Röppentyűk estére /Kpop, bl drama/

Rapmon, ugye te szeretsz? /Namjin

Jin pov

- Rapmonie, ugye te szeretsz? - fúrtam ujjamat puha szőrébe.  Farkát csóválva bökdöste orrával tenyerem, de egy kis idő után megunta a simizést, és otthagyott. Szomorúan néztem utána, amikor a kutya Rapmon kiment, az ember Rapmon bejött.

- Mi a baj? - kérdezte, és leült mögém a kanapéra. Mivel a kutya nem mehetett fel a kanapéra, ezért én költöztem le mellé a földre. Lábai közé húzódtam, így kényelmesen neki tudtam dőlni az egyik térdének. Kezeit nyakamra csúsztatta, és finoman kezdett el masszírozni. Felnyögtem, amikor kitapintott egy fájó pontot a vállamban, és azt kezdte ostromolni.

- Szerinted nem vagyok jó ember? - tettem fel a kérdést, ami már a műsor alatt megfogalmazódott bennem. Egy pillanatra megállt a keze, de egy rövid gondolkozási idő után folytatta édes kínzásom.

- Remek ember vagy Jin, de mi ez a hülye kérdés?

- Azt mondják, hogy akit egy állat szeret, az rossz ember nem lehet. De ha az állatok nem szeretik, akkor rossz emberek - magyaráztam neki. Elgondolkodva hümmögött párat, és kezeit is elvette nyakamról. Ijedten fordultam hátra, de mosolygó arcával találkoztam csak.

- Gyere ide, te buta - húzott fel az ölébe. Vele szemben foglaltam helyet combjain, míg ő kezét átvetette derekamon.- Tudod jól, hogy Jjangu is imádott, és Rapmon is imád. Adam is kedvelt, csak ő egy kis lázadó.  Nálad jobb embert nem ismerek.

- Köszönöm - néztem rá hálásan, és közelebb vontam magamhoz, hogy egy hosszú csókkal köszönhessem meg, hogy van nekem és a fiúknak. Apropó fiúk.

- Nam, hol vannak a többiek? Túl nagy a csend.

- Hazamentek a családjukhoz, meg az állatkáikhoz  - válaszolt fejét homlokomnak döntve. Bólintottam, és egy újabb csókot kezdeményeztem, amit Rapmon orra zavart meg. Az ölembe ejtette a szájában tartott csontot, és farkát csóválva ült le mellénk a kanapéra. Értetlenül meredtem a kutyára, és valami magyarázatot vártam Namtól. Az ő kutyája, tudnia kell mit jelen ez.

- Látod szeret téged. Még én se foghatom meg azt a hülye csontot, de neked adta - mosolygott rám. Meghatottan öleltem át a hófehér kutyát, és hagytam, hogy Nam átöleljen mindkettőnket. 

- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? - egyenesedtem ki hirtelen. 

- Igen tudom, én is nagyon szeretlek - puszilt orromra. Rapmon is ki akarta venni a részét, ezért mindkettőnket arcon nyalt. 

- Kösz, téged is szeretünk - törölte le az arcáról a nyálat Nam nevetve. Egy rövid puszit adtam a szájára, de a kutyanyáltól elég érdekes íze volt. Felnevettünk mindketten, és hárman ölelkezve, néha egy csókot váltva vártuk a többiket haza.