Elfojtott érzés

65. Rész

Másnap reggel korán felkeltem. Nagyon izgultam, de próbáltam mindent úgy megcsinálni, mint minden átlagos nap. Reggelivel kezdtem a napot, azután fürödtem és végül megcsináltam a sminkemet.

Feri elvitt a szalagavató helyre és gyorsan átvettem az osztálytáncos cuccomat.

-Kezdhetjük?-tapsolt kettőt a tanárunk, mire elkezdtük.

Délig lement az összes próba. A bátyámmal is sikerült próbálnunk. Ebédnél kiültem az étterem részébe, ahol láttam, hogy Boka Lénával nevet. A hasam összeszűkült. A lány csak salátát evett. A kajámra nézve kirázott a hideg. Ahhoz képest, hogy járok színházba szerepelni, táncolok és műkorizom, nincsen lapos hasam... de ha salátát ennék, talán sikerülne.

-Szia húgi-csapott finoman a vállamra, miközben leült Feri-Elfáradtam-fújta ki a levegőt, majd a szemembe nézett-Baj van?k-kérdezte. Én csak megráztam a fejemet, mire láttam rajta, hogy nem hiszi el.

-Veszünk... salátát?

-Minek? Borsófőzelékhez nem igazán illik...

-Nem ehhez, e helyett. Majd otthon.

-Szonja, már megint mi történt?

-Semmi. Miért, mi történt volna?

-Egyél rendesen, mert nem lesz energiád és össze fogsz esni.

-Ő sem esik össze-biccentettem Léna felé. Feri megfordulva a lányra nézett, majd a fejét fogta.

-Valószínű kondizik.

-Nekem is azt kéne-haraptam a számba. Feri rácsapva a combomra, felszisszentem-jó, oké!-simogattam a bőrömet.

-Egyél-nézett szúrós szemmel, majd elment. Kifújva a levegőt elkezdtem enni.

-Szia Szonja-ölelt át hátulról Fülöp, mire elmosolyodtam-Izgulsz?

-Nagyon-biccentettem.

-Van még három óránk.

-Igen. Megpróbálok addig lenyugodni-nevettem fel, mire megpöckölte az orromat.

-Menni fog. Jó étvágyat-nézett vigyorogva, ahogy ettem. Megbökve a vállát durcisan néztem rá.

-Ne bámulj, így nem tudom enni!

-Bocsánat-csukta be a szemét. Felkuncogva ettem tovább, míg el nem fogyott.

Sajnos a fél négy hamar eljött. Mikor elkészültem, a bejárathoz mentem, a szüleimet várva, mikor egy kisgyerek véletlen nekem jött és láttam rajta, hogy meg van ijedve.

-Minden rendben van?-guggoltam le hozzá-Hogy hívnak?

-Janka-kapta be a kezét a szájába, de én lassan kivettem. Kb. 2 éves lehetett.

-Hol vannak anyukádék?

-Nem tudom-rázta meg a fejét, mire felemeltem, majd elkezdtem a tömegben mászkálni, mikor Léna megállt előttem. Egy mély levegőt vett.

-Köszönöm. Hirtelen elfutott anyuéktól, de ekkora tömegben nem tudták megtalálni.

-Semmiség-mosolyodtam el, majd át akartam neki adni, de Boka hamarabb kivette a kezemből.

-Te kis Janka-csikizte meg a hasát, mire a lányka felnevetett-menekülünk, igen?-mosolyodott el. Számról a görbe végül kiegyenesedett. Lehet, hogy ezért is szereti őt? Milyen jól kijön a picurral. Boka jó lenne apának. És őket nézve, talán egy boldog család lennének... De miért ilyen fájdalmas ebbe belegondolni?...

-Indulás!-tapsolt kettőt az ofőm, majd terelt minket a terembe. Beállva a sorba, egy mély levegőt vettem. Remélem nem fogok semmit sem elrontani...