Röppentyűk estére /Kpop, bl drama/

Foci edző 3/3 (BTS,Yoonmin) 16+

Suga pov

Egy hangos üvöltésre keltem, és az utána hallatszó mérges suttogás térített magamhoz. Kinyitottam a szemem, de gyorsan vissza is csuktam. Pont a szemembe sütött a Nap. Lassan kezdtem el mozgatni elgémberedett tagjaimat. Hunyorítva néztem a bal oldalamra, és egy kedvesen mosolygó Jimin nézett rám vissza.

- Sajnálom, hogy felkeltél. Alig aludtál fél órát, de majd büntetésképp futnak plusz két kört - paskolta meg combom.

- Ne büntesd az egész csapatot, az öcsém volt - mormogtam rekedten. Kinyújtóztattam a hátamat, már amennyire egy kocsiban lehet. Bármikor felismerném. Mindig akkor kezdett el üvöltözni, amikor elaludtam volna.

-Akkor ő fut négyet, a többiek kettőt - rendezte le egyszerűen. Bólintottam, és kibámultam az ablakon. Alig jutottunk előre azóta, de a fiúk azóta felélénkültek a benti nagy melegben. Hiába ment a légkondi, a fekete autó szívta a meleget.

-Jimin? - kérdeztem felé fordulva, mire egy pillanatra abbahagyta a dobolást a kormányon. Aranyosan pislogott rám gyönyörű szemeivel. Megsimogattam az arcát, majd kezeimet hátrébb csúsztattam tarkójára úgy húzva magamhoz egy rövid csókra. Mielőtt még megszólalhatott volna a szavába vágtam.

-Tudom, hogy én mondtam, hogy ne, de úgy se figyelnek. Mi lenne, ha kicsit kiszállnánk?

-Rendben, már úgy is ránk fér.

Mindenki kiszállt a kisbuszból, és a szülők is partnerek voltak a dologban, a busszal kissé hátrább tolattak, hogy nagyobb kör legyen. Jimin mellett állva néztem, ahogy rohangáltak, közben néha adott nekik egy-egy feladatot, hogy ne legyen olyan unalmas a futás. Miután visszaültünk szerencsére elindult a sor, és megállás nélkül tudtunk tovább haladni. Először a hotel parkolójában álltunk meg, hogy mindenki letudjon pakolni. Sóhajtva fogtam meg a sporttáskámat, és indultam volna meg a szüleim felé. Semmi kedvem nem volt velük egy szobában aludni, de muszáj. Jimin a fiúkat rendezte, észre se vette, hogy eljöttem mellőle. Amikor hallótávolságon belülre értem, éppen arról beszéltek más szülőkkel, hogy milyen szerencse, hogy nem voltam velük, így nem égett a pofájuk amiért ilyen szégyenletes kölykük lett. Igen, pont így mondták. Meggondoltam magam, inkább az árnyékba állva írtam Namnak egy üzenetet, tudtam, hogy várja. Egyből csörgött is a mobilom.

-Milyen volt az út? - szólt bele vidáman barátom. Fújtattam egyet, mire együtt érzően kiröhögött.

-Az úttal nem volt baj. Jiminnel és a srácokkal jöttem, de most aludhatok Anyámékkal - közöltem olyan lelkesen, mintha éppen azt mondanám, hogy kiherélnek, mint valami kutyát.

-Majd átmész Jiminhez, aztán majd szórakoztatjátok egymást - Szinte láttam az arcán a perverz vigyort.

-Nem mindenki olyan kanos, mint te - nevettem fel. Közben a többiek megindultak befelé, de én ráértem.

-Hope-ot legalább nem kell noszogatni. Ha nagyon nem bírod szólj, és akkor ott vagyok érted, oké? - komolyodott el. Nam igaz barát, mindig számíthattam rá.

-Köszönöm - mondtam hálásan, majd elköszöntem, és letettem. Leültem a padkára, és próbáltam erőt gyűjteni az előttem álló tortúrához.

-Suga, velem leszel egy szobában. Mit szólsz hozzá? - állt meg előttem Jimin boldogan mosolyogva. Hogy tud mindig mosolyogni?

-Nem akarok a terhedre lenni - ráztam meg a fejem.

-Hyung azt mondta, nem akarsz a szüleiddel lenni, mert mindig bántanak. Én nem bántalak. Velem miért nem szeretnél lenni? - néz rám szomorúan. Úgy állt előttem, mint egy kivert kiskutya. Felnyújtottam jobb kezemet, és kinyújtott lábaimra ültettem.

-Nem az, hogy nem szeretnék, de nem lehet. Pihenned kell, mit szólnának a fiúk egy fáradt edzőhöz? - kérdeztem. Átöleltem derekát, és államat a fejére támasztottam.

-Nem bánnám, ha te fárasztasz ki - incselkedett velem felbátorodva. Hirtelen felpattant, és engem is magával rántott. Meg sem állt a szobájáig, ahol hangosan csapta be mögöttünk az ajtót. Egyből ajkaimra is tapadt, kicsit hagytam had élvezze, hogy ő dominál, de hamar változtattam a felálláson. Fordítottam, így már az ő háta nyomódott a kemény fa lapnak. Nyakamba karolt, míg én fenekénél fogva rántottam magamhoz. Jólesően felsóhajtott, és izmos lábait derekam köré kulcsolva engedte át teljesen az iránytást.

-Várj! - szakadtam el tőle. Ajkait rágcsálva ijedten nézett rám.

-Valami baj van?

-Nem. De mit mondott neked a Hyungod? - kérdeztem kíváncsian. Eddig le se esett, hogy Jimin az előbb mit mondott.

-Hoseok hyung csak annyit mondott, hogy Nam aggódik miattad, mert nem akarsz a szüleiddel lenni, és nem-e tudnám valahogy megoldani - mondta pihegve. Aranyos volt. Namnak meg vennem kell majd valami hála ajándékot. Nevetve hajoltam vissza ajkaira, de csak egy futó csókot nyomtam rá, és haladtam is tovább nyakára. Elszakadva az ajtótól dobtam az ágyra. Fölé térdelve céloztam be puha nyakát újra, de nyomot nem akartam hagyni rajta. Hideg kezeit a pólóm alá csúsztatva felvezette a lapockámig, majd vissza. Néha apró sóhaj hagyta el kívánatos ajkait. Lassan elkezdtem feltűrni a pólóját, de nem vettem le. Alhasát borítottam el csókokkal, néhol megharapva vagy megszívva tökéletes bőrét. Egyre szaporábban lihegett, és hangját is bátrabban eresztette ki. Felhajoltam egy utolsó csókra, mielőtt megszabadítottam volna felsőjétől, de egy hangos kopogás zavart meg.

-Francba! - sziszegtem, és lemásztam róla. Vörös fejjel tápászkodott fel, és furcsán lépkedve indult meg az ajtóhoz. Vigyorogva figyeltem, ahogy frusztráltan próbálja minél rövidebbre zárni a beszélgetést.

-Hogy most kell megzavarni - pufogott, és visszatotyogott hozzám.

-Na mi van? Valami csak nem útban van? - simítottam kezemet dudorodó nadrágjára. Megremegett a hirtelen ingerre, és alig hallhatóan felnyögött. Elmosolyodtam, és folytattam elkezdett tevékenységemet. Szerencsére Jiminnek nem kellett aznap sokat futnia.

Tudom, hogy sok idő, de nincs wifi a mamámnál, de addig is nem vonja el semmi a figyelmem. Kicsit megpaprikáztam őket. Remélem tetszik.