Röppentyűk estére /Kpop, bl drama/

Büszke vagy rám?

Nem is tudom, hogy kezdjem. 

Olyan természetes volt, hogy ott vagy nekem. Ha szükségem volt rád, felhívtalak és te jöttél. Segítségre volt szükségem, te ott voltál. Bárhol, bármikor. 

Hol vagy most?

Fiatal voltam még, buta, azt se tudtam mi az élet vagy mi a halál. Nem is akartam megtudni sosem. Boldog voltam, együtt voltunk. Névnapok, születésnapok, karásonyok, ünnepek. Minden évben újra és újra.

Hova tűnt a régi boldogság?

Eljött az utolsó karácsony, de senki nem tudta, hogy az lesz az. Képeket készítettünk, együtt, közösen a család. Az utolsót. Senki nem tudta, hogy az az utolsó, de mégis ott lebegett a levegőben az az érzés.

Miért?

Eljött a tavasz, de senki nem volt boldog. Kórházba kerültél, először csak a városba, majd elkerültél innen. Amikor utoljára láttalak, azóta se felejtettem el. Sokkolt a látvány. Az egykor életerős, boldog férfi helyett, egy vékony de mosolygós Te voltál. De már nem a régi Te. Elvittek messze tőlünk.  Akkor már tudtuk, hogy nincs remény. 

Miért ilyen korán?

Megint együtt volt a család és jött a telefon. Mindenki tudta, hogy baj van. Te már nem voltál. Itt maradtunk nélküled. 

Köszönöm.

Köszönöm, hogy mindig itt voltál nekem, köszönöm, hogy elég idős voltam, hogy emlékezhessek rád. Sosem foglak elfelejteni.  Egy dolgot bánok már csak, hogy nem mondtam el mennyire szeretlek. 

Szeretlek, akkor is és most is. Ez nem fog változni.