Röppentyűk estére /Kpop, bl drama/

Story of our life /Sope 2/2/

Hoseok pov

Másnap délutánt is a kórházban töltöm a gyerekek között, de Minji most nem lehet velünk. Az állapota rosszabbodott, nem jöhet ki a kórteremből és folyamatosan lélegeztető gépen kell lennie.  A többi gyerektől elnézést kérve megyek be a kórtermébe, ahol az aprócska kislány szinte elveszik a hatalmas ágyon. Ahogy meghallja, hogy jövök, kinyitja a szemeit és halványan elmosolyodik.

- Szeretnéd, hogy befejezzem a mesét? - kérdezem mosolyogva. Gyengén bólint és újra lehunyja szemeit, de tudom, hogy ébren van.

- Ott tartottam, hogy amikor tizenhat éves voltam, akkor költözött be hozzánk. Azóta egy pár voltunk és mindent megosztottunk egymással. Először nagyon nehéz volt, félt az érintésektől, keveset evett és beszélt. Alig mosolygott, még most is emlékszem arra, amikor először mosolyodott le hosszú idő után.

- Yoongi, tudom, hogy egy éve együtt vagyunk, de szeretnélek elvinni egy randira - mosolyogtam rá tipikus Hoseok mosolyommal. 

- Ha szeretnéd - vonta meg a vállát és tovább készítette a reggelinket. Nagyot sóhajtva ültem fel a pultra, és  lábaimat lóbálva csendben várakoztam. Amikor késznek ítélte a rántottát, elzárta a gázt és megállt előttem.

- Ugye tudod, hogy nagyon örülök neki? Mindig  szívesen megyek veled mindenhova - simította kezeit arcomra. Kezét megfogva húztam a számhoz, és nyomtam rá egy apró puszit.

- Szeretlek! - öleltem magamhoz, és fordítottam helyzetünkön. Leugrottam a pultról, és Őt ültettem a helyemre, lába közé állva csókoltam meg puha ajkait. A csókba feledkezve álltunk percekig, amikor ajtó nyitódást hallottunk. Hirtelen ugrottam el Yoongitól, a lendület miatt megcsúsztam és a legközelebbi tárgyba próbáltam megkapaszkodni, ami  a rántottás edény nyele volt, azt is rántottam magammal.

A földön ülve, rántottával a fejemen és az ölembe pislogtam fel Yoongira, aki a nevetés miatt majdnem legurult a pultról. Megrázva a fejemet, kelletlenül elmosolyodtam és boldogan figyeltem, ahogy végre megint felszabadultan nevet. Anya persze nem értette mi bajunk, de Ő is örült Yoonginak.

- Végül persze elmentünk a randira, amit még sok másik követett. Húszéves voltam, amikor elérkezettnek láttam az időt, hogy megkérjem a kezét. Tudtam, hogy egész életemben csak ő kellett nekem, és senki más nem is fog soha.

Hónapok óta erre az egy napra készültem Namjoon és Jin segítségével. Azt akartam, hogy minden tökéletes legyen. Jimin, Jungkook és Taehyung elvállalta, hogy énekelnek közben, Jin és Namjoon pedig a menüt vállalta. A közös házunkban szerettem volna megkérni, amit akkor láthatott először. El sem hittem, hogy eljött a nap, amikor végre megtehettem, amire régóta vágytam. 

Idegesen ropogtattam az ujjaimat egész idő alatt, amíg végre el nem jött a pillanat. Fél térdre ereszkedtem, és megszorítottam kezét. Zavartan nézett rám, de tudta mi következik, mert szemeibe könnyek gyűltek.

- Yoongi!  Már lassan több, mint egy évtizede ismerlek és imádlak. Amikor szenvedtél veled együtt szenvedtem, amikor örültél, veled örültem. Amikor támaszra volt szükséged én ott voltam, és amikor támaszra volt szükségem Te ott voltál. Ott voltam amikor újra kezdted az iskolát, amikor leérettségiztél, ott voltam az első koncerteden és ott voltam, amíg végig csináltad a pert. Ott voltál, amikor leérettségiztem, amikor megnyertem az első nagy versenyemet. Ott voltál, amikor padlón voltam és azt akarom, hogy mindig itt legyél velem. Veled akarok megöregedni, veled élni, gyerekeket nevelni és aztán, ha itt az idő a Te oldaladon eltávozni. Yoongi, hozzám jössz és teszel a világ legboldogabb emberévé? 

- Igen, igen - borult a nyakamba sírva. Erősen szorítottam magamhoz, miközben felálltam és nagy mosollyal az arcomon figyeltem a tapsoló családot és barátokat. 

- Az volt életem egyik legboldogabb napja, egy másik az volt, amikor összeházasodtunk. Természetesen Jiminék énekeltek itt is és Jinék csinálták a menüt. Kis esküvő volt, de nekünk tökéletes. Az esküvőre egy évvel megszületett  az első kisfiúnk. Béranya hordta ki, de mindketten egyből szerelembe estünk vele, apró kis arcán mindig hatalmas mosoly ült. 

