Röppentyűk estére /Kpop, bl drama/

Nem alszom/ akiket elképzelsz/

(Kapcsold be a zenét.)

Nem alszom, mióta elmentél. Félek. Hogy mitől félek? Hogy álmomban megint mellettem leszel.  Azt mondtad, nem érzel  már irántam semmit. Fogtad a bőröndödet, ügyetlenkedtél, mint mindig. Régen nevettem rajta, aranyos voltál. Kiléptél az ajtón, ki a lakásból, ki a közös életünkből, ki az én életemből. Fáj? Piszkosul. Te, aki a levegő volt számomra, aki miatt mosolyogva keltem reggel.

A saját oldalamon alszom, nem uralom az ágyat. Nem is érintem a te oldalad, nem akarom. Átfordulok. Az üres hely is, mint minden rád emlékeztet.  Amikor még mellettem feküdtél, és lejtett feléd az ágy, okot adva, hogy melléd guruljak. Nem lejt az ágy. Egyenes, ránc se látszódik rajta, üres, mint a szívem nélküled.  Lassan, nagyon lassan fordulok át, veled ez is gyors volt. Imádkozom, hogy forduljak gyorsabban. A takaró szinte mint a csiszolópapír ér bőrömhöz. Nem a te puha ujjaid cirógatnak. Elalszom.

Álmomban mellettem voltál. Boldogok voltunk. Kinyitom fáradt szemeimet, boldogan fordulok át. Már nyújtanám a kezem, hogy megcirógassam arcod, de kezeim a levegőt érintik. És akkor pofon vág az emléked. Kiröhögöm magam, szánalmas. Keserves sírásba fordul át, az eddigi vontatott kacajom. 

Te elmentél, én itt maradtam a fájdalommal.