Elfojtott érzés

68. Rész

Szalagavató után elmentünk bulizni. Az egész évfolyam ott volt, természetesen mindenki ivott, rajtam kívül. A társalgó felé vettem az irányt, ahol alig voltak. Mikor leültem, csak annyit láttam, hogy valaki az ölébe húz és megcsókolt. Felnézve a fiúra, elvörösödtem. Boka volt az...

-Héjj, bárki megláthat-suttogtam.

-Hidd el, senki nem figyel ránk.

-Honnan veszed?

-Tudom-mosolyodott el, majd a következő pillanatban az eddigieknél is sötétebb lett. Boka a derekamnál fogva közelebb húzott magához. A hajába markolva megcsókoltam. Ajkaink nem tudtak elszakadni egymás szájától, csak levegővételnél-be kell pótolnunk az elmaradt csókokat.

-Szerintem menni fog-suttogtam a fülébe elmosolyodva. Kezei a derekamról a fenekemre csúsztak. Elvörösödve a számba haraptam, de nem csinált semmit.

-Szeretlek-dörmögte a fülembe. A testemet átjárta a boldogság és a hasamban a pillangók repülni kezdtek.

-Veled akarok lenni minden percben. Csak veled-suttogtam, mire finoman a fenekembe markolt, amitől véletlen egy hang sóhaj elhagyta a számat.

-Az enyém vagy. Jegyezd meg ezt jól-csókolt meg. A hajába markolva elmosolyodtam. Az övé vagyok...-Szeretnél táncolni?

-Érezni akarlak mindenhol...-dörgölőztem hozzá, mire halkan felkuncogott.

-Miért utasítottad vissza Fülöpöt, azon kívül, hogy engem szeretsz? Ha nem szeretnél...

-De szeretlek. És ezen semmi nem fog változtatni. Egyszerűen, vele tudtam beszélgetni, de veled nem tudok úgy, hogy el ne vörösödjek... Ő nekem, olyan mintha a barátom vagy testvérem lenne. Persze, jól néz ki, stb, de nekem te leszel mindig a legelső helyen. És ezen nem fog semmi változtatni-hajtottam a fejemet a vállára.

-Köszönöm-mosolyodott el. Lehunyva a szememet beszívtam az illatát.

-A pulcsidat pedig párnaként használom, de már halványodik az illata.

-Akkor hozd el egyik nap és befújom újra-simogatta az arcomat.

-Boka...

-Igen?

-Volt előttem neked... nem lényeges-haraptam a számba.

-Te vagy az első-suttogta. Elkeregedett szemmel néztem a sötétséget.

-Hogy hogy? Pedig te egy 10/1000 vagy.

-Úgy, hogy nem érdekelt a szerelem. De valahogy veled minden megváltozott. Mikor először láttalak a Grundon, te máshogy közelítettél hozzám. Te nem az voltál, aki végig nyálazná a testemet, hanem az, aki simán képes lenne beszólni nekem. Próbáltam titkolni, hogy biztos te is az vagy, aki a testemet szereti, de táborban már reménytelen volt ez a helyzet. Végleg beléd szerettem. Onnantól kezdve a fiúk is látták rajtam, hogy enyhülök. Már nem vagyok merev. Mikor szétváltunk, durvábban bántam velük. Nekik sem tetszett az, de tudták, hogy visszakaptak engem teljesen. Nekik sosem mondtam el, hogy mi történt, miért voltam lágy és miért lettem kemény. Talán így a legjobb, hogy ők nem tudnak róla. De muszáj lesz megőriznem ezt a kemény embert, mert ha megint változást észlelnek, már nem tudnám kimagyarázni.

-Értem-lettem vörös.

-Értem? Na szép. Szívből beszélek és ennyit kapok?-csikizett meg, mire felsikítva felnevettem.

-Jó na, bocsánat. Lesokkolódtam. De ugye tudod, hogy attól még megyek át hozzád hallgatózni?

-Persze, hogy tudom. Ugyanúgy ellenségek vagyunk és ezen nem változtat semmi-simogatta az arcomat, mire bólintottam.

-Bárcsak Vörösinges lennél.

-Bár csak Pál utcai lennél.

-Nem nem. Én tényleg megnéznélek egy vörös-fekete kockás ingben és egy fekete szakadt gatyában egy fehér cipővel.

-Majd egyszer, talán-csókolt meg, mire lehunytam a szememet és a hajába markoltam.

-Rengeteg ember van itt, mégis úgy érzem, mintha csak mi léteznénk.

-Ez a szerelem-puszilta meg a nyakamat.

-Akkor azt kívánom, hogy tartson örökké-simogattam a haját.

-Legyen így-suttogta.