Az éjszaka közepén halk baba sírásra keltem, de mire felálltam abba maradt. Férjem nem volt mellettem, tudtam, hogy ő nyugtatta meg a babát, de a biztonság kedvéért inkább kimentem megnézni. A gyerekszoba ajtajában megállva figyeltem, ahogy Yoongi az apró Minseok-ot ringatja halkan dúdolva neki. 

- Gyönyörű kisfiú - suttogta elragadtatott hangon, ahogy le sem vette szemét az apróságról, aki nyugodtan szuszogott apukája karjában.

- Igen az. Olyan, mint te - sétáltam hozzá hátulról átölelve. Fejemet a vállára támasztottam és onnan néztem Minseok álmában is mosolygós arcocskáját.

- Minseok születése után két évvel megszületett az öccse, Chansik, majd öt év múlva Kangdae és a mi kis hercegnőnk Minah is. A három idősebb fiú mindig elkényeztette a húgocskájukat és védték minden fiútól. Sokszor nehéz volt négy gyerekkel, de semmiért el sem cseréltük volna, boldogok voltunk. Teltek az évek a gyerekek felnőttek, saját családjuk lett, gyerekeik. Yoongival megint ketten maradtunk, a fiúk jöttek át néha. Namjoonal szerdánként nagy kártya partikat szoktunk csapni. Együtt voltunk majdnem hatvan éve, amikor Yoongi megbetegedett. Nem lehetett megmenteni az életét, életem legnehezebb időszaka volt a gyász.

- Hoseok, szerelmem! Már nincs sok hátra, érzem itt - mutatott gyengén, remegő kezekkel a szívére -, de tudd, hogy mindig veled és veletek leszek. Kérlek ezután is sokszor mutasd meg ragyogó mosolyod, az unokák hadd emlékezzenek egy gyönyörű mosolygós angyalra, aki vagy és mindig is voltál. Senkivel sem éltem volna le szívesebben az életemet, nincs még egy olyan ember, mint te Hoseok. Köszönöm, hogy voltál nekem - Egy újabb roham kapta el, teste vadul rángatózott, ahogy levegőért küzdve köhögött. 

- Jól van, ne mondj ilyeneket. Még élni fogsz, te vénség. Szükségem van rád, nem hagyhatsz el, még nem  - borultam a nyakába zokogva és percekig úgy is maradtunk  Kezemet ráncos arcára simítottam, és csak néztem azokba a szemekbe, amikbe láttam az eddigi hetven évét, a közösen eltöltött hatvan évet és a szenvedést. Szemeimből kitöröltem a könnyeket, és kezét ajkaimhoz szorítottam, amíg hallgattam a búcsúszavait.

- Mondd meg a gyerekeknek, hogy nagyon szeretem őket és ne aggódjanak vigyázni fogok rájuk és az unokáimra is. Nem hagyom, hogy bajuk vagy bajod essen. Kérlek, emlékezz arra, aki fiatalon voltam, bad boy rappere, ne erre a vén csonthalmazra. Nagyon szeretlek és várni fogok rád, majd odaát, addig is légy nagyon boldog nélkülem is. Szeretlek, mindennél jobban.

- Én is nagyon szeretlek, te vagy a mindenem. Nem tudom elmondani, hogy mennyi mindent jelentesz nekem, csak azt akarom, hogy tudd, hogy én voltam a legboldogabb ember. Férfi a Te oldaladon, apa a Te oldaladon, nagypapa a Te oldaladon.  Sietek hozzád - zokogtam, és utoljára ajkaira hajoltam. Visszacsókolt, de hamar elengedtem, hogy levegőt vehessen. Homlokomat homlokának döntöttem, és utoljára ebben az életben egy levegőt szívtunk, együtt dobbant a szívünk és egyre járt az agyunk. Egészen addig, amíg légzése le nem lassult és a gépek hangos sípolással adták tudtunkra, hogy megállt a szíve és többet nem dobbant az enyémmel. 

- Nagyon nehéz nap volt, de lassan már tíz éve ennek. Azóta is életbe vagyok, már nyolcvanegy kemény éve ezen a Földön élek és megpróbálom kihasználni az időt, amíg a gyerekeinkkel, az unokáinkkal és most már dédunokáinkkal tölthetek - fejeztem be a mesét és adtam egy puszit a már békésen alvó Minji homlokára. 

- Hidd el, jó helyen leszel, és megígérem Yoongi vigyázni fog rád ott, ahova mész és nem sokára én is megyek veled.

Kicsoszogtam a kórházból, és gondolataimban temetkezve indultam haza, hogy fogadhassam Minaht és az unokáinkat.

Másnap Minji örökre elaludt, többet nem mentem a kórházba, nem bírtam rá nézni se. 

Jung Hoseok 88. életévében életét vesztette. Otthon békés körülmények között ment el, örök álomba szenderült és most megint élete szerelme oldalán vigyázhat családjukra.