Röppentyűk estére /Kpop, bl drama/

Broken trust /JC+NHS -WWX/

Szándékosan fogom elhagyni a kínaira is jellemző megszólításokat, hiszen ez magyarban nincs és nem szeretném, hogy a szöveg zavarossá válna.

Klán vezetőként az egyik legunalmasabb dolog volt az órákig tartó konferenciákon részt venni és némán hallgatni a többi klán panaszait. Jiang Cheng egyenes háttal ült a számára kijelölt asztal mögött, míg Nie Huaisang az egyik ajándékba kapott legyezőjével szórakoztatta magát. Velük szemben, a sors  kegyetlen fintorának köszönthetően, Wei Wuxian és Lan Zhan ült. Akárhányszor abba az irányba nézett Wei Wuxian mindig őt figyelte és néha Lan Zhan rideg tekintetét is magán érezte. Ingerülten kapta el a tekintetét és Zidian is villámokat szorva kelt életre az ujján. Nagyokat lélegezve próbálta elterelni a figyelmét, magában mantrázva, amit Nie Huaisang mondott neki mindig. "Ne foglalkozz azzal, amit mások gondolnak rólad. Te jobb ember vagy, mint bárki, akit ismerek. " Halvány mosollyal az arcán nézett a mellette ülőre, aki ezt látva széles mosollyal hajtotta össze a legyezőt és közelebb csúszott egy lehelletnyivel. Nem sokkal később Jing Ling véget vetett a  konferenciának és szerencsére mindenki visszatérhetett a saját lakrészébe. Jiang Cheng büszke mosollyal nézett az unokaöccsére, ahogy parancsokkal látta el a szolgákat és mindenkitől mélyen meghajolva elbúcsúzott. 

- Miket látnak szemeim - húzta Nie Huaisang gúnyos mosolyra a száját, miközben ő is tovább figyelte, ahogy kimérten és távolságtartóan búcsút int Wei Wuxian és társaságának.  A két Lan tanítvány, Lan Sizhui és  Lan Jingyi Ouyang Zizhen-nel együtt távolabb várták, hogy végre beszélhessenek a kis csoportuk negyedik tagjával.

- Menjünk - hagyta figyelmen kívül a másikat és együtt megindultak vissza a saját helyük felé. Jin Ling nagybátyjaként, neki állandó lakhelye volt itt, és mivel Nie Huaisang vele élt, ezért természetesen neki is. 

- Tudom, hogy mit érzel, de ne engedd, hogy ez befolyásoljon. Ez Jin Ling első nagy konferenciája, mindennek simán kell mennie - sóhajtotta Nie Huaisang miután elhelyezkedtek a szobájukban és a kért teára vártak.

- Tudom, én is tudom! - csattant fel Jiang Cheng és megpróbálta inkább járkálással levezetni a dühét. Ez az egész nem róla szólt, nem lehetett önző, de a tudat, hogy Wei Wuxian és a férje tőle pár szobával arrébb is boldogan tartják magukat a "mindennap az mindennap" szabályukhoz, ahogy az elmúlt évtizedben tették, miközben őt egy rezdülés, szívfájdalom nélkül otthagyta egy csecsemővel és porig égett otthonnal. Majd visszajött és ő lett az áldozat, még ő maga  is megpróbálta megvédeni Wei Wuxiant a tőle telhető legjobb módon, de hasztalan volt. 

- Nézz rám és nem vagy egyedül. Mi mögötted állunk én is, Jin Ling is, Yunmeng népe. Ez számít, nem? - De, végülis csak az számított, hogy az ember, akit szeretett itt volt, az unokaöccse itt volt. Más nem. Gyors léptekkel szelte át a szobát és az asztalt megkerülve egy mozdulattal húzta magához a másik vékony testét, aki gondolkodás nélkül csókolt vissza és kulcsolta lábait össze Sandu fölött. Igaza volt Nie Huaisang-nak, ez volt a lényeg. Az apró sóhajok, a halk nyögések, a hozzá simuló test és a kéz, ami szorosan tartotta és nem engedte egy pillanatra sem eltávolodni.

Vacsoráig ki sem jöttek a szobából, akkor is csak egy rövid sétára, ami hibának bizonyult.

- Jiang Cheng, Nie Huaisang - kiáltott Wei Wuxian feléjük rohanva. Mindketten szemöldöküket ráncolva fordultak inkább sarkon, néma egyetértésben, hogy eleget sétáltak. Hirtelen  valami erősen tekeredett Jiang Cheng kezére, ami megállásra kényszerítette idegesen fordulva hátra, hogy lerázza magáról.

- Wei Wuxian, azonnal engedj el! - kiáltotta mérgesen.

- Nem, amíg nem beszélsz velem! Meddig akarod még ezt a gyerekes játékot játszani? Nem vagyunk már gyerekek, hogy megsértődjünk semmiségeken - mondta Wei Wuxian, de elengedte a fiatalabb karját. A kötél helyét egyből átvette Nie Huaisang karja, ahogy összekulcsolta a férjéével. 

- Semmiség? Úgy gondolod a férjem - hangsúlyozta ki a férj szót -, testvérének halála, a családjának és az otthonának a veszte. Az, hogy te, akit barátnak gondoltam, elárultad. Az semmiség?

- A fé...férjed? Mikor történt mindez? És még arra sem méltattál, hogy elmond?  - Wei Ying szemei elkerekedtek és ha nem ismerte volna jobban, azt hitte volna, hogy könnyek csillognak a szemében. Jiang Cheng keze ökölbe szorul és Zidian is fényesen kezdett villámlani. Ennyi idő után volt képe úgy tenni, mintha érdekelné mi történik vele? Mintha számítana az neki bármit is, hogy él-e vagy hal?

- Amikor ti éppen boldog nászutasként éltetek elvonulva  a kis helyeteken és közben vízi démonok támadtak Yungmengre és Jiang Cheng majdnem meghalt. Persze nem hibáztatlak, minek is kéne a testvéredre gondolni, hiszen neki egyszerű. Nem ő volt, akit mindenki meg akart ölni, miközben ártatlan volt. Hiszen Yanli, Jin Zixuan és sok ezren nem miatta ha... - A Nie klán vezetője döbbenten kapott a szájához és próbált meg újabb hangot kiadni. 

- LAN ZHAN! Azonnal vedd le róla! - üvöltött Jiang Cheng, aki eddig a békesség politikája mellett volt, de nem hagyhatta, hogy Nie Huaisang-ot így elhallgattassák. A háborúban mind bűnösek voltak, de ez nem mentesíti Wei Wuxian bűneit, és ezt mind a négyen tudták. A fekete ruhás férfi megdöbbenten állt a férje mögött és próbálta feldolgozni mind azt, amit hallot. Az ő egyetlen öccse majdnem meghalt, és ő még csak nem is tudott róla. Lett egy férje és őt meg sem hívták a cermeóniára, de még csak nem is tájékoztatta senki.

- Jiang Cheng, miért nem mondtad el? Miért gondolod azt, hogy már nem számít mi van veled? - lépett előre és megpróbálta megérinteni a karját, de Jiang Cheng elrántotta.

- Valaha számított? Egyszer az életben is, gondoltál arra, hogy én mit érzek? Amikor megjöttél a családomba, a kutyáimat miattad vesztettem el, de nem szóltam. Yanli attól kezdve már nem csak az enyém volt, de a tiéd is. Talán inkább a tiéd. Apámat attól kezdve, hogy megérkeztél sosem érdekeltem, sosem lehettem elég jó, nem értem fel soha hozzád. Amikor elég lett volna annyi, hogy anyám megöl téged és megmenekül Lotus Pier én megmentettelek, ezzel megástam a szüleim és az embereim sírját. Amikor elvesztettem az egyetlen dolgot, ami kultivátorrá tett, te feláldoztad a sajátod. Kértem? Nem, meg sem kérdeztél, mert tudtad, hogy nem mondok - halkult el és kivárt.

- Azt akartam, hogy visszakapd. Anélkül nem... - kezdte volna el, de Jiang Cheng közbevágott.

- Anélkül nem lettem volna mi? Elég? Mert te azt gondoltad, hogy nem lennék elég anélkül? Nehéz lett volna, de sose kértem volna el a tiédet! És tudod miért nem? Mert téged akartalak megmenteni, amikor elveszítettem. Láttam, hogy jönnek, egy esély volt ahhoz, hogy te megmenekülhess - Végre. Kibökte az igazat, amit senki nem kérdezett meg tőle. Senkit nem érdekelt az ok, amiért fogságba került. Egyedül Nie Huaisang tudott róla, ahogy a testén éktelenkedő hegek sokaságáról is. 

- Miért nem mondtad ezt el? - Wei Wuxian most már sírt, igazán sírt. Jiang Cheng is közel állt hozzá, az érzelmeit most először nem akarta haraggal elfedni, de Zidian kitartóan szikrázott az ujján. Nie Huaisang és Lan Zhan egy lépéssel hátrált, ez a testvérek harca volt, nem az övék.

- Kérdezted? Egyszer nem kérdezted. Amikor ott a barlangban elhagytad a Jiang klánt, miért kellett volna elmondanom. Változtatott volna bármit is azon, hogy ott hagytál. Egyetlen egy ember maradt már csak nekem akkor és ott, és te is úgy döntöttél elmész. Egyedül neveltem fel Jin Linget és építettem újra egy egész várost a Nie klán segítségével.

- Miért gondoltad azt, hogy már nem érdekelsz, miután elhagytam a Jiang nevet? Téged akartalak megóvni, nem akartam, hogy a tetteim magammal rántsanak. Miért hiszed azt, hogy ott megszűntem gondoskodni rólad? Aggódni érted? - Wei Wuxian kezei remegtek, ahogy Jiang Cheng arca felé nyúlt és finoman megérintette a könny áztatta arcot. Jiang Cheng egy pillanatra hagyta, hogy utoljára érezze a testvére érintését. Hagyta, hogy a kéz, amely évekig a biztonságot, a stabilitást, a mindenséget jelentette neki gyengéden cirogassa a bőrét. Szemeit lehunyva képzelte vissza magát egy pillantra, ahogy ott állnak Lotus Pier-ben és ígéretet tesznek egymásnak. Wei Wuxian megígérte, hogy sosem hagyja el, de megtette. Szemeit kinyitva húzodott el, Nie Huaisang kezét  a sajátjába szorítva lépett oldalra és utoljára a férfire nézett, aki egykor a testvére volt. Nézte, ahogy a könnyek végig szántanak az arcán, és nézte, ahogy Lan Zhan a kardján tartja a kezét készen megvédeni a férjét. Csendben indult el, lila ruhája örvénylett körülötte a szélben, pár lépés után még visszanézett.

- Már azelőtt régen nem érdekeltelek, hogy ott a barlangban elhagytad a klánt.