom, de nem tudom visszacsinálni! Bármit megtennék, hogy változtassak! Te vagy a legfontosabb ember az életemben! - 

-Undorodom tőled... - fintorodtam el, ahogy végignéztem a fiún. De ez nem volt igaz. A szívem ezer darabra tört, ahogy felfogtam, hogy mennyi minden volt csupán hazugság és színjáték...- Holnap reggel visszamegyek Madison lakására. - léptem az ajtó felé anélkül, hogy reagáltam volna neki bármit is. - Soha többet ne szólj hozzám. Világos voltam? - kérdeztem, a fiú azonban nem válaszolt. Eszembe jutott a levele amiben azt mondta félelmetes erőm van. Ha ezt hiszi, akkor látni is fogja... Végignéztem a fiú alakján és a szemem megállapodott az ezüstgyűrűjén és a karján pihenő karkötőn. Nem akartam tönkretenni az ékszereit, csak kicsit felforrósítani. És rémesen sikeres voltam. 

- Mi a fasz...? - rántotta meg a kezét a fiú és gyorsan lekapta az izzó gyűrűjét. 

- Világos voltam? - kiáltottam rá. 

- Világos... - suttogta a fiú és hagyta, hogy kisétáljak az ajtón.

- Alana! Figyelsz rám? - rázott ki a gondolataimból egy bökés az oldalamon. Megráztam a fejem és az egyik kezemmel letöröltem egy könnycseppet az arcomról, mielőtt még mosolyogva Harry felé fordultam. 

- Persze, ne haragudj. Csak elbambultam. - szabadkoztam mosolyogva. 

- Éppen azt kérdeztem, hogy ráérsz-e holnap edzeni. Kicsit kijöttünk a gyakorlatból a szünetben. - mosolygott a fiú. 

- Harry egész nap csak arról beszélt, hogy vajon Alana gyakorol? Vajon Alana mit csinál? Jól van? - forgatta meg a szemét Hermione, mire enyhén elvörösödtem. 

- Jajj, Ally! - fordult felém Madison hirtelen. - Ez neked jött ma reggel, csak elfelejtettem odaadni. -nyújtott felém egy levelet a lány. 

- Kösz. - vettem el tőle a borítékot, de mielőtt megnézhettem volna, a lány felé fordultam. - Örülök, hogy jó volt az utazásotok. - mosolyogtam rá, ő pedig döbbenten és hálásan elmosolyodott. 

- Sajnálom, hogy nem tudtál velünk jönni. - húzta el a száját, mire csak megvontam a vállam. Nem tudták, hogy Dracoval voltam a szünetben. Nem tudtak semmit abból ami történt és őszintén, nem is akartam nekik elmondani. 

- Sziasztok. - lépett  be Theo Nott a kabinba sietősen. - Al, beszélhetnék veled egy pillanatra? - kérdezte a fiú. Gyorsan felálltam a helyemről és kitoltam őt a folyosóra, majd behúztam az ajtót, hogy a többiek ne halljanak minket. 

- Te akarsz beszélni? Vagy valaki más? - kérdeztem unottan és felvont szemöldökkel végignéztem rajta. 

- Csak egy pillanatot szeretne tőled. - sóhajtott a fiú. - Azt mondta mindent meg tud magyarázni. - 

- Mond meg neki, hogy baszódjon meg. - mosolyogtam Theora, majd visszaléptem Harryék mellé. 

- Minden oké? - kérdezte, mire gyorsan bólintottam és az ülésemen lévő levél felé fordultam. Végignéztem a fehér borítékon és a szemem azonnal megakadt a feladón: Dominic Woller