Elfojtott érzés

16. Rész

Boka átkarolva engem elkezdte pengetni a gitárt, nekem mutatva a fogásokat.

-Ez melyik dal? Nagyon ismerős-tűnődtem el.

-River Flow in You-mosolyodott el.

-És tényleg-biccentettem.-Mióta játszol ezen a hangszeren?

-Elég sok ideje-nevetett fel, amitől az arcom piros lett-lassan 16 éve, ha úgy vesszük.

-3 évesen kezdted el? Mert 19 vagy, igaz?

-Igen. Annyi vagyok és annyi évesen.

-És miért pont ezt a hangszert?

-Kicsiként apám játszott ezen a hangszeren. Megnyugtatott vele minket. Így jött, hogy szeretnék olyan lenni, mint apa. Viszont azóta dobolok is.

-És van otthon?

-Persze-mosolyodott el-zeneboltunk is van.

-Ezt nem is tudtam-pillantottam rá.- Bátyámnak van egy gitárja és valamikor kapott egy pengetős nyakláncot is, amit nem hord, de féltve őrzi-mosolyodtam el. Boka szeme egy pillantra kitágult.

-Nekem is van egy-mosolyodott el-a gitárosolnak kötelező. Te tudsz valamilyen hangszeren?

-Pár éve kezdtem el zongorázni.

-Az is egy szép hangszer.

-Gyerekek, mindenki menjen vacsorázni, azután lehet tovább partizni!-szólalt meg az egyik tanár. Boka elvéve a gitárt az ölemből felálltam és elindultunk az étkezőbe. Virsli volt kenyérrel és ketchup/mustárral. Imádom ezt az ételt. Leülve a többiek közé a lányok elkezdtek hisztizni.

-Ez nem fair, hogy ti nyertetek! Erről nem is volt szó! Elárultatok, beégettetek! Hogy képzeltétek ezt?

-Ugyan Jázmin. Senki nem élvezte a táncot. Senki nem akarta, te erőltetted. Megkérdezted Álmosékat, hogy akarják-e?

-De...

-Nincs de-rázta meg a fejét Boka-Meg kell tanulnod elfogadni mások véleményét. Te se szeretnél boxolni, ugye?

-Nem... De akkor is lehetett volna szólni!

-Nem halsz bele, holnap megyünk haza-nézett rá unottan, nekem pedig akkor esett le, hogy ez az utolsó napom, hogy ilyen közel vagyok Bokához.

-Attól még ez van-evett.

Vacsora után visszamentünk egy kicsit táncolni, majd lefürödtem és kimentem a szobából. Áts az egyik padon feküdt és az eget nézte, így odamentem hozzá.

-Szia. Baj van?

-Nem. A csillagokat nézem. Fura nem?

-Mármint?

-Innen jobban lehet látni, mint a Füvészkertből.

-Mert nem a legmagasabb fára mászol.

-Másztam már magasabbra, de akkor nem ragyogott annyira, mint most.

-Rosszul vagy?-fogtam meg a homlokát, de nem volt meleg.

-Tudod, a távolság sok mindent szétszed. Hiába küzdenél az igazadért, ha nem hallgatják meg.

-Áts, miről beszélsz?

-Csak... fáradt vagyok-állt fel, majd átölelt-jó éjt húgi.

-Jó éjt...-néztem utána, ahogyan távolodik.

Vajon mi lehet vele? Sose láttam még ilyennek...

Már elindultam vissza, mikor Bokát megláttam, hogy ül a lépcsőn és az égre néz. Mi van most mindenkivel...?

-Boka, mit nézel..?

-A csillagokat. Gyönyörűek, nem?-mosolyodott el.

-Ugyanolyanok, mint eddig.

-Talán azért, mert nem nézed jól-nézett felfele, mire leültem mellé-Nézd, ott a Kis Göncöl-szekér.

-Tényleg-mutattam rá és elmosolyodtam.

-Ott pedig a Nagy Medve-bökött arra. Valóban szép volt az ég...

-Talán tévedtem-ásítottam-tényleg szebb ma.

-Irány aludni. Alig látsz már.

-Nem is-ásítottam megint, majd felnevettem-jó, oké-álltam fel-Boka...

-Igen?

-Köszönöm ezt a hetet.

-Mire gondolsz?

-Arra, hogy vigyáztál rám...-haraptam a számba.

-Ez természetes volt-pattant fel ő is.

-Köszönöm-mosolyodtam el, majd a szobámba érve bedöltem az ágyba és elaludtam.