Röppentyűk estére /Kpop, bl drama/

Babás papás /Showkyun/

Shownu pov

Szülőnek lenni nagy felelősség és rendkívül fárasztó munka, ezt mindenki tudta. Amit sok ember nem tudott, hogy sokszor felnőtt embereket kordában tartani és indulásra bírni ezerszer nehezebb, mint egy bölcsödés csoportot. Két órájuk lett volna elkészülni, ami annyi lett volna, hogy felveszik az előre elkészített állatos kezeslábasukat és megeszik azt az ebédet, amit Kihyun eléjük tett. 
Ujjaimmal a Follow ritmusát doboltam a konyhaasztalnál ülve halkan énekelve a saját részemet, amikor Changkyun csapódott le mellém a székre miközben Jooheon és Minhyuk elszáguldott a hálók irányába.

- Jó reggelt! - köszönt a fiatalabb és felém fordította arcát. Néma parancsát teljesítve hajoltam oda, hogy megpusziljam, de félúton egy papucs repült el köztem és az arca között. Changkyun szemei elkerekedtek és döbbenten nézett a fekete lábbelire, ami hangos csattanással ért földet.

- Minhyuuk! Azonnal gyertek ide mindketten! - Elhúztam a számat Kihyun hangját hallva, általában nyugodt, de úgy tűnik már reggel kihúzták nála  a gyufát. 

- Mindennel kész vagy? Ettél eleget? - fordultam vissza a legfiatalabbhoz. Megigazítottam az étkező asztalon lévő halvány sárga terítőt, hogy egyenesen álljon és kisimítottam a ráncokat Changkyun ruhájából.

- Igen, Hyung. Már mind kész vagyunk nagyjából, már csak Kihyun hyungra kell várni.

- Rám kell várni? Rám? Mi lenne, ha egyszer nem velem kerestetné mindenki a saját ruháját, fésűjét, fogkeféjét meg minden mást? Egyszer megpróbálhatnátok egyedül elkészülni! - csapta le az asztalra mérgesen Hyungwon töltőjét és elviharzott az előszoba felé.  A folyosó falára akasztott pulcsik és kabátok megmozdultak, ahogy Kihyun elrohant előttük, még az egyébként nyikorgó ajtó sem mert nyikorogni, ahogy kinyitotta majd becsapta maga mögött.

- A kocsiban mindenki kérjen elnézést és legközelebb legyetek rá is tekintettel! - mondtam komolyan, amikor már mind az öten ott álltak előttem útra készen. Bűnbánó fejjel bólogattak és csendben elindultak a kisbusz felé. Bezártam az ajtót és kocsikulcsot kezemben tartva ültem be a vezetőülés mögé. Legtöbbször sofőr visz minket a helyszínre, de ma rejtett kamerás műsor lesz, ahova nem kell sok kamera és operatőr. Eunjun otthona éppen eléggé felszrelelt és biztonságos, így nem kell nagy felhajtás. Hátul a többiek szokásukhoz híven túl kiabálták a kintről beszürődő összes zajt, míg Changkyun mellettem némán nézett ki az ablakon látszólag gondolataiba mélyedve. Jobb kezemet a combjára téve gyengén megszorítottam, hogy magamra vonjam figyelmét. Halvány mosollyal az arcán fordította felém fejét és összekulcsolta kezeinket a combján. 

- Mikor érünk oda? Elfelejtettem elmenni mosdóba mielőtt elindultunk - hajolt be közénk Minhyuk kínosan vakargatva a tarkóját. Lemondó sóhajjal ráztam meg a fejem, de nem bírtam visszatartani a nevetést. 

- Mindjárt ott vagyunk - válaszolt helyettem Changkyun még mindig a combján tartva a kezem. Nem sokkal ezután tényleg megérkeztünk és szerencsére a parkolóházban előre lefoglalt helyünk volt, így keresgélni sem kellett. Megvártam, hogy sorban mindenki kiszálljon, bezártam a kocsit és Changkyun kezét megfogva az addigra már az első emeleten járók után siettünk. 

Eunjunra vigyázni közben még a fiúkra is figyelni rettentő fárasztó volt. A robot viadal után a fiúk és én is kezdtünk megéhezni, de Eunjun határozottan nem akart enni. 

- Eunjun, nézd ott a kamera, kérdezzük meg, hogy eljött-e már a vacsora idő - mutatott Hyungwon a szoba sarkában felszerelt mozgásérzékelő kamerára. Szerencsére a kamera a folyamatos mozgás miatt le fel mozgott, így olyan volt mintha bólogatna. Eunjun láthatóan hamar beletörődött, hogy vacsora idő, mert szó nélkül követte Changkyunt a szobába velem együtt.