Elfojtott érzés

52. Rész

Nagy gőzerővel ért vissza Erik, aki után Hanna elindult.

-Tyű, nem semmi, jó gyors voltál-pacsiztak le-Kis kocka.

-Kösz haver-lihegte.

-Barátok?

-Aha, olyasmi-nevettek fel. Ezek után még van erejük nevetni? Az úgy komoly...

Lassan a másik csaj is visszaért és a fiú úgy rohant, hogy pár másodperc alatt nem is láttam őt a sarkon. Hanna rohanva jött, mire elindultam. Hát, nem mondom, hogy forma1-es üzemmódba váltottam, de egy banyatankos nénihez képest száguldottam. Az első kanyarnál befordulva a suli elülső részéhez értem, ahol nap volt. Megvakulva szaladtam tovább. Már a bejárat másik oldalánál voltam, mikor meghallottam, hogy valaki mellettem elfut. Ez most komoly? Boka volt az. Lihegve futottam gyorsabban, majd a második kanyarnál elcsúsztam és elestem. A térdemhez kapva szenvedtem. Egy mert nem kaptam levegőt, kettő, mert a térdemen egy hatalmas seb keletkezett. A futóhangok felém kezdtek közeledni, majd felültetett. Hezitálva nézett a sebemre, majd leguggolt, nekem háttal.

-Boka, nem. Menj tovább, nyerd meg. Már ígyis sokat tettél értem. Kérlek. Hadd legyen büszke a csapatod-bámultam a haját, mire a combomat megfogva magára húzott, majd nyakába véve elkezdett velem futni. Baromira féltem, hogy le fogok esni és emiatt finoman a hajába markoltam. Észlelve ezt, a bokámat erősebben fogta, majd befutott a célba. Még ilyen gyorsan sem láttam semmit... Ő a végénél lerakott engem, majd a tanárhoz fordult, aki értetlenül állt.

-Na jó. Arról volt szó, hogy aki előbb beér, de futásban. Volt valami baj? Ne haragudjatok, de a kék csapat nyert így.

-Elsősegélyes dobozt hol találom?-kérdezte Boka. A tanár rám nézett, majd a lábamra.

-Ez most komoly? Egy ennyi futástól?-kapott a fejéhez-fent a gyengélkedőn. Lehozom-indult el.

-Hagyja csak, megcsinálom-legyintett Boka, majd rám nézett. A csapatom aggódni kezdett és a sebemet nézegették. Boka egyik kezével a hátamnál, másik kezével pedig a térdhajlatomnál emelt fel, majd felvitt. Lerakva az ágyba elkezdte a sebemet megcsinálni.

-Boka...-suttogtam.

-Attól még, hogy segítek, nem akarok veled beszélgetni-kötözött be. A fájdalmas hidegrázás ismét elkapott. Lágyan biccentettem, hogy tudomásul vettem. Mikor elkészült, felállt, majd elrakta a megmaradt és a kiszedett dobokat.

-Köszi-nyeltem egyet, majd lementünk. Én mögötte, egy kicsit lemaradva kullogtam, mikor megláttam, hogy Lara és Jázmin ellenségek lettek de jól elbeszélgetnek. Majd mikor megláttak engem felnevettek. Ismét kezdődik minden előről... A csapatomhoz visszaérve, most egy kisebb terembe voltunk beírva.

-Biztos jól vagy?-nézett rám Hanna. Bólintva jeleztem neki, hogy igen, de nem akartam beszélgetni-Ha nem, akkor nem kell részt venned, elintézzük majd mi.

-Tényleg jól vagyok-biccentettem, majd egy negatív gondolat a fejemen végigment. Mi vam akkor, ha nem akarják, hogy részt vegyel, mert előbb is vesztettünk, pedig ők mindent beleadtak? Ha én nem lennék a csapat része, akkor simán győztek volna...

-Üdvözlök mindenkit! Válasszatok ki egy embert a csapatból, aki jó a tapintásokból.-körbenézve, mindenki Hannát választotta, a másik csoportból pedig Bokát-Az a lényeg, hogy minél több dolgoz találjatok ki. Dúgjátok bele a kezeteket abba a dobozba. Én alulról fogom adogatni ezeket. Nem kell megijedni, nincs benne élő dolog.-mosolyodott el. Mikor berakták a kezüket Hamna egy másodpercre ismét elvörösödött-Figyelj, mert megy-csúsztatott be alulról egy műanyag almát. A szavakat szinte egyszerre mondták ki, így nem tudtak megegyezni, hogy ki fog győzni-Ez elég szoros így. Figyelj, mert jön az utolsó-válogatott, hogy melyik legyen.

-Kéz-mondta Hanna.

-Az az enyém-jelentette ki Boka, mire mindenki felnevetett.

-Van gyűrűd?-csodálkozott el a vörös arcú lány. A fiú csak biccentett. Szóval fogdosta a kezét...

-Figyelj, mert jön!-mondta a tanár. De ezt is egyszerre mondták-Na jó. Hát akkor döntetlen-állt fel, majd a füzetbe beírta-ügyesek voltatok-tapsolt a tanár. A lapra nézve a következő hely a könyvtár volt, ahova sietve mentünk.