Elfojtott érzés

3. Rész

Elbambulásomból feleszmélve azon kaptam magamat, hogy Boka tekintete a két lány között felém irányul. Ijedtemben elkaptam a fejemet és lángoló fejjel mentem be a szobába.

-Mi van veled?-ült fel Lara

-A-a. Nem megyek ki, biztos, hogy nem.

-Mert? Mi történt? Mesélj már!

-Semmi...

-Szonja, ne már. Tudni akarom.

-Elbambultam és pont egy fiúra, aki telibe rám nézett. Biztos, hogy nem fogok kimenni ezek után. Ez baromi cringe-fordítottam a fejemet a párnába.

-Ójaj. Valaki tetszik az én kicsi Szonjácskámnak. Jaj, hogy ezek a gyerekek milyen hamar felnőnek-játszotta el, hogy letöröl egy könnycseppet.

-Haha. Nagyon vicces.

-Tényleg az. Egyébként Ákos még mindig rád van kattanva?

-Ne is mond. Úgy védelmez, mintha törékeny lennék.

-Aranyos tőle-mosolyodott el.

-Igen, az, de én nem érzek iránta semmit.

-Mizu a bátyával? Áronnal?

-Ő iránta sem érzek semmit. Mintha a tesóm lenne.

-Hát igen, én sem tudnálak titeket elképzelni, de nyugodtan lepasszolhatod az idősebbiket-kacsintott.

-Ujuj csaje, csak nem?

-De de. Tökre helyes. Múltkor láttam őt a Starbucksban.

-Majd megkérdezem, hátha-mosolyodtam el.

-Köszi szépen-ölelt át-szóval ez egy igen?

-Igen.

-Nagyszerű, akkor te alszol fent-vigyorodott el. Megfogva a párnáját, megütöttem, amitől felnevettünk. Eközben a lányok visszajöttek és elkezdtek vetkőzni.

-Skacok... mit csináltok?

-Ebéd után indulunk fürödni a tóba, gondoltuk átöltözünk, hogy utána ne kelljen.

-Ó, értem-biccentettem, majd felcuccoltam és ledőltem.

Alig telt el pár perc és megszólalt a kürtszó, miszerint ebéd van. Sorba beálltunk, most kivételesen nem osztály szerint, hanem ahogy voltunk és haladtunk befelé az étkezőbe.

-Baromi nagy a sor-állapította meg Lara, mintha senki nem vette volna észre.

-Ha nem szólsz nem veszem észre-dünnyögte a mögöttünk álló gyerek. Elkerekedett szemmel fordultam hátra, hogy láthassam ki szólt be. 10cm-el lehetett magasabb nálam, egy mély hangú, barna hajú fiú volt az. Természetesen nem hagyhattam szó nélkül.

-Csodálom, hogy látsz ekkora szájjal-fordultam volna vissza, de folytatta.

-Hozzád meg ki szólt?

-Anyukád most hívott fel, hogy a kicsi fia nem tud magáról gondoskodni és megkért, hogy segítsek a nevelésében-néztem lenézően. Kár volt... A következő pillanatban elkapta a csuklómat és magához rántott. Szorítása baromira fájt, de nem akartam kimutatni.

-Eléggé el vagy tájolódva kislány. Attól még, hogy Áts testvére vagy, itt nem jelent semmit. Itt nincsenek Vörösingesek, csak átlag emberek. Ha mégegyszer beszólsz a kicsi szádacskád a földet fogja nyaldosni-súgta a fülembe fenyegetőzve. S bár nem is én kezdtem, mégis én hagytam abba.

-Héj, Andor. Mit csinálsz? Engedd el-rángatta a kezét az egyik lány, mire elengedett. A csuklómhoz kapva még fél percig szemeztünk, amolyan gyilkosszemmel, majd Larávoz fordultam.

-Jól vagy?-kezdett aggódni.

-Persze. Az okos enged, szamár szenved-mosolyodtam el, de éreztem, ahogyan keze lendül, de valaki elkapja.

-Mond, mi volt a terved? Megütni egy lányt? Nem szép dolog. Na menj szépen a sor végére-mondta egy mély, határozott hang mely elég ijesztő volt-Minden oké?-fordult felém, mikor észrevettem, hogy Boka volt az. Akaratom ellenére elvörösödtem, így gyorsan a csuklómra néztem.

-Igen-biccentettem. Ő elkapta a kezemet, majd bámulta a megszorított részt.

-Ahogy látom erősen bánt veled.

-Igen, de jól vagyok.

-Ez nem így működik. És ne szólj vissza senkinek, különösen ne egy fiúnak.

-Bocsánat-haraptam a számba.

-Nem a te hibád, csak védeni akartad a barátnődet, de legközelebb légy óvatos. Most megyek- egyenesedett fel és elindult visszafelé.

-Boka-szóltam utána, mire megfordult.

-Áts kért meg, hogy vigyázz rám...?-haraptam a számba várva válaszát, de nem érkezett. Csak elmosolyodott, majd beállt a sorba. Tényleg így hagy itt? Válasz nélkül? És csak elmosolyodik...?