Röppentyűk estére /Kpop, bl drama/

Max álmaidban /Multi fandom/ pt 1

Plot: A föld népessége 2100-ra csupán 2 milliárd marad, aminek mindössze 0,001 százaléka vámpír. Az emberek csupán nagyon kis százalékában termelődik olyan anyag, ami a vámpírok túléléséhez szükséges. Még különlegesebbek azok az emberek és vámpír keverékek, akik vére egy bizonyos édes ízű és illatú anyagot termel, ami nem csak őket teszi erőssé, de a vámpírokat is megőrjíti.
Figyelmeztetés: Trágár beszéd, némi hotness

Changkyun pov:

- Faszom, tényleg ennek is velem kell megtörténnie?

- Másnak a környéken nincs olyan vére, mint neked szóval nagyon mással nem tud - tárta szét a karját nemtörődöm stílusban Jooheon, mielőtt még nagyot kortyolt volna a jeges kávéjából. Ingerülten ráncoltam a homlokom és én is a számhoz emeltem a poharam. Három legjobb barátom közül, ketten jól szórakoztak a nyomoromon, a harmadik pedig szokás szerint késett.

- Figyelj, ez nem olyan rossz. Adnod kéne egy esélyt, még nem is ismered - nézett rám Hyungwon. Könnyen beszél, őt senki nem kényszerítené rá, hogy az eddigi életét eldobva legyen vámpí rkaja. Nagyot sóhajtva néztem ki a kávézó ablakán. Szomorúan figyeltem az ismerős utcán járkáló embereket, az autókat és mindent, amit úgy ismertem, mint a tenyeremet. Egész életemben ez a környék volt az otthonom, ezek az emberek voltak a családom, nem az a vámpír, aki igényt tartott a véremre. A távolban feltűnt Minhyuk vörös haja, ami már távolról kitűnt a tömegből, ahogy a kávézó felé rohant.

- Szia, babe - köszöntem mosolyogva, amikor lihegve levágódott mellém a sarokba. Minhyuk és köztem mindig szoros viszony volt, egy iskolába jártunk, majd ugyanabba a gimibe jelentkeztünk és az egyetemeink is szomszédok voltak.

- Hello, hun (honey röviden). Sziasztok, miről maradtam le?

- Changkyun kiakadt miután kapott egy hivatalos felszólító levelet, hogy egy igen befolyásos vámpír szeretné, mint uzsonna - vázolta fel a helyzetet röviden Jooheon. Az asztalon heverő műanyag villát felkapva teljes erőből hozzá vágtam, de az evőeszköz könnyedén pattant le izmos mellkasáról.

- Kurva könnyű nektek ebből poént csinálni, nem a ti életeteket akarják elvenni - morogtam mérgesen és a létező legcsúnyábban néztem rájuk. Éreztem, hogy csak a hangulatot próbálják oldani és engem megnyugtatni, de jelenleg arra volt szükségem, hogy valakivel együtt moroghassak.

- Sajnálom. Tudom, hogy nehéz neked, de ne felejtsd el, előbb voltál az enyém, a miénk, mint az övé! Ha úgy érzed, akkor már két másodperc múlva ott leszünk és kiherélem, ha rosszul bánik veled - mondta Minhyuk mellettem komolyan a kezemet szorítva. Minhyukék emberek voltak, természetesen jóval gyengébb, mint én nem, hogy egy hatalmas vámpír. Hálásan mosolyogtam rá és jobb kezemet felvezettem tarkójához, hogy fejét nyakamhoz húzva ölelhessem meg. Minhyuk értve a jelből egész testével közelebb húzódott és fejét vállamra tette, mint kiskorunkban szokta. Hyungwon és Jooheon is komolyan bólogattak és kezemet megszorítva némán jelezték, hogy ők is ott lesznek mellettem.

- Mikor találkozol vele először? - kérdezte Hyungwon.

- Fogalmam sincs, azt mondták, hogy majd ő keres. Ez is mi? Mi az hogy ő keres?Jó, hogy nem én a wc-n ülök, ő meg egyszer csak megjelenik - mondtam szarkasztikusan a szemeimet forgatva. A többiek is egyetértően bólogattak, amikor egy nálunk nem sokkal idősebb srác állt meg Hyungwon mögött, ujját a szájára téve jelezte, hogy Minhyukkal maradjunk csendben.

- Szerintem, akkor ma... - kezdett volna bele valamibe, de Wonho mindkét kezét a vállára tette és fennhangon belehuhogott a fülébe. Hyungwon egy lányos sikítással majdnem leugrott a székről, ha Wonho nem kapta volna el. Minhyuk a vállamra dőlve könnyeit törölgetve röhögött vékony vinyákoló hangján, amitől még jobban nevetnünk kellett. Szegény Hyungwon vörös fejjel ült vissza a székére és mérgesen nézett párjára. Wonho is vámpír volt, de kisgyerekkora óta emberek nevelték, így csak az életben maradásához szükséges táplálkozást tartotta meg a szokásaik közül.

- Utállak - dünnyögte a szőke sétődötten a másik platinum szőke férfinek, de nyomott egy csókot ajkaira és arrébb húzódva hagyta, hogy leüljön Jooheon és közé. Hárman kissé szűkösen, de elfértek a padon, ami öt másikkal a kávézó hangulátanak fontos elemit képezték.

- Pont jókor érkeztél. Nem hallottál róla, hogy egy vámpír új nasit akar? - kérdeztem és engedtem, hogy hangomon érződjön a gyűlölet. A vérem egyik előnye volt, hogy teljes mértékben eltudtam rejteni emberek és gyengébb vámpírok elől, hogy mit érzek. Egy erős vámpír a vérem szagából képes volt érezni, hogy én mit éreztem. Nem tudtam ki az a vámpír, sejtésem sem volt, de késztetést éreztem, hogy utáljam és az utálat iránta szinte elemi ösztön volt.

- Nem, miért? - Wonho is egyből megfeszült a széken átvéve az én feszültségemet, de Hyungwon érintése pillanatok alatt lazította el újra. Mosolyogva néztem rájuk és egy pillanatra a saját nyomoromról is megfeledkeztem.

- Mert tegnap kaptam a levelet, hogy valaki megkívánt - jegyeztem meg epésen és egy újabb falat tortát tettem a számba, amit időközben kihozott a pincér. Minhyuk nyitott szájába is tettem egy villával, amikor hirtelen valami nagyon különös illat kezdett el terjengeni a kis helyiségben. Orromat fintorítva néztem körbe és kerestem az illat forrását. Émelyítően édes volt, de mégis mintha valami citrus vagy menta keveredett volna bele. A többiek kíváncsian nézték, ahogy fogaimat összeszorítva néztem körbe újra és újra a helyiségben, amíg ki nem szúrtam kiből árad.

- Itt van - mondtam egyszerűen, amikor belém csapott a felismerés és a többiek is egyből értették. Wonho idegesen szimatolt bele a levegőbe és kiengedte a szemfogait, amire az én szemfogaim is egyből előugrottak a köztünk lévő kötelék miatt. Vámpír és vámpír között vérrokonságot lehetett létrehozni, ha mindkét vámpír beleegyezett és hajlandóak voltak vállalni az ezzel járó veszélyeket és kellemetlenségeket. Érezni tudtam, hogy mit érez, ahogy ő is tudott engem érzékelni. Veszély esetén az én vérem is felgyorsult és gyorsabban kezdett száguldani, ezzel erősebbé téve az izmaimat és mintegy jelként, hogy eresszem le én is a szemfogaimat, hogy szükség esetén meg tudjam védeni.

- Sziasztok!