Röppentyűk estére /Kpop, bl drama/

Beastmode 9 / multifandom/

Namjoon a kocsi ablakán nézelődött elkerülve, hogy véletlenül se kelljen ránézni bármelyik csapattársára is. Nem tudta kiverni a fejéből Shownu, Sehun és Kris arcát, ahogy az elsuhanó fákat nézte. Bűntudata volt Sehun miatt, valószínűleg valamelyik alfa le fogja szidni, de bízott abban, hogy racionálisan fognak gondolkodni. Sehun erős alfa, de Namjoon sem gyenge és a védelmező ösztön még nagyobb benne.  Tudta, hogy jó döntést hozott, ebben az esetben az önzőség katasztrófához vezetett volna, tudta jól.  Nem akart balhét okozni a két falka között, főleg, hogy mindenki tisztában volt Yoongi forrófejűségével. Teljesen mindegy volt hányan vannak ellene, és ebben az esetben két bivaly erős falka volt az ellenfele, ő akkor is felvette a harcot. Namjoon mindig is csodálta ez a fajta bátorságot, de csak abban az esetben, ha ez racionalitással is párosult. Afél órás út után - Namjonnak napoknak tűnt - kocsi lassítva állt meg az ajtót előtt, amin mindenki egyetlen hang nélkül vonult be. Selejtként leghátul sétált fejét lehajtva, idegesen kapargatva a körmeit. Észbekapva ejtette le gyorsan a kezeit,  Jin utálta, amikor ezt csinálta. A nappaliban gyűltek össze, Yoongi az egyik oldalt Namjoon a másikon állt, addig a többiek csendben leültek a kanapén. Jimin Jungkook nyakához szorította az orrát és néha-néha enyhe fintor ült ki az arcára.

- Amint itt végeztünk azt akarom, hogy fürödj le! Bűzlesz - kezdte Yoongi undorodva húzva el a száját, ahogy megérezte Shownu illatát Namjoonon. Nem volt saját illata, de másokét ugyanúgy magán tudta viselni, mint bárki más. 

- Persze - válaszolt Nam enyhe szarkasztikus hanglejtéssel, amire csak egy morgás volt a válasz. Namjoon nem fog meghajolni, sem behódolni az alfának. Az egész élete arról szólt, hogy kedvére tegyen a társainak és selejtként is hasznos tagja legyen a falkának, aminek alapból nem is tagja.

- Mégis hogy gondoltad, hogy engedély nélkül mész el? 

- Ne felejtsd el, hogy én vagyok a leader, Hyung! Még mindig azt csinálok, amit akarok. A falkádon belül talán parancsolhatsz, de én nem vagyok a tagja, nem emlékszel? - kérdezett vissza provokatívan felhúzva egyik szépen ívelt szemöldökét. Nem akart harcot, sem a húrt túl feszíteni, de úgy érezte, éppen ideje kiállni önmagáért. Másrészt bízott annyira Shownuékban, hogy majd felkaparták volna a hulláját, ha végül rossz vége lett volna.

- Ha jól emlékszem ők sem a falkád. Mi befogadtunk, megtűrünk az otthonunkban. Az omegánk szemmel láthatóan rosszul érzi magát melletted, mi még is hagyjuk, hogy itt élj. Ők? Szerinted  nem csak szánakoznak miattad? Ezzel letudják a havi egy jó cselekedetüket, aztán élik tovább az életüket. Ennyire naiv vagy, hogy ez még nem tűnt fel? - Yoongi megvetően nézett rá, mintha valami szánalomra méltó vadállat lenne, akit el kell tűntetni. Az előző magabiztossága pillanatok alatt tört apró darabokra, ahogy millió emlék lepte el az agyát és egyszerűen túl sok volt neki. Yoongi mellett ellépve indult fel a szobájába, ahol kulcsra zárta azt és a fejére tette a fejhallgatót. Nagy levegőket véve próbálta teljesen lekapcsolni az agyát, egyedül a ritmusra koncentrálni. A fülében dübörgő zene miatt azonban már túl későn vette észre Yoongit, ahogy a pótkulccsal - amiről eddig nem is tudott - kinyitotta az ajtót, és egyenesen Namjoon felé tartott. A telefonból kihúzta a csatlakozót és gyors ujjmozdulatokkal nyomkodni kezdett valamit. Mire Namjoonnak sikerült visszavenni a telefont, az újraindítás elindult és már nem lehetett leállítani. Minden adat, ami a telefonján volt szépen lassan odaveszett, ahogy a telefonszámok is, amivel elérhette volna a többieket. Szorítása gyengült a telefonon, miközben nézte az egyre növekvő százalékot a képernyőn. Abban a pillanatban, hogy a számláló elérte a százat, Yoongi kiütötte a kezéből a telefont, ami hangos koppanással ért földet, ezer darabkára törve. Apró szilánkok gurultak szét a szobában, a csilingelés gúnyos nevetésként hatott. Yoongi elégedetten lépett el Namtól és a szobakulcsát magához vette az ágyról még, mielőtt kilépett volna és Namra zárta az ajtót.

Namjoon egyedül maradt a földön heverő milliónyi kis üvegdarabbal. Nem lett volna akkora probléma a telefonja, ha a laptopja nem kint hevert volna a nappaliban, az ipad pedig valahol a stúdióban. Yoongi pontosan tudta, hogy egyedül a telefonja köti össze a külvilággal ebben a szobában, az újraindítás is csak játék volt neki.  Egyszerre érzett dühöt, szomorúságot, félelmet és valahol az elméje mélyén felszínre törni készültek olyan emlékek, amiket régen eltemetett magában. Vagyis azt hitte, hogy régen eltemette magában, de minden egyszerre zúdult rá és elméjét ellepte az ezernyi emlékkép.