Elfojtott érzés

22. Rész

-Figyelj Szonja, tudom, hogy néha nehéz, hogy van tesód, de lehet, hogy számára fontos kép volt. Mintha neked lenne egy plüssöd és valaki elkezdené dögönyözni. Neked sem esne jól.

-Az lehet, de én nem törtem össze!-néztem Bokára.

-Az lehet, de neki mégis fontos az a kép.

-Jó, oké-játszottunk tovább.

Sajnos a négy óra hamar eljött. Mikor elbúcsúztam Bokától Áts magához fordított.

-Figyu, ne haragudj az előbbiért, elborult az agyam. Bocs tényleg.

-Semmi baj-mosolyodtam el, majd átöleltük egymást-ha nem akarod elmondani, nem kell. Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni.

-Nem, tényleg semmi baj, csak túlreagáltam. Gyere, menjünk inkább be. Ma nem muszáj menned kihallgatásra.

-Pedig mentem volna.

-Ilyen lábbal inkább ne, kérlek. Majd ha meggyógyulsz.

-Kutya bajom-sétáltam sántán.

-Három nap múlva mehetsz.

-Jó oké-fontam össze a karomat-És addig mit fogok csinálni?

-Pihensz-vont vállat. A szememet forgatva megráztam a fejemet-Tehát parancsot szegsz?

-Mondhatjuk úgy is-nyújtottam ki a nyelvemet.

-Hát jól van Szonja. Te tudod. De ha rosszabbul lesz a lábad, nem az én hibám.

-Tudom, hogy féltesz, de nem kell. Veterán vagyok.

-Az biztos-nevetett fel, majd a hajamba túrt-na irány be-terelgetett, mire bólintottam.

Az est folyamán próbáltam nyugodt lenni, de nem ment. Egyfolytában Boka járt a fejemben. Legszívesebben kikapcsoltam volna az agyamat, de sajnos ez nem lehetséges. Kiszállva az ágyból bekopogtam Átshoz, aki nem nyitott ajtót. Halkan kinyitva azt, láttam, hogy az ágyban fekszik és telefonozik, fülessel a fülében, a fal felé. Halkan odamentem hozzá, majd bebújtam mellé. Ő egyből megfordult és betakart. Nem kérdezett semmit. Fél óra múlva már majdnem elaludtam.

-Szonja-suttogta.

-Igen?

-A képen a másik fiú, akivel vagyok, az Boka János...-simogatta a hátamat, mire elkerekedett szemmel néztem rá.

-Mi? De ti...

-Régen baromi jóban voltunk, olyanok voltunk, mint két testvér. Emlékszel, mikor elköltöztünk?

-Persze, így közelebb volt a zenesuli, meg neked a sport...

-Igen. Áthívtam Bokát, megmutattam neki a mi helyünket a haverjaimmal, a Füvészkertet, viszont ő nem akarta elhagyni a Grundot. Pedig szerintem jó hely, és még tó is van! Na mindegy, szóval a lényeg, hogy 5.-től megy a vita. És inkább a mostani haverokkal vagyok, mint vele. Szóval ellenséggé váltuni és emiatt, hogy megbosszúljam ezt, el fogjuk venni tőlük a Grundot.-rakta el a telefonját. Szavai még pár percig a fülemben hallatszódott.

-Az már nagyon régen volt! Azért szakadt meg, mert itt új barátokra leltél?

-Azért is, igen. És abból a suliból eljöttem, így a mindennapi látogatás is elmaradt.

-Van olyan, mikor azon gondolkozol, hogy jó lenne újra vele lenni?

-A táborban csak ezen kattogtam...-suttogta. A szívemhez kapva, kirázott a hideg. Ez lelkileg fájt...

Ekkor jöttem rá, hogy nem egymással van bajuk, hanem azzal, hogy eltávolodtak... De még akarnak egymással lenni...

-Mindegy, csak gondoltam elmondom. Jó éjt-puszilt meg.

-Jó éjt...-viszonoztam. Valahogy újra össze kellene hozni őket... De hogyan?