Röppentyűk estére /Kpop, bl drama/

Magány /Jren/

  Don't feel lonely

 Loneliness kills all the thrill from standing alone  

Ren pov

Without you

Magány egy furcsa dolog. Hiába vannak haverjaid, állítólagos barátaid, ha közben még is magányosnak érzed magad. Ha a barátaidnak minden fontosabb, mint te, akkor az olyan, mintha nem is lennének barátaid. Ha az állítólagos legjobb barátod elvan foglalva a csajozással, nincs mit tenni. El kell fogadni, hogy nem vagy neki olyan fontos. És mit tudsz tenni a magány ellen? Öngyilkos leszel. Ugye milyen egyszerű lenne? De még se vitt rá a lélek arra, hogy megöljem magam. Még is csak értékes ember vagyok, és valamiért megszülettem. De ugyan miért? 

Depresszív gondolataimat egy labda szakította meg, ami erősen csapódott az arcomnak. Fájdalmasan kaptam arcom jobb oldalához, mi égetően kezdett el fájni. Ha az élet nem bánt eléggé, akkor még jön egy labda és jól fejbe talál.

- Rettenetesen sajnálom. Nagyon megütötted magad? - jött oda hozzám egy fiatal srác. Fekete, felül bordós haja volt és gyönyörű szemei. Égett az arcom, és még az orrom vére is eleredt. Mérgesen kerestem elő egy zsepit, hogy letudjam törölni.

- Ne aggódj, jól vagyok - feleltem ridegen. Nem kell, hogy megsajnáljon vagy megkedveljem. 

- Biztos? Gyere - ragadott karon, és el kezdett vonszolni az iskola udvarán keresztül, be a férfi mosdóba. Mérgesen rángattam a karom, de erősen szorította.

- Neked meg mi bajod? Mondtam, hogy jól vagyok! - emeltem fel a hangom, de nem hatotta meg. Megállított a csap előtt, és a vizet megengedve kezdte el óvatosan törölgetni az arcom. Hagytam, had tegye rendbe az arcom, addig én is jobban megtudtam figyelni arcát.  Még férfi szemmel is nagyon helyes volt. Akkora lehetett, mint én, de sokkal férfiasabb. Felszisszentem, ahogy erősebben nyomta arcomra a zsepit.

- Nem akartam fájdalmat okozni - nézett rám ártatlan kiskutya szemekkel. Felsóhajtottam, és legyintettem. 

- Mikor végzel? Mennem kell - mondtam semlegesen. Szomorúan nézett rám, de bólintott.

- Menned kell a barátaidhoz? - kérdezte megvillantva mosolyát. Fapofával válaszoltam, de egy leheletnyi bánat így is átsuhant az arcomon.

- Igen mennem kell. Örvendtem a találkozásnak - köszöntem el és, kikerülve őt vissza akartam vonulni magányomban. Egy kis önsajnálat nekem se árt. 

- Várj, meghívhatlak valahova? Mikor érsz rá? - futott utánam. Odavetettem neki, egy majd megbeszéljüköt, és már ott sem voltam. Sietősen távoztam az iskolából, és reméltem, hogy többet nem találkozunk. Egyedül laktam egy nagy házban, így az otthonom is magányos volt.   Nem is én lettem volna, ha a sors meghallgatja kérésem. 

Egy hét telt el azóta, hogy találkoztam volna a sráccal. Nem láttam azóta, de a gondolataim állandó szereplője volt. Éjszaka közepén nem a legjobb ötlet egyedül bolyongani az utcán, de senki nem aggódott értem. Elmerengve bámultam a csillagokat, és csodáltam gyönyörű fényüket. Hirtelen valaki nekem ütközött, az ütközés hatására kibillentem egyensúlyomból, és a földön kötöttem ki. Mérgesen néztem az előttem fekvő fiúra, de amint megismertem ki az, ijedten térdeltem mellé.

- Jól vagy?  - kérdeztem arcára simítva. Úgy bújt érintésembe, mint valami macska. Végig néztem könnyáztatta arcán, sebein, és vékony testén. 

- Ren vagyok. Gyere, állj fel  - esett meg rajta a szívem. Tudtam, hogy soha nem bocsátottam volna meg magamnak, ha ott hagyom. Lassan segítettem talpra, és megvártam még szilárdan áll.

- Én Jr vagyok - felelte halkan. Sóhajtva húztam magam után, nem volt messze a házam. Csendben csoszogott mellettem, néha ijedten felkapta a fejét, majd vissza is ejtette.

- Itt vagyunk! - álltam meg az ajtó előtt, egy sor szerencsétlenkedés után kinyitottam az ajtót, és előre engedtem. Amíg ő a folyosó közepén állt, addig én levettem a pulcsim, és bementem a szobámba az elsősegély dobozért, és tiszta ruháért. 

- Nyugodtan beljebb jöhetsz, nem harapok - mosolyogtam rá kedvesen. Nyoma se volt annak a magabiztos fiúnak, akit a pályán láttam.  Karját megragadva leültettem a kanapéra, és vártam, míg leszenvedi magáról a pulcsiját. Pólóját megragadva húztam át fején, hogy letudjam kezelni a sebeit. Testét végig kisebb-nagyobb hegek borították, némelyikből vér szivárgott. Arcán is látszódott a verekedés nyoma.

- Fáj - szisszent fel, amikor hozzá érintettem a fertőtlenítővel átitatott vattát. Panaszkodását meg se hallva lekezeltem az összes sebét, majd segítettem belebújni a pólómba. 

- Na, kész is vagyunk. Kérsz valamit enni vagy inni? Közben elmesélheted ki vagy, és mi történt veled - mondtam, és elindultam a konyhába. Hallottam, hogy halkan utánam csoszog, és kihúzza az egyik széket. 

- Miért hívtál be? 

- Szerinted kint hagylak az utcán? Ne szórakozz. Amióta találkoztunk ki se tudlak verni a fejemből - mondtam nyugodtan, és feltettem  vizet főni.

- Miért emlékszel rám? Azt hittem, hogy te túl menő vagy - csodálkozott el őszintén. Felnevettem, és a csészékbe tettem teafiltert. 

- Nem vagyok menő. Barátaim sincsenek. Péntek este egyedül vagyok itthon, ez aztán menőség - mondtam szarkasztikusan elrejtve a fájdalmat és a magányt az arcomról. 

- Én most itt vagyok neked.

- De most mesélj!

- Kim Jonghyeon vagyok, végzős. Szeretek táncolni, de mostanában nem igazán volt rá lehetőségem. Apa meghalt, és anya újra férjhez ment - vont vállat. 

- És jól kijössz vele? - kérdeztem előre sejtve a választ. Letettem elé a bögrét, és vártam, hogy kiöntse a szívét.

- Azóta anya nagyon megváltozott. Nem is beszélünk, alig vagyok otthon, így eltudom kerülni. De az anyám még csak a kisebb gond, ő mindig csak szavakkal bánt. A férje már tettekkel, minden, ami a hátamon van az ő volt - fordította el fejét, hogy ne lássam könnyes szemeit. Az asztalt megkerülve álltam mellé, és öleltem magamhoz szorosan.  Többé senki nem érhet hozzá, ha ő nem akarja. 

With you

Egy év telt el azóta, hogy megismerkedtünk. Azóta először legjobb barátok, majd egy pár lettünk. Boldog voltam, mint még az előtt soha. 

- Ren, nem csinálunk valamit? Unatkozom - nyűglődött Jr a kanapén. Nevetve mentem hozzá közelebb, és néztem, ahogy fél testtel lelóg, és úgy nyújtózkodik utánam. 

- Na, mi van Baba? Nem te akartál itthon lenni és feküdni? - kérdeztem felvont szemöldökkel. 

- Ja - horkant fel -, veled. De te csak pakolsz, meg mit tudom én mit csinálsz! Gyere ide! 

- Rosszabb vagy, mint egy gyerek - ültem le mellé, mire egyből ölembe mászott. Helyezkedett egy ideig, majd nyakamba bújt. Mosolyogva simogattam haját, és öleltem magamhoz. 

- Olyan jó illatod van - szagolgatott mélyeket szippantva a levegőből. Hitetlenül ráztam meg fejem, az én szeretet éhes nagy babám. 

- Erről jut eszembe. El kéne mennünk fürdeni. Mit szólsz hozzá? - kérdeztem. Gyengén megharaptam fülét, majd egy csókot hintettem rá.

- Együtt? Benne vagyok! - pattant fel, és a fürdő felé húzott. Mosolyogva követtem.

Tudom miért születtem meg. Mert van valaki, akinek szüksége van rám. Valaki aki mindennél többet jelent számomra, és életem árán is megvédeném. Jr-rel az oldalamon többet nem voltam magányos. A régi barátokat elfelejtettem, és szereztem újakat. Az én életem Jr-rel teljes csak igazán, az előtt csak egy gyenge utánzat volt. De most boldog és elégedett vagyok. 

Together forever

Na ennek nem sok értelme volt, de remélem valakinek tetszik :D Valami reakciónak nagyon örülnék. Remélem tetszik, és megértitek mit akartam vele mondani